Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - Gyéressy Béla: Egy szentéletű kanonok (Boldog Özséb, a pálosok alapítója)
Gyéressy Béla EGY SZENTÉLETÜ KANONOK (Boldog özséb, a pálosok alapítója) 1200 után született Esztergomban Boldog Özséb és 1270-ben halt meg Pilisszentke- reszten. Szüleit közelebbről nem ismerjük, legrégibb krónikásunk, P. Gyöngyösi Gergely, pálos generális perjel, akinek kéziratos műve főforrásunk (Vitae fratrum here- mitarum. .. Bp. Egyetemi Könyvtár: Ab 151) csak annyit tudott feljegyezni róla 1525 körül, hogy „híres, derék” magyar famíliából származott. Csak egyszerű köznemes, királyi serviens, kisbirtokos vitéz „híres” családjából származott? Vajon a krónikás szűkszavú tartózkodása nem ad erre a föltevésünkre elegendő okot? Nemigen szokták ugyanis elhallgatni, ha hősük valamelyik főnemesi famíliából sarjadt. Értékes föl jegyzéseink vannak már Özséb gyermekkoráról is, melyek mély bepillantást engednek tiszta leikébe. P. Hevenessy Gábor S. J. a magyar szentek életének bollandista kiadásában (Acta Sanctorum Ungariae, Appendix) röviden és találóan így jellemzi a gyermek Özsébet: szerény, hallgatag és komoly fiú volt. Szerénységével, hallgatagságával, komolyságával szinte elbűvöli azokat, akik hatása alá kerülnek és egy új szerzetet szervez követőiből: Remete Szent Pál magyar rendjét, vagy mint régen mondták: „Magyari Szent Pál szerzetét”, röviden a magyar pálosrendet. Hisz épp ez a szentek titka s éppen azzal válnak az élet utánozhatatlan művészeivé, hogy mindig megtalálják a mértéket, ismerik az arányok csodáját és semmit sem visznek túlzásba. Visszavonulnak ugyan a világtól az ő boldog remeteségükbe, mégsem lesznek világgyűlölők. Krónikásunk, Gyöngyösi Gergely kiemeli, hogy a gyermek már igen korán („lacte pueritie necdum ablactatus”) megtanulta a betűvetést, s a könyvékhez jobban vonzódott, mint a játékokhoz. Krónikásunk kiemeli s először árul el valamit Özséb külsejéről: feltűnően szép és mindig vidám volt. Boldog Özséb tudta a titkot, minden művészet és minden életszentség titkát: az arányt, a mértéket, az egyensúlyt. Özséb most még jobban megszerette az imát, „a kontemplációt”, s a világ lármájától még jobban elvonult a csendbe, az Istenbe: minden idejét „vagy zsolozsmá- zással, vagy szemlélődéssel, vagy tanulással töltötte buzgón”. De özséb nemcsak recitálni tanulta meg a zsolozsmát, hanem énekelni is. Az esztergomi főkáptalan különösen híres volt énekiskolájáról. Még Szent István király idejében alapították 1028-ban. Az ifjúság zajos szórakozásai helyett megvolt hát Özsébnek is a maga szent időtöltése. Lehet-e csodálni, ha a fiatal Özséb szívvel-lélekkel követi tanítómestereinek hivatását és pap lesz? Sőt hamarosan kanonok. Most még bensőségesebben, gazdagabban fejlődhetett ki lelki világa: Krisztust még szenvedélyesebben, még hűségesebben követhette: a szentmisében élte át a Vele való egyesülést Mert mély megindultsággal misézett. Mindennap, ami abban az időben ritkaság-számba ment. Özséb kanonok vendégszerető háza fogalom volt Esztergomban: tárva-nyitva állott boldog-boldogtalannak. Másokat talán az egyházi méltóság tartózkodóbbá tesz, különösen a mélyen alattuk állókkal szemben és szörnyen vigyáznak, hogy tekintélyüket el ne veszítsék. Özséb egyáltalán nem tartotta megalázónak, hogy az élet megvetett- jeivel is törődött, sőt egyenesen kötelességének érezte, hogy az evangéliumot először a szegényeknek hirdesse: Krisztus példája szerint. Azok között, akik kis palotájában megfordultak, akadtak olyanok is, hogy nem 14
