Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - FÓRUM - Liturgia és zene (Hozzászólások Domokos Péter Pál cikkéhez)
FÓRUM LITURGIA ÉS ZENE (Hozzászólások Domokos Pál Péter cikkéhez) Domokos P. P. cikke (Magyar nyelvű énekes szertartásaink kérdéséhez, Teológia 1969, 4., 254— 257.) évek óta agyonhallgatott bajokra, elkendőzött egyházzenei balfogásokra mutatott rá. Örömmel üdvözöljük, mert az igazság kimondásával most már talán a gyógyítás is elkezdődhet az utolsó percben — az egyházi énekkarok utolsó perceiben. Mert hogy mennyire igaz: ,,A mozgalom eddigi zenei eredménye negatív”, azt kiváló módon lemérhetjük énekkaraink állapotán is. Nem gondolunk most az egy-két megmaradt, sőt virágzó nagy-kórusra, örülünk, hogy vannak, és ha külföldi vendégünk érkezik, meg is mutatjuk ezt neki. E kórusoknak a helyzete azonban kivételes. (Tudja ezt a Liturgikus Konstitúció is, azért szorgalmazza éppen a kis kórusok támogatását ...) Még gyarapodtak is az elmúlt években, mint ahogy a mammut-vállalatok mindig is erősödtek, ha kisüzemek sora tönkrement. Meg kell jegyeznünk: ha érintetlenül hagyták őket a liturgia változásaival járó viharok, ezzel egyben arról is bizonyságot tettek, hogy mennyi közük van ahhoz egyáltalán. A kihalóban levő kisebb plébániai kórusok nehézségei első látásra az éneklendő anyaggal hozhatók kapcsolatba, s ügy tűnik, a repertoár válságáról van szó. 1. ,,Kiöregedés”: ez elsősorban a repertoár kiöregedése. Nem olyan értelemben, hogy két évtizede kb. ugyanaz az anyag hangzik évről évre (vö. pl. az OMCE közös énekléseinek évekre visszamenő műsorát), - ez önmagában nem volna baj. Hanem sokkal inkább maguk a közkézen forgó darabok vesztették el aktualitásukat, más-más okokból. Ha a harmincas évek divat-darabjai voltak, a divat változásának estek áldozatul, s ma már nem vonzók. Ha klasszikus értékű művek: főleg a négyszólamú vegyeskarra írottak, hangigényesek, stílusban tarkák, nehezek. A Magyar Kórus fölfelé ívelő kórusmozgalma, mely kiadta őket, még gondolhatott méltó megszólaltatásukra, annál is inkább, mivel ugyanakkor a megfelelő szakemberek képzését is biztosítva látta. Ma e művek az irreális álmok közé tartoznak, vagy karikatúra válik belőlük, mikor előadják őket. Ha pedig csak kizárólag ezekből az öröklött, templomi kottatárainkban készen álló művekből áll a kórus programja, úgy éreznie kell, hogy az új liturgikus keretbe való belekapcso- lódása is elégtelen. Tehát: repertoárja öreg, sem zeneileg, sem liturgikus szempontból nem az, amivel életet lehetne teremteni (ez a kettő természetesen összefügg). A fiatalok megmosolyogják - különb hangversenyekhez vannak szokva -, a papok megtűrik. A kórus fölöslegesnek érzi magát, s mivel utánpótlást, éppen programjának nehézségei miatt, nem kap, feloszlik abban a tudatban, hogy semmi sem jön utána. 2. „Mozgalomban való elmerülés”: Repertoárjuk elszegényítése volt a legfőbb bomlasztó ok azoknál a kórusoknál is, melyeket papjaik eszközül használtak a liturgikus mozgalomban a hívek átnevelésére. E „nevelés” pedig abban állt, hogy kórus és nép egyaránt minden eddig használt anyagnál sok fokkal silányabb tákolmányokat énekelt. A giccs azonban nem igazi táplálék (a liturgia valódi átélését, a tartalom megközelítését is gátolja), s az ilyen kórusok igen hamar feloszlottak, mondván, hogy „ehhez igazán nincs ránk szükség”. Érthető, hiszen értékest kellett otthagyniuk értéktelenért. Előfordult, hogy jó liturgikus szellemű, sok gregoriánt éneklő fiatal kórusnak is ez lett a vége, a „megújulás” nevében. 3. „önkényes program.” Mint ahogyan még a természete szerint közösségi liturgiában is megfigyelhető volt az elmúlt időben néhány szeszélyes alakítás, a megkapott nagyobb szabadságot többen érezték zenészek közül is egyéni kezdeményezésre való biztatásnak. Sajnos, legtöbbször az erre alkalmatlanok. Volt kórus, melynek egyensúlya a fiatal karmester saját kompozíciójának betanulása közben bomlott meg, mivel egyévi munka után sem tudták előadni. Csak mutatóban jeleztünk a problémákból néhányat. Sokkal több van. A közös bennük: valamiképpen mind összefügg a repertoár megválasztásában kifejezésre jutó alapvető tanácstalansággal, mondjuk ki őszintén: a koncepció hiányával. Mi is valójában egy templomi kórus? Mi a célja? Mi a köze a liturgiában lejátszódó eseményekhez, van-e valami sajátos szerepe bennük? Mi a viszonya oltárhoz, paphoz, hívekhez? Hol van a helye a templomban? Mi a viszonya a művészethez? Eszményeinket kell újra végiggondolnunk. Mit akarunk tulajdonképpen? Ha a szent zenének köteleztük el magunkat, ez annyit jelent, hogy annak az Egyház által elénk adott ideál99
