Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
Pozitív megoldások Hogyan mutatkozik a természetfeletti az ember hitében? Kegyelem és természet találkozása a hitben - ez volt alapvető kérdésünk. Ettől függenek a részletkérdések. Hogyan fogalmazzuk meg a hit igazságait úgy, hogy „erő legyen mindenki számára, aki hisz”? (Róm i, 16). A szűkkeblű, merev vagy túl aggodalmas értelmezés számára idegen elem marad az Evangélium természetfeletti gazdasága a mai ember világában. A bölcs teológia ezzel ellentétben azt akarja, hogy eleven „kapcsolatban maradjon az emberiséggel, úgy ahogyan az ma él, konkrét, aktuális történetiségében” (VI. Pál pápa) [29]. Itt csak a fentebbi alap-kérdés megválaszolásáról adhatunk vázlatot. Amikor az ember bálványaitól (mai értelemben!) az igaz Istenhez tér, isteneszméje, s ezzel együtt életét meghatározó eszményei helyesbítést, korrekciót nyernek. Egyben világossá válik előtte, hogy ez az új az értékesebb, az igazi. E felfogás szerint tehát a hit természetfölöttisége többlet: fogalmilag és értékmegtapasztalásban egyszerre [30]. Ezzel szemben P. Rousselot már a múltban rámutatott, hogy a hit nem ad merőben új, belénköntött fogalmakat. Hívőnek és hitetlennek egyformán pontos fogalmi ismeretei lehetnek a kereszténység tanításáról. A hivő és hitetlen lélektani különbsége: az „állítás”, „beleegyezés” ténye. Ez nem csupán ismerettani hajszál, hanem aktív tény, amely önmagunk teljes elkötelezéséhez vezet. A hivő így tapasztalja önmagában, hogy életének középpontja többé nem önmaga, hanem Isten. A hit tapasztalata tehát nem irracionális valami. Inkább a természetes ész és érzék gyógyulása s újjászületése. Az ember a lét, a teljesebb emberi Lét értelmezésének új elvét találja meg hitében [31]. A hit tapasztalatának hasonló felfogását s egyben a félreértéseket eloszlató pontosabb meghatározását adja ]ean Mouroux. Meg kell különböztetni a töredékes, részleges, nem-megítélt, mozaikszerű „empíriát” (egy futó benyomás, színfolt vagy hangfoszlány) a tudományos, módszeresen előidézett és ellenőrzött „experimentálás”- tól. Az a tapasztalás, amelyben a hit kegyelme megnyilvánul, mindkettőtől különbözik, ezért más elnevezést is nyer: „expérientiel”. Személyes, sokrétűen felépülő teljesség, amelyben rátalálunk önmagunkra a világban, Isten színe előtt. Tisza öntudat és a szeretet nagylelkűsége kíséri [32]. De honnan veszi érvényét az az ítélet, amellyel a hivő tapasztalatát értékeli? A bölcsesség - mint utaltunk rá - éppen az ítéletalkotás kritériumainak helyes megválasztásában áll. Újabban Max Seckler (általános elismerést és széles körű vitát kiváltó művében) [33] arra mutatott rá, hogy az értékelő ítélet inkább ösztönszerű, mint reflektált (cognitio per connaturalitatem), ezért joggal nevezhető tapasztalatnak. Ez a tapasztalás elsősorban „nem megfogalmazott tételek elfogadása, hanem a szabadság első, alapvető és mindent átfogó mozgása Isten felé”. Az elmének ez az ösztönszerű mozgása (instinctus mentis) minden igazság és erkölcsi érték megítélésére képesít. Ha a Kinyilatkoztatás értékeire irányul és a kegyelem indítására lép működésbe, akkor is a természet visszhangját képviseli. A hit egyben mindig önmagunk megtalálása, „hazatérés”. A Kinyilatkoztatás így mélyen yet horgonyt a természetfeletti tartozékokkal felszerelt természet mélyén („Ingredienzien”). Mások nem látják helytállónak az olyan felfogást, amelynek értelmében a terme- szetfölötti felé való átmenete közvetlen, folytonos. Közvetítésről (Vermittlung) kell beszélni. Karl Rahner szerint Isten egyetemes üdvözítő akarata és a ténylegesen fennálló természetfölötti üdvrend olyan miliőt alkot, amelyben minden ember, az egész emberiség története be van ágyazva. Ez a miliő nem maga a kegyelem, de nem is az emberi 28
