Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - FIGYELŐ - Húszéves a magyar katolikus papi békemozgalom - Vita az egyházi tanítóhivatalról (Karl Rahner a német püspökök nyilatkozatának védelmében)
FIGYELŐ HÚSZÉVES A MAGYAR KATOLIKUS PAPI BÉKEMOZGALOM Az 1950. esztendő forduló pontot jelent a magyar katolikus egyház közéletében. Az, hogy annak az évnek a nyarán harminckét katolikus pap megalapította a papi békemozgalmat: jelzője és egyben eredménye is ennek a fordulatnak. Félreértések és elítélések jelezték ennek az útnak a kezdetét. A becsületes törekvést azonban siker koronázta: ma, húsz év után, már a katolikus papság többsége részt vesz ebben a mozgalomban, a magyar hierarchia vezetése alatt. Ennek a béke-törekvésnek, mely két évtized alatt győzedelmes lett, kettős a célja, akkoriban is és most is. Az első cél az, hogy a béke, mégpedig a világbéke elérésén dolgozzunk. Nem most találtuk ki ezt a feladatot: mi keresztények és papok mindig is kötelesek voltunk és vagyunk a Szentírásnak engedelmeskedni: ,,Éljetek örömmel, egymást intsétek, egyazon legyen a lelkületetek, békében legyetek és akkor a szeretet és a béke Istene veletek lesz!” (2 Kor 13, 11). Ebben a húsz évben úgy értük el a ,,to autó phroneite”, azaz az ugyanazt-gondolást, az egy-azonos törekvés lelkű- letét, hogy együtt állunk egyetértésben a nemzetek békefrontján. Másik célunk pedig az, ami a papi békemozgalomnak a legnagyobb érdeme, hogy a negatív irányú, küzdelemre szólító egykori álláspont helyett az államhatalommal való megegyezés útján Egyházunk és hazánk javát és jövőjét szolgáljuk. Ezt a célt kívánta előmozdítani a Magyar Népköztársaság és a Magyar Püspöki Kar 1930. évi megegyezése, s eredményét jelzi a Vatikánnal kötött részleges megegyezés 1964 szeptemberében. Az egykor majdnem szakadárnak tekintett mozgalom ma már a katolikus papok általános törekvéseit foglalja magában. Elismerés azoknak, akik sokaktól félreértve, elkezdték az utat, és azoknak is, akik látták, hogy ez az út az egyedül járható. A jövőbe tekintünk és tudván tudjuk, hogy jó úton járunk: a békés egymás mellett élés, a más világnézet megértése, a közös célokért való együtt munkálkodás, a dialógus és a szeretet útján. VITA AZ EGYHÁZI TANÍTÓHIVATALRÓL (KARL RAHNER A NÉMET PÜSPÖKÖK NYILATKOZATÁNAK VÉDELMÉBEN) Még mindig nem eléggé ment át a hivő katolikusok tudatába, hogy az egyházi tekintély az evangélium és Krisztus törvényének hirdetésénél és kifejtésénél csak igen ritkán él legmagasabb és tévedhetetlen tanítói hatalmával. Ha az elmúlt mintegy százötven évre visszatekintünk, akkor - az I. Vatikáni zsinattól eltekintve - csak két oly tanítóhivatali döntést jelölhetünk meg, melyeket a tévedhetetlenség igényével hoztak. Ezek a Szeplőtelen Fogantatásról és Mária testszerinti mennybevételéről szóló dogmák. Ha mindezzel pl. a nagyszámú és részletezően fogalmazó enciklikákat összehasonlítjuk, melyeket a pápák - főképp XIII. 181
