Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - Szennay András: A teológus számvetése
gek számára már semmit sem mondó szakkifejezéseket vagy épp klerikális jargon-t. 3. A holnap teológiája feltétlenül theológia politica lesz, azaz a közösséget, az emberi közösséget szolgáló, annak kibontakozását előbbre - mert a beteljesülés, Isten felé - vezető teológia. Ha nem vállalná ezt a szolgálatot, joggal érhetné a vád, hogy csak „ópium a nép számára”. Ez a „politikus teológia” (félre ne értsük: nem „politikai”!) nem tekinthet semmiféle reális emberi problémára „akadémikus semlegességgel”. Felemeli szavát az emberi jogok, a szabadság érdekében, - akkor is, ha az egyházon belül s akkor is, ha a társadalom életében, a népek életében kell kötelességét teljesítenie. Amidőn pedig ezt a funkcióját végzi, egyben az evangéliumi üzenet mérlegére helyez mindent. Nem ítél, de bírál, int, fedd, tanácsol. Egyszóval: a szónak legnemesebb értelmében kritikus teológiává válik. A bibliai nyelven így mondhatnók: prófétai funkcióját végzi. Mint a hívő ember, az egyház, akként annak teológiája is a világban áll és él. A világban, mely szüntelenül változik. Épp ezért nem ítélheti változatlanságra önmagát. A változó, fejlődő világban az örök Igazságról kell szólnia, de beszédében mindig a „mának emberét” kell szem előtt tartania. E munka a teológust nehéz, olykor merész feladatok elé állítja. De el kell e munkát végeznie, mert a legnagyobb „ügyről”, Isten „ügyéről” szól - Isten teremtménye, az ember számára. A töprengő, kérdező, önmagáról és Istenéről mindig többet tudni kívánó ember számára. MT 24, 15 - 18 Itt történeti katasztrófa-korokat jelez előre az Űr. De nemcsak avégett jelzi azokat előre, hogy megmutassa, ő mindezt előre tudja, s hogy valahogyan mi is tudjunk róla, hanem az Űr magatartási szabályokat ad, hogyan viselkedjék az ember az ilyen katasztrófák idején. Ebben számunkra is lehetnek hasznos tanulságok. Amit itt mond: az valami magától értetődő, amit azonban mégsem tesznek meg az emberek. Fel kell ismerniök az idő jeleit, nem szabad tekintetüket elfordítaniok a történeti helyzettől, hanem gyökeresen le kell vonniok belőle a következményeket. . . De milyen helyzetben vagyunk is mi: nem sötét-e minden korunkban, nem katasztrófális-e minden borzalmasan, mindenütt háborúról és pusztításról van szó? - s ennek ellenére nem vesszük mindezt figyelembe, hanem ismét csak polgári kényelemmel akarjuk berendezni az életünket. Nem akarunk azok az emberek lenni, akiknek megmondják, milyen időkben élnek, és azok sem akarunk lenni, akik levonják a keresztény következményeket. .. Ha világosan látnok ezt a helyzetet, nem félnénk a katasztrófáktól, hanem nyugodt türelemmel és méltósággal tennők és szenvednék el azt, amit a mindennapi élet ír elő nekünk . .. Ezt a kérdést csak az értheti meg, aki hívő bizalommal tudja, hogy Isten a jövő, és végelemzésben csakis ő az. (Karl Rahmer, Biblische Predigten c. beszédgyűjteményéből, az 195}. november 22-én Innsbruckban mondott szentbeszédéből.) 233
