Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - TÁVLATOK - Törekvések, szempontok a mai erkölcstudományban
terhes, hanem mindenek előtt az ember felelős szabadságát „terheli meg”. Ez úton válik az ember valóban szabaddá, felelős módon aktívvá e világ, önmaga és az emberi közösség formálásában, a jövő felé forduló szolgálatban (vö. A. Auer: Nach dem Erscheinen der Enzyklika „Humanae vitae”. Zehn Thesen über die Findung sittlicher Weisungen, in: Theol. Quartalschrift, 1969. 75-85). - Nem kétséges, ha némi vizsgálódást végzünk a mai morális szakirodalomban, bizonyos nyugtalansággal, sőt bizonytalankodással is szembe kell néznünk. Ez nem is csoda, hisz manapság már nem elégséges sem csupán az „alapelveknek” leszögezése, sem néhány „ká- zusnak” gyakorló bogozgatása. Fontos új elvi és gyakorlati problémák előtt áll napjaink erkölcstudománya. S mindezek követelőén hatnak és igénylik, hogy a régi, hosszú évszázadokon át bizonyos „nyugalmi helyzetet” biztosító statikus szemléletből áttérjünk a dinamikus szemlélet alkalmazására. Nem ok nélkül szólt már erről - mint fentebb idéztük - a zsinat. S nem véletlen, hogy egy, a napokban megjelent kis könyv e címet viseli: Auf dem Wege zu einer dynamischen Moral (szerzője D. Mieth, Graz, Styria, 1970). A könyvecske bátran felvet ilyen, mindmáig még kellőképp ki nem doLgozott problémákat is, mint pl. a katonai szolgálatnak kérdése, a sexuális normák és az emberi személyiség konfrontálá- sának feladata, az emberi ön-manipuláció problémája, a társadalmi változásokkal járó speciális erkölcsi kérdések beépítése az erkölcstudományba stb. Nem olyan „új morálisra” van szükségünk - írja (26. 1.) —, melyet csak a ma számára készítünk el s mely holnapra már elavul. Nem, hanem az önmagát dinamikusan megújítani képes, örök megújulásban lévő morálisra, amely a mát vizsgálva a holnapról sem feledkezik el. „Mindaz, amit ma kívánunk, remélünk, tervezünk, végrehajtunk vagy akár csak elgondolunk, a jövő felé fordít minket s hatni fog a holnapban is” — írja G. Picbt (Mut zur Utopie, München, 1970). Nincs menekvés - legkevésbé a felelősen gondolkodó keresztény ember számára —, hogy a világbé-ke, az éhezők problémája, a születésszabályozás, a politikai és társadalmi élet felelős alakítása stb. terén ne tegyen komoly, isőt kezdeményező, megoldáshoz vezető lépéseket — írja ugyancsak Picht könyvének előszavában. Mint mondottuk, nyugtalanságot és útkereséssel járó bizonytalanságot tapasztalhatunk az erkölcstudományban, illetőleg annak művelői között. Mindez azonban egyetlen - még teológiai - tudományszaknál sem rendkívüli és nem is aggasztó jelenség. Sőt, épp e tény mutatja, hogy a kérdéses tudomány nem merevedett meg, nem „holt nyelven” beszél, hanem valóban az élet ütőerén tartja kezét. S épp az erkölcstudomány művelői számára még egy sajátos feladat is adhat ösztönzést, hogy a holnapért vállalt munkát elvégezzék. T. i. annak hirdetése, hogy mit nyújt a kereszténység, Krisztus tanítása a ma speciális körülményei, követelményei között élő embere és emberi közössége számára. E tanító, hirdető és szolgáló munka feltételeit a 2. Vatikáni zsinat így fogalmazta meg: a szakemberek „feladatának lehetővé tételénél el kell ismernünk, hogy. . . akár klerikusok, akár világiak - jogos szabadsággal kutathassanak, gondolkodhassanak és szerényen, de bátran véleményt nyilváníthassanak” (Gaudium et spes, 62). Bevezetésünkben B. Häringet idéztük, az ő gondolatával is fejezzük be vázlatos ismertetésünket (i. m. 105). A köztiszteletben álló tudós és lelkipásztor egyenesen megdöbbentőnek tartja, hogy még ma is akadnak keresztények, akik „alvó őrök”, - és ilyenek is szeretnének maradni Krisztus sírjánál. Sőt, az ilyenek arra a merészségre is vállalkoznának, hogy Krisztust szinte újra visszakényszerítsék a saját megszokott felfogásuk, formuláik által kikövezett sírba. nr. 169
