Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - FÓRUM - "Hitoktatás és nevelés" (Hozzászólás Bencze Anzelm cikkéhez)
„HITOKTATÁS ÉS NEVELÉS” (Hozzászólás Bencze Anzelm cikkéhez) Bencze Anzelm cikkének (Teológia, 1970/2. szám) kétségtelen pozitívuma annak hangoztatása, hogy hitoktatói munkánkban nagyobb gondot kell fordítanunk a nevelésre, az Isten és ember közötti kapcsolatnak, a hitnek, reménynek, szeretetnek és buzgóságnak a fejlesztésére a növendékek lelkében. Sajnos, az általa ismertetett módszer — az amerikai Christian Brothers kísérlete — kevésbé alkalmas ennek a feladatnak a megvalósítására. Krisztus az említett kísérletben beat-énekes. Alig valószínű, hogy ez a Morrownak nevezett beat-énekes azonos lenne azzal a Krisztussal, akiről hallgatói azt mondták, „úgy beszélt, mint akinek hatalma van, s nem úgy tanított, mint az ő farizeusaik és írástudóik”. Ebben a Christian Brothers-féle közlési modellben az Isten Fiának szívekbe és vesékbe látó mindentudását valami zavaros sejtés, a tudatalatti irracionális mélységekből feltörő „megérzés” helyettesíti. Alig hihető, hogy ez a Morrow nevű beat-Krisztus alkalmas az üdvösség gondolatának közvetítésére, a kereszthalál gyötrelmeinek elszenvedésére és — enyhén szólva félreérthető — viselkedésével képes hegyeket mozgató életet, lelkületet, magatartást átformáló hitet ébreszteni. Gyakorló pedagógusok tapasztalata az, hogy minden ellenkező látszattal szemben a mai ifjúság igenis igényli a pozitív hősöket, a nagy egyéniségek példája és a nemes eszmények lelkesedéssel töltik el. Erről nem szabad megfeledkeznünk nekünk sem, amikor a hitoktatás új útjait •keressük. A didaktikai megfontolások szükségessé tehetik a kinyilatkoztatásban szereplő események és gondolatok bizonyos mérvű átalakítását a növendékek szellemi szintje és környezete szerint, de az átalakítás csak egy meghatározott vonalig terjedhet, azon túl már nem. Éppen ezért teljesen elhibázott kísérlet az Istenembert deheroizálni, az Ö imádandó személyét és természetfölötti tanítását olyan profán beállításban előadni, ahogyan az említett kísérlet teszi. Sancta sancte sunt traotanda! (Az Isten-ember viszony elmélyítése érdekében is!) És egyáltalán mi indokolja a Krisztus—Morrow névcserét? Katolikus hitünk alapvető, központi tanítása Jézus Krisztus történetisége. Az Újszövetségi Szentírás könyvei és a szűkszavú, de annál jelentősebb nemkeresztény források minden kétséget kizáróan tudósítanak arról, hogy Jézus Krisztus valóban élt, járt-kelt és tanított közöttünk. Ugyanakkor meggyőznek arról is, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige volt, a láthatatlan Isten képmása, az Atya 'küldötte, aki által és akiért minden teremtetett, és akiben áldást nyert a föld minden népe. Hitünk szerint Krisztus a keresztény élet és a történelem középpontja, a századok halhatatlan királya. Éppen ezért Krisztus személyét a hitoktatásból kiiktatni, illetve mással helyettesíteni teológiailag teljesen elhibázott, elfogadhatatlan kísérlet, didaktikai-pedagógiai szempontból pedig végzetes melléfogás. Jóvátehetetlen hiba, mert az ilyenfajta kísérlet Krisztus személyét, működését és tanítását akarva- akaratlanul a mítoszok, illetve a mesék világába helyezi, ezzel eleve lemond arról az igényről, hogy a növendékek azt igaznak fogadják el. Az említett kísérlet didaktilkailag is helytelen, nemcsak azért, mert megsérti a tanítás első és legfontosabb szabályát - hogy a tanítás igaz legyen -, hanem azért is, mert a maga sajátos közlésmodelljének alkalmazásával kettős jelzésrendszert használ és ezzel felettébb megnehezíti a növendékek részére a természetfölötti vallási igazságok megértését. A két közlésmodell képei, adatai közül ugyanis lényegesebben nehezebb kihámozni a jelzett igazságot, mintha csak egy közlésmodellel dolgozunk. Hitoktatói munkánk legnehezebb feladata mindig az, hogyan vigyük közel a gyermekek világához keresztény hitünk természetfeletti igazságait, hiszen azok más létsíkban vannak és róluk csak emberi módon, analóg fogalmakkal szólhatunk. Okvetlenül alkalmaznunk kell tehát bizonyos jelzésrendszert, közlési modellt, amikor természettfeletti igazságokról beszélünk a gyermekeknek. De semmiképpen sem történeti eseményeknél olyan modellt, amely eltér a történeti hűségtől. Az idézett kísérlet optikai csalódásba esik, amikor egyenlőségi jelet tesz a krisztusi közlés- modell és az általa ajánlott jelzésrendszer közé. Nem feledhetjük el ugyanis azt, hogy mi a természettfölötti igazságokat Krisztus közvetítésével kaptuk egy általa választott és eleve a mi emberi felfogóképeseségünkhöz mért jelzésrendszerben. Mi hitoktatók ezt a krisztusi közlésmo- dellt csak lefordíthatjuk a gyermekek még egyszerűbb, konkrét, szemléletes nyelvére, de mással helyettesítenünk nem lehet, a kettős jelzésrendszer alkalmazásának veszélye és az ezzel együttjáró megértés megnehezítése nélkül. A katechetika mai nagy átmeneti korszakában rendkívül fontos követelmény, hogy a hitoktatók megismerjék a korszerű hitoktatás újabb elveit és módszereit. Csak örülni tudunk annak, hogy a Teológia hasábjain helyet biztosít az újabb kísérletek ismertetésének. Még a Christian Brothers kísérletének ismertetéséért sem volt kár. Legalább megtanulhattuk belőle azt, hogyan és milyen irányban nem indulhat el a korszerű keresztény hitoktatás. VÖRÖSS FERENC 180
