Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 1. szám - Cselényi István Gábor: A keresztény élet szentsége

sógekre emlékeztetnek, nem a szentségek jelentőségét akartuk csökkenteni, sőt inkább alanyi, tudati hatóerejüket szándékoztuk előtérbe állítani. A szentségi élet előnye ugyanis még a legemberibb ateizmussal szemben is az, hogy a világ végső távlat felé való bontakoztatásába tudatosan, alanyi átéléssel kapcsolnak bele bennünket.

A krisztusi élet és halál végigélésével így lesz a keresztény ember egész létével jel a világban, a krisztusi élet jele és közvetítője. S a hívők közösségén, az egyházon keresztül így lesz a világ Isten világa, így tér meg az Igében s a Lélek erejével az Atyához a végső teljességben.

JEGYZETEK

i. E. Scbillebeeckx, Christ the sacrament, London, 1963, 248. - 2. Karl Rahner: Priesterliche

Existenz, 1956, 79. - 3. /. A. Ponsioen: Symboliek en de samenleving, Utrecht, 1952, 37. - 4. Scbillebeeckx, i. m. 214. - 5. Uo. 229.

Ember és szentség

De hogyan van velünk, emberekkel? Nekünk nem elég a természetünknek megfelelőnek lenni, mint az állatoknak és a növényeknek. Nem elég egyéniségeknek lennünk. Számunkra szentnek lenni több, mint embernek lenni. Ha sohasem vagyunk többek, mint emberek, ha sohasem mások, mint természetes önmagunk, nem leszünk szentek, és sohasem adhatjuk meg Istennek azt az imá- dást, amely a lényegünk, vagyis a szentséget

__

A

hhoz, hogy szent legyek, önmagámmá kell lennem. Ezért megszentülésem azon fordul, hogy megtudjam, ki vagyok és hogy felfedezzem igazi önmagamat.

A fáknak és az állatoknak nincs problémájuk. Isten annak teremti őket, amik - az ő megkérdezésük nélkül. És ők teljesen meg vannak elégedve.

Velünk másként van. Isten szabadon hagy bennünket azzá lenni, ami lenni kívánunk. Lehetünk is meg nem is önmagunk, ahogyan tetszik. A megoldandó feladat ez: Minthogy egyedül Isten ismeri azonosságom titkát, egyedül Ö tehet azzá, ami lenni akarok...

Isten akaratát el nem fogadni, nem szeretni, nem tenni, annyit jelent, mint létezésemnek teljességét elutasítani.

Ha pedig sohasem leszek azzá, akinek elgondolva vagyok, akkor az örökkévalóságon át magamnak ellentmondása leszek - mivel egyszerre leszek valami és semmi, élet, amely vágyik élni, mégis holt és halott, amely akar holt lenni és nem tud egészen meghalni, mert kell léteznie.

(Thomas Merton: A szemlélődés magvas c. könyvéből.)

13