Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - FIGYELŐ - Csanád Béla: A Holland Pasztorális Zsinat
szum eredménye, s más történeti, szociológiai háttér áll mögöttük egy-egy rész-egyházban. Az is igaz viszont, hogy minél előbb kezdődik el az alapelvek alkalmazása, az alapelvek megalkotóinak személyén keresztül annál jobban biztosítva látszik az eredeti reformszellem érvényesülése. Az igazi kockázat lényege tehát ez volt: kellően megértette-e a holland egyház a II. Vatikáni Zsinat szándékait, és a nagy zsinat terveit „szakszerűen” tudja-e „lebontani” vagy pedig az alkalmazással egyidőben a megértést és az elmélyülést is munkálva konkrét gyakorlati eredmények nélkül kell végződnie a zsinatnak. Az ismert mesét alkalmazva: a palackból szabadon bocsátott szellem — miután vissza nem parancsolható az üvegbe - szolgálatukba szegődik-e vagy sem? A holland püspökök bátran vállalták a kockázatot, s hazatérve a határozott római bejelentés szerint azonnal megkezdték az előkészületeket. Bíztak zsinati szakértőikben, akik - teológusok és szociológusok - nagy szerepet vittek Rómában is az egyetemes zsinat alkalmával, és bíztak XXIII. János pápa és a Vatikáni Zsinat egész világra kiterjedő, sodró erejű reformhatásaiban, a zsinati lendület erejében. Az első napokban azonban már az is világossá vált, hogy a holland zsinat nem lesz zsinat a szó kánonjogi értelmében. Ottaviani kardinális ilyen értelmű bírálatára a hollandok kijelentették, hogy ebben - kivételesen - egyetértenek a kardinálissal [j]. Sokkal inkább lehetne nevezni nemzeti egyházi tanácskozásnak, mivel pedig elsősorban pasztorális (az Egyház tevékenységét érintő) reformokról van szó, Pasztorális Zsinatnak nevezték el. „A .zsinat’ nevet választottuk - nyilatkozott a holland püspöki kar akkori motorja, az 1967-ben hirtelen elhunyt Gerard de Vet bredai püspök -, hogy a II. Vatikáni Zsinattal való szoros kapcsolatot hangsúlyozzuk” [6]. A távolabbi, nem hivatalos előkészítés során a holland püspöki kar újjászervezte az 1964-ben alapított Holland Pasztorális Intézetet (Pastoral Instituut van de Nederlandse Kerkprovinoie) Rotterdamban, P. Walter Goddijn ferences szociológus vezetése alatt, aki a legügyesebb szervező egyéniségek közé tartozik Európában. Ennek az intézménynek sikerült néhány hét alatt több száz egyházi és világi szakembert mozgósítania a nemzeti zsinat érdekében, természetesen megfelelő anyagi támogatással, hiszen a zsinati költségvetés több mint egyhar- madát a Pasztorális Intézet munkájának biztosítására fordították, s persze nem a levgőből varázsolva elő a szervezetet, hanem jórészt az 1946 óta működő Holland Egyházszociológiai Kutató Intézet embereinek tehetségére alapozva [7]. A Holland Pasztorális Intézet sikeres munkája láttán még 1966-ban megalakították a Központi Előkészítő Bizottságot, s 1966. november 27-én, az egyházi év utolsó napján, Utrechtben ünnepélyes istentisztelettel Alfrink kardinális hivatalosan megnyitotta a Holland Pasztorális Zsinatot (holland nevén: Pastoraal Conciiie de Nederlandse Kerkprovincie). Európa ekkor kezdett igazában felfigyelni a holland egyházra. Előzmények és okok Egyesek már az előkészítő fázisban sejtették, külföldön és belföldön egyaránt, hogy a hollandok akciója nem csupán a Vatikáni Zsinat reformmozgalmának megbeszélése és „tervlebontása” lesz. Ez főként akkor vált világossá, amikor teljesen a szociológusok kezébe került az előkészítés ügye, s ekkor már érezhető volt, hogy számottevő konfliktusok nélkül nem fog lezajlani a holland nemzeti zsinat. A nyugati szociológia egyik alaptétele ugyanis, hogy az egészséges társadalmi fejlődés szükségszerű velejárója, mondhatni feltétele a feszültség, sőt az alapokig hatoló válság (krízis). Nincs itt most arra helyünk és időnk, hogy bemutassuk, mennyiben tükrözi (és kendőzi) ez az elmélet a nyugati társadalmak valóságos válságát, de tény, hogy ezt a tételt az Egyház életére vonatkoztatva is alkalmazzák, s mindezt a fejlődés, a haladás érdekében vallják kötelezően cselekedni [8]. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a történések során többször is konfliktusba keveredett a holland zsinat a II. Vatikáni Zsinattal, magával a pápával, sőt önmagával, itt-ott a vezetőséggel és Alfrink kardinálissal is. A holland szociológusok ezt természetesnek tartják [9]. A szociológiai szempontok érvényesítését minden tekintetben lényegesnek kell mondanunk a holland zsinaton. Miért van szükség pasztorális reformokra, strukturális és funkcionális változásokra? Erre a kérdésre a hollandok elsősorban nem teológiai megfontolásokkal és érvekkel válaszolnak, hanem majdnem kizárólag szociológiai érvekkel. Az egész pasztorális zsinat folyamán a teológia kissé háttérbe szorult, legalábbis a nyilvános üléseken, ezeken a legismertebb teológusok (Schillebeeckx, Smits stb.) igen ritkán szerepeltek. Persze a zsinat nemigen alkalmas fórum vitás teológiai kérdések felvetésére és tisztázására. Általában milyen szociológiai okokra szokták visszavezetni a holland zsinat és a pasztorális reformok igényét? Röviden és vázlatosan, a teljesség igénye nélkül felsoroljuk a legfontosabbakat [10]: r. A holland katolikus egyház kisebbségi helyzete megszűnt. A kisebbségi sors rengeteg taktikai küzdelmet, önvédelmi harcot jelentett a múltban a holland egyház számára. A szabadság kibontakozásával és az önállósággal fokozatosan oldódott a holland egyház konzervativizmusa, közvetlenebb lett a többi intézményekkel, egyházakkal való kapcsolata. (Ma már elképzelhetetlen olyan rendelkezés Hollandiában, amelyre utoljára 1954-ben volt példa, hogy az Alfáink érsek vezetése alatt álló holland püspöki kar kiközösítéssel fenyegette azokat, akik a szocialista pártba lépnek, pedig a 187
