Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rosta Ferenc: Isten népe
„Krisztus Urunk, az emberek közül való főpap (vö. Zsid 5, 1-5) az új népet .Istennek, Atyjának országává és papjaivá tette’ (Jel 1, 6; vö. 5, 9-10)” [5]. - Krisztus főpapságában tehát az egész nép részesedik: a ma megkeresztelt gyermek is, a pápa is. Persze nem egyenlő mértékben. Bár különbséget kell tennünk a hívek általános papsága és a szolgáló, azaz hierarchikus papság között, valójában mindkettő ugyanazon egy papságnak, Krisztus örök főpapságának megjelenítése, belőle vett részesedés, „mert — ahogy a Zsinat mondja - egyikük is, másikuk is a maga külön módján részesedik Krisztus egyetlen papságában. A hivatalosan szolgáló pap. . . alakítja és kormányozza a papi népet, Krisztus személyében végzi el az Oltáriszentség áldozatát, és az egész népnek nevében ajánlja föl. Hívei viszont - királyi papságuk erejében - közreműködnek a szentmiseáldozat fölajánlásában, és a szentségek fölvételével, az imádsággal, a hálaadással, szent életük tanúságával, önmegtagadásukkal és tevékeny szeretetükkel gyakorolják papságukat” [6], A Zsinat részletekbe menően is kifejti a híveknek az egyes szentségekben megnyilatkozó, egyetemes papi küldetését, de e részletezéstől mi most eltekintünk [7]. Az egyetemes papságról szóló tanítás előtérbe helyezésével nagyban segíti a Zsinat századunknak azokat az egészséges mozgalmait, melyekről föntebb már szóltunk, s melyek a túlburjánzó klerikalizmussal szemben a világi elem fontosságát hangsúlyozzák az Egyház életében (liturgikus mozgalom, biblikus mozgalom, actio catholica). Nemcsak arról van szó, hogy a klérus a maga papi-apostoli küldetésének morzsáit átadja a világiaknak (mint azt az AC vezetői itt-ott vélték), hanem arról, hogy a világi híveknek Istentől kapott küldetésük van az Egyházban - mintegy „missio ordi- naria” - akár tetszik a klérusnak, akár nem. A Zsinatot megelőző négy évtized ez irányú ,,népmozgalmára” adta áldását már XI. és XII. Pius pápa is. Ez utóbbi 1946. február 20-án, az újonnan kinevezett (bíborosokhoz intézett beszédében mondta a következőket: „A hívek, közelebbről a világiak, az Egyház életében a legelső vonalban állnak; általuk érvényesül az Egyház, mint az emberi társadalom életelve. Ezért szükséges, hogy ők maguk mindig világosabban tudatára ébredjenek: mi nemcsak hozzátartozunk az Egyházhoz, mi vagyunk az Egyház, a földön élő hívek együttese a közös fő, a pápa és a vele egyesült püspökök alatt: ők az Egyház” [8], A Zsinat az egész Egyház nevében teszi fel a koronát ezekre a mozgalmakra, és amikor az Egyházat Isten népének nevezi, egyik fő szándéka éppen a világi elem fontosságának hangsúlyozása és a világi hívek tényleges szöhozjuttatása az Egyház életében. A jelen tanulmányhoz is alapul vett, az Egyházról szóló Rendelkezésben az egész 4. fejezetet a világi hívek feladatainak és jogainak kifejtésére szenteli, akiket pozitív formában így határoz meg: „Világiakon értjük... azon Krisztus-hivőket, akiket a keresztség Krisztusba iktatott, Isten népévé rendelt, Krisztus papi, prófétai és királyi hivatalának részeseivé tett, mindegyiküket a maga módján: és ákik így az egész keresztény nép küldetését gyakorolják az Egyházban és a világban” [9]. E meghatározásból látszik, hogy a világiak cselekvő részvétele az Egyház életében elméleti alapját az „Isten népe” gondolatban és az egyetemes papságnak ezzel szorosan összefüggő tanában találja meg. Mert ők az Isten népe, mert ők az Egyház, „a világiak apostolsága. . . részesedés az Egyháznak üdvözítő küldetésében. Erre az apostolságra maga az Űr — tehát nem a klérus! - rendeli őket a keresztséggel és a bérmálással. A szentségek aztán - különösen az Oltáriszentség - közük és táplálják az Isten meg az emberek iránti szeretetet, az egész apostolságnak lelkét. A világiak főképp arra vannak hivatva, hogy jelenlevővé és tevékennyé tegyék az Egyházat azokon a helyeken és azok közt a körülmények közt, ahol csak általuk lesz az Egyház a föld sója” [10]. „Így erősödik a világiakban saját felelősségük érzése, felszí- tódik cselekvőképességük, és erejük könnyebben társul a pásztorok munkájához” [ 11]. Mindez persze nem annyit jelent, hogy most már csak a világiak számítanak az Egyházban. Továbbra is létezik az egyházi rend szentsége, mellyel tudvalevőleg 34
