Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - Lantos-Kiss Antal: Szélsőséges progresszívek és konzervatívok a Zsinat után
- 17. Odo Casel, Das christliche Kultmysterium. Regensburg i9604, 141. - 18. Karl Rahner, Geheimnis Theologisch. In: Heinrich Fries (Hrsg.), Handbuch Theologischer Grundbregriffe, I. II. München, 1963, I. 447. - 19. Léon-Dufour (éd.), Vocabulaire de Théologie biblique, Paris, 1962; Lucien Cerfaux, Le Christ dans la théologie de Saint Paul. Paris, 1951. (Német kiadás: Düsseldorf, 1964). — 20. Vö. Sacr. Conc. 7. art.; Radó Polikárp, Krisztus jelenlétei. In: Teológia 2 (1968) 3. - 21. Gottlieb Söhngen, Der Wesenaufbau des Mysteriums. Bonn, 1938, 10. - 22. A szentségekről hasonlóképpen Aquinói Szent Tamás is, S. Th. III. 60. 3. - 23. Sacr. Conc. 10. art.- 24. Előbbi, 9. 10. a. - 25. Ad Gentes Divinitus, 6. a. — 26. Vö. Nyíri Tamás, Szekularizáció és kereszténység. Vigilia 34 (1969) 163-170. A cikk néhány pontja egyébként pasztorális szempontból erősen vitatható. Nem lehet egyetérteni mindenben az általa idézett Schürmann-nal sem. Csak a liturgiatörténeti és patrisztikai adatok nem ismerésével vagy a fogalmak félreértésével mondhat valaki ilyen állítást: „Az első keresztényeknél nem ismerik sem a szakrális közösséget, sem a szakrális kultuszt” (166. old. idéz H. Scbürmann Neutestamentliche Marginalien zur Frage der „Entsakralisierung" c. tanulmányából, in: Der Seelsorger, 38 (1968) 38-48 és 89-104). A Zsinat- biblikus és liturgikus alapokon - nem hagy kétséget afelől, hogy maga az egyház is szakrális közösség. Lantos-Kiss Antal SZÉLSŐSÉGES PROGRESSZÍVEK ÉS KONZERVATÍVOK A ZSINAT UTÁN A Szerkesztőség nem azonosítja magát az itt közölt írás teljes mondanivalójával. Vitaindító írásnak tekinti és várja az olvasók hozzászólásait. Négy évvel a II. Vatikáni Zsinat után joggal várhatnánk, hogy végre előtűnjenek a zsinat gyümölcsei. Az Egyház jelenlegi helyzetének felmérésén sokan dolgoznak, a leszűrt meglátások azonban eltérők, sok esetben egészen ellentmondók. Gál profesz- szor Zsinat és korforduló című könyvében lezártnak látja a progresszív és konzervatív erőcsoportok mérkőzését, méltatja a zsinat jelentőségét: „Ma már nem tudjuk elképzelni, hol állanánk, ha nem lett volna zsinat”. Tévedések lehetőségével számolva, a tudósoktól szerénységet és óvatosságot kérve, megjövendöli a hittudomány bekövetkező új virágkorát [1]. Schilleheeckx szerint a zsinat eredményei túlszárnyalják az eredeti várakozásokat [2]. Hans Küng szókimondó nyíltságot követelő könyvében meggyőződéssel hirdeti, hogy Egyházunk eléri a zsinaton kitűzött célt, amelyből már is sokat megvalósított. Beérő gyümölcsök jelentkezését ismeri fel Hollandia katolikus életében [3]. Markain remeknek mondja a zsinat határozat-anyagát, viszont megdöbben az aggiomamento és a „zsinati szellem” jelszava alatt az Egyházba szüremkedő sok túlzás és tévtanítás láttára. Külsőségekben, vitákban forgácsolódnak el az erők; benső megújulásról, lelki tökéletesedésünkről elfeledkezünk. „Fülviszketegségben” szenved az emberiség: nem bírja elviielni az egészséges tanítást, újdonságokat keres, meséknek hódol, leborul a világ bálványai előtt. Ezt az általa újmodernizmusnak nevezett irányt szellemi ragálynak tekinti, amelyhez képest a X. Piustól elítélt modernizmus enyhe szénaláz csupán [4]. Dietrich von Hildebrand rámutat a II. Vatikáni Zsinat hivatalos dokumentumai és a zsinatot követő lapos értelmezések közt tátongó ellentmondásra. A haladásukkal kérkedők szemére veti, hogy trójai falovat vontattak be Isten városába, felforgatókat csempésztek közénk. Most már nem a külső ellenség87
