Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - MEDITÁCIÓ - Paskai László: "Tanúim lesztek"
1. A tanúságtétel tartalma. A tanúskodás a szó eredeti értelmében egyfajta bizonyítási mód. Elsősorban a bírósági eljárásoknál volt szerepe. A bíróság első feladata a ténymegállapítás: megtörtént-e egy esemény, és ha igen, hogyan történt meg. A bíróság személyesen nem volt jelen az eseménynél. A tanúk vallomásából állapíthatják meg a tényt, a szemtanúk igazolják az eseményt. Ezért a tanú feladata, hogy hűségesen mondja el az eseményt, amelyet csak ő látott vagy hallott. A bírósági eljáráson kívül a tanúskodásnak igazoló ereje van mindazon a területen, ahol esemény, tény megállapításáról van szó. Ennyiben különbözik az elméleti tételek igazolásától, ahol belső érvek, elméleti megfontolások szolgálnak bizonyítékul. Megtörtént eseményeket nem lehet belső érvek alapján igazolni, ezt csak az esemény tanúi igazolhatják. Azt mondhatjuk tehát, hogy a tanúskodás olyan bizonyítási mód, amely egy ténynek, eseménynek a megtörténtét igazolja. Az apostolok a tanúskodásban látták a küldetésüket. Ez is rámutat arra, hogy elsősorban nem elvont igazságok, elméleti ideológia hirdetőiként léptek fel, hanem ténynek, eseménynek az igazolását tekintették feladatuknak. 2. Milyen tényről tanúskodtak az apostolok? Legvilágosabban az első katekézisek jellegéből olvashatjuk ki, amelyeket rövid összefoglalásban közöl az Apostolok Cselekedetei. Elsősorban egy személyről, a názáreti Jézusról tanúskodnak. „Tanúi vagyunk annak, amit a zsidók földjén és Jeruzsálemben tett” .(ApCsel io, 39). Tanításuk középpontjában a názáreti Jézus személye áll. A názáreti Jézus személyével kapcsolatban főleg egy eseményről tanúskodnak: keresztre feszítették, meghalt, de feltámadt. Krisztus feltámadása nemcsak azt jelentette, hogy az, aki meghalt, újra. él. A feltámadt Krisztus emberi természete már egészen más módon jelent meg: a szenvedés, betegség, halál már nem uralkodott rajta; „megdicsőült” emberi természetben támadt fel. Magánál a feltámadás eseményénél ugyan nem voltak jelen. De halála után találkoztak vele többször is, vele együtt ettek és ittak feltámadás után (ApCsel 10, 41). Ezért hitelt érdemlő a tanúságuk. Erről a tényről valamennyien tanúskodnak (ApCsel 2, 32; 3, 15; 10, 41; stb.). A názáreti Jézus személyéről és feltámadásáról nem úgy tanúskodnak, hogy szép, rendkívüli, csodálatos, mitikus eseményeket mesélnek el. Krisztus személyének és a feltámadás tényének jelentése van minden ember számára. Benne üdvösséget talál mindenki, vagyis elnyeri bűneinek bocsánatát, részesedik Krisztus feltámadásának új életében, elnyeri a Szendéiket (ApCsel 2, 38; 3, 19; 10, 43; stb.). Röviden így fogalmazhatjuk meg: az apostolok arról tanúskodnak, hogy Krisztus személyében és feltámadásában az üdvösség misztériuma tényként belépett a történelembe, és működik az emberek életében. Elsősorban nem sajátos bölcsességet, tanrendszert, ideológiát hirdetnek, nem is erkölcstanítókként jelennek meg; hanem az üdvösség misztériumáról tanúskodnak, amelynek Krisztus személyében szemtanúi voltak és amelynek realitását, működését saját magukban is megtapasztalták. Szent János tömören így foglalja össze; „...amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk” (1 Jn 1, 1-2). Szent János itt nemcsak azt emeli ki, hogy Krisztust látták, hanem hogy az üdvösség az örök élet „megjelent nekünk”, vagyis az üdvösség tényét belsőleg is megtapasztalták. 3. Milyen formában tanúskodnak az apostolok az üdvösség misztériumáról? A tanúskodás első és lényeges formája a tanítás, az igehirdetés. Az igehirdetés által lesz felismerhetővé, nyilvánvalóvá az emberek előtt az üdvösség misztériuma. 171
