Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rosta Ferenc: Isten népe
papokká és püspökökké szentelik azokat, kiket Isten meghív a rangfokozati, hierarchikus papságra. Amikor azt mondjuk, hogy az Egyház Isten népe, ebbe a népbe beleértjük a világi híveket is, a hierarchikus papságot is. Populus az Isten népe, nem plebs: jól rendezett, szervezett nép istenrendelte vezetőivel együtt. Összefoglalva az eddig mondottakat, megállapíthatjuk, hogy az „Isten népe” elnevezés nagyon előnyös, mert könnyen, közvetlenül érti mindenki, az egyszerű ember, a gyermek is; előnyös, mert eszünkbe juttatja, hogy Isten újszövetségi népe, az Egyház, szerves folytatása Isten ószövetségi népének; és előnyös végül azért, mert ráirányítja figyelmünket arra, hogy rtem a hierarchia az Egyház, hanem a hívek ösz- szessége. Mindezek az előnyök az „Isten népe” fogalomtartalmából, jelentéséből (comprehen- sio) adódnak. Mintegy külső, előnyös velejárója ennek a fogalomnak, hogy rajtunk kívül mások, nem-katolikus keresztények is előszeretettel használják az Egyház jelölésére és így megkönnyíti a velük való párbeszédet. Ökumenikus távlatok Elsősorban protestáns testvéreinknek tetszik az „Isten népe” kifejezés. Tetszik nekik, mert bibliás kifejezés. Tetszik továbbá, mert benne cseng a kifejezésben, hogy Isten válogatja és hívja össze ezt a népet: az Isten kegyelme a kezdeményező. Mondanunk sem kell, számunkra ez nem új dolog, hiszen dogmatikánk mindig hirdette, hogy a hit Isten ajándéka, melyet kiérdemelni nem lehet. Következésképpen Isten meghívásának köszönheti az ember, ha az Egyházhoz tartozik. Mindezt eddig is mondtuk, de most ugyanúgy mondjuk, mint ők, és értjük egymást. Ugyancsak előnyös az ökumenikus párbeszéd szempontjából, hogy az „Isten népe” kifejezéssel eltűnt, vagy lassan majd eltűnik az Egyház fogalmából a túlzottan klerikális színezet, az Egyház életéből pedig a klerikális túlsúly, ami mindig szálka volt protestáns testvéreink szemében, és ami bizony csak felesleges tehertétel volt katolikus Egyházunk életében, mert ki tenyésztette a teljesen passzív világi katolikus típusát, ki a kisujját sem volt hajlandó mozdítani Egyháza ügyeiben, mert majd elintézik a papok. Ezek után még fel kell tennünk a kérdést, hogyan állunk az „Isten népe” fogalom alkalmazási körével (extensio). Kiket sorolunk Isten népe közé? Csak a katolikusokat? Vagy a protestánsokat is? Esetleg másokat is? Annyit már előre megállapíthatunk, hogy az „Isten népe” tág fogalom, rugalmasan kezelhető és könnyen alkalmazható ellentétesnek látszó embercsoportok egybenézésérc, egységként való kezelésére, mert hiszen a „nép” az elképzelhető legtarkább sokadalmat jelöli. És tény, hogy rajtunk kívül mások is, így elsősorban a protestánsok, de a zsidók is Isten népének vallják magukat. Nézzük, jogosan-e. Isten népe és a nem-katolikus keresztények Azzal a szűkkeblű elképzeléssel, hogy csak a katolikusok tartoznak hozzá az Isten a Biblia szavával Isten népének. Vajon ki merné tőlük ezt a szép nevezetet meg- keresztelkedik, üdvözöl” [12]. Semmi kétség, a katolikusokon kívül is sokan vannak, akik „hisznek és megkeresztelkednek”. Tehát ezek előtt is nyitva áll az üdvösség kapuja, ezek is hozzátartozhatnak Isten népéhez. Keresztény testvéreinkre gondolunk, kik a katolikus Egyháztól elkülönülve élnek ugyan, de a keresztség szentsége révén beiktatódtak Krisztus egyetlen Egyházába, őszinte odaadással hisznek az Űr 35
