Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - FIGYELŐ - Radó Polikárp: Az új holland katekizmus

vetett hitünk is benne rejlik. A magunk vagy mások személyes ügyeiről nem egykönnyen beszélünk, mert ez ellen valamilyen természetes tartózkodás tiltakozik bennünk. Az ember nem mondja el mindenkinek, hogy mi történik otthonában. S ehhez mindannyiunknak joga is van. Létezik azután szakmai titoktartás is. Az orvos és mindenki más, aki hivatása révén mások magánéletével megismerkedik, köteles titkot tartani. Illetéktelen személlyel nem közölheti, amit megtudott. A papot abszolút tilalom köti, nem mondhatja el senkinek, amit gyónás során hallott. - Más titoktartására akkor számíthatunk, ha tökéletesen megbízunk benne. Akaratlanul is tiszteljük azt, aki másnak semmit sem mond el, amit annak nincs joga megtudni. Mindaz, aki a titkot tiszteli, kivívja bizalmunkat.

Olykor megtörténik, hogy ravasz vagy arcátlan kérdezösködés hatására már-már kimondunk valamit. Ilyenkor csak a hazugság tudja megóvni a titkot és az egymásba vetett bizalmunkat. Ha pl. az orvostól olyasmit kérdeznek, hogy abból már világos következtetéseket lehet levonni - járt-e nála X. Y.? akkor már a kitérő válasz is csak ”igen”-t jelenthet, ti. a látogatás beismerését. Ilyen esetben az orvosnak nemcsak szabad, hanem kell is ,,nem”-et mondania. - Az effélére még sok más példát említhetnénk.

Vajon az ilyenfajta valótlanság megbontja-e a kölcsönös bizalmat? Semmiképp sem. A nyelv azt is lehetővé teszi, hogy titokban tartsunk valamit. Ezzel mindenki tisztában is van. A kölcsönös bizalmat tehát így nem sértjük meg. Az ilyen miatt senkit sem lehet hazugsággal vádolni. Ez nem valódi hazugság.

Az igazság fogalmával természetesen nem játszhatunk tetszésünk szerint. Ez viszont azt is jelenti, hogy a szóbeli közlés pontossága az emberi igazmondásnak nem zsinórmértéke. A zsinórmérték a kölcsönös bizalom és megbízhatóság.

Misztérium, nem rejtvény

Aki az igazságot keresi és hirdeti, sokat ad a világos fogalmakra, a pontos érthetőségre. Az a kultúra, amelynek a miénk is részét képezi, évszázadokon át ostromolta a természeti jelenségek fellegvárát: eső, vihar, elektromosság, elemi részecskék, sejt, fizikai szerkezetek, társadalmi törvények, — mind többet magyaráztak meg ezekből és ezért mindezek egyre kezelhetőbbekké váltak. Tudásunk a valóság birtokába juttatott a meteorológia, technológia, a testi és lelki betegségek kezelése, a szociológiai tervezés és sok más téren egyaránt. Közoktatásunk és társadalmunk megtanulta, hogy arra összpontosítsa figyelmét, ami mérhető és hasznos. Ennek meg is volt a látható eredménye. Józan és tárgyilagos gondolkodásmódot teremtett, amely kedvez a felebarátjával és Istennel szemben

egyaránt becsületes, kiegyensúlyozott és teljes ember kialakulásának. De ez az „érthető fogalmak” utáni vágy kezd lassan kizárni minden más szemléletmódot, egyre inkább azt látjuk, hogy az emberi szellem bezárul és nem vesz figyelembe már semmit, ami nem kiszámítható és hasznos. Valamennyiünkben él e magatartásnak csírája. Azt a meggyződésünket, hogy minden titkot hordoz, továbbá az élet iránti csodálatot persze háttérbe lehet szorítani. Mindezért nem egyedül a tudományos gondolkodás- mód felelős. Viszont például egy Newton, a modern fizika nagy megalapítója, munkáját a gyermek játékához hasonlította. Annak a gyermeknek játékához, aki a parton játszik kavicsokkal és kagylókkal, miközben fülébe zúg a határtalan óceán. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy Isten végtelen titkainak csupán a szegélyén dolgozik. Nem feltétlenül szükségszerű tehát, hogy a modern tudomány és technika a misztérium iránti érzéknek útját állja, azt elfojtsa.

Mindazonáltal igaznak tűnik, hogy a misztérium felismerésére irányuló képességünk sok szempontból korlátozott. Ez még a hit oktatására is áll, ha pl. azt nézzük, hogy magát a misztérium szót hogyan magyarázták a 19. században és azóta. Néhányan talán még emlékeznek is rá iskolás korukból. A hit misztériumát általában így írták le: „Isten által kinyilvánított igazság, amit elménk (sajnos) ma még képtelen megérteni, de amelyet később feltétlenül érteni fogunk”. A hit titkait úgy tüntették föl, mint pl. a függöny mögé elrejtett valamit. Csak várjuk meg nyugodtan, míg a függönyt félrevonják, akkor majd mindent átlátunk és szívünk majd megpihen. - Természetesen ily módon a misztériumot rejtvénnyé fokozták le, megoldatlan problémává, amely addig bosszant, amíg elénk nem tárja a befejezett számítás. A rejtvényeket és problémákat (amelyeket olykor misztériumnak hívnak) elvileg mind meg lehet oldani, ha az ember elég szorgalmasan használja az eszét. Megfelelő eszközök alkalmazásával meg tudjuk állapítani a csillagok távolságát, az anyag szerkezetét, a betörő kilétét, egy alkalmazottnak használhatóságát, ki tudjuk deríteni a leggondosabban rejtegetett titkot is. De a valódi, a nagy misztérium egészen más.

Hol keressük? Ott van otthonunkban, körülöttünk. Minden közelünkben élő lény - ember, növény -, sőt tárgy is, egy-egy misztérium; minél beljebb hatolunk természetébe, egyre csak mélyül. A tulajdon gondolatom, az „énem”, az érzéseim, a mások élete, mind meghaladja megértésemet; s ha a tudomány legalább részben meg is magyaráz valamit, annál nagyobb csodálatot kelt bennem az iránt, amit fölfedezett és leírt. És minél világosabban kiderül valaminek eleven egysége, annál inkább megmutatkozik, hogy mekkora misztérium.

Álljunk meg itt egy pillanatra s nézzük meg, hogy mit is jelent ez? Az az ember, aki egész nap a gyárban, az irodában vagy állami hiva260