Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - Csanád Béla: A lelkipásztorkodás modellje a Zsinat szerint
az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta” (Kol 2, 2). „Igaz beszéd ez: ha vele halunk, vele is fogunk élni” (2 Tim 2, 11). „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből eszünk” (1 Kor 10, 16. 17). Szent Pál idő-teológiája szerint tehát a misztériumok által Krisztus földi életének és misztikus életének, vagyis föltámadott és uralkodó életének az ideje egy idő: az üdvösség ideje (vö. 2 Kor 6, 2). A misztériumban együtt van Isten örök üdvözítő szeretete, terve és akarata és mindennek történeti megvalósulása Jézus Krisztusban az egyház által: Isten „megmentett minket és szent hivatással meghívott, nem ugyan tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelme által, amelyet Krisztus Jézusban örök idők előtt adott nekünk. Ez most Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által nyilvánvalóvá is lett: ö legyőzte a halált s az evangélium által fölragyogott a halhatatlan élet” (2 Tim 1, 9, 10). A misztériumok így Krisztus jelenvalóságának bizonyságai [20], s egyben jövőnk zálogai, kötelező normák. „Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok magatokra olyan kötöttségeket, mintha még a világban élnétek... ?” (Kol 2, 20). „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van” (Kol 3, 1). Szent Pál misztérium-teológiájának lényegét így foglalja össze Gottlieb Söhngen: „Krisztus üdvözítő tetteinek kettős vagy helyesebben hármas oldala van. Először is történelmi tények, s mint ilyenek, egyszeriek és a múló időhöz tartoznak visszahoz- hatatlanul; de mégsem puszta történések vagy tények, hanem üdv-történések vagy üdv-tények.. . Isten Lelke által, aki maga az örök élet és az örök élet szerzője, Krisztus üdvözítő tettei tovább élnek és jelenvalóságok. Krisztus üdvözítő műve tehát történelem és misztérium egyben . . . mint isteni misztérium, állandó jelenben él tovább Isten Lelke által. Krisztus üdvözítő tettei továbbá tanító és kötelező példa is a mi erkölcsi törekvéseink számára. Krisztus üdvözítő műve tehát történelmi tény, isteni misztérium és erkölcsi minta” [21]. Ugyanezt már Nagy szent Leó pápa így mondta tömören: „Quod itaque Redemptoris nostri conspicuum fűit, in sacramenta (= mys- teria) transivit” [22]. Az elmondottakból világosan kitűnik a misztériumok és a pasztoráció szoros kapcsolata. Lehet-e más központi célja az egyház tevékenységének, mint Isten meghívott és szerzett népét minél teljesebben részesíteni a misztériumokban? A misztériumok nemcsak személyes erkölcsi életünknek normái, hanem az egyház tevékenységének is. A lelkipásztorkodás modellje Miután a szentpáli és ókeresztény, liturgikus misztérium-tan döntő jelentőségét a Zsinat felismerte, magától értetődő, hogy felismeréseit az egyház gyakorlatára vonatkozóan is érvényesítette. Míg a tevékenységnek külső (területi) „rendjét” lényegében a hagyományos alakjában meghagyta (beszélt a Zsinat a világban történő dialogikus feladatokról, a pogányok között folyó missziós munkáról, a keresztények egységéért küzdő ökumenikus munkáról és a katolikus hívek között végzett pasztorációról), a belső (dinamikus) modellt a misztériumtan szerint állította fel, rangsorolást végezve a tevékenységek között. Az egyház „csúcstevékenységének” a liturgiát tartja a Zsinat [23]. De a következőket is mondja: „Mielőtt az emberek a liturgiában részt tudnának venni, szükséges, hogy meghívást nyerjenek a hithez és a megtéréshez. De hogyan hívhatják segítségül azt, akiben nem hisznek? És hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan halljanak igehirdetés nélkül? És hogyan hirdessenek azok, akik küldetést nem kaptak? - Ezért hirdeti az egyház azoknak, akik nem hisznek, az üdvösség örömhírét, hogy minden 85
