Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - MEDITÁCIÓ - Radó Polikárp: Karácsony misztériuma
MEDITÁCIÓ Radó Polikárp KARÁCSONY MISZTÉRIUMA A fölmérheteden tkok, amely karácsony ünnepkörének báját mélységessé teszi: az Isten emberré lett. lncarnatio, azaz testté válás, szokott szavunk szerint megtestesülés ennek a neve. Az utolsó vacsorán Fülöp apostol kérte Jézust: „Mutasd meg nékünk az Atyát és az elég nekünk!” [i]. Az emberiség ősrégi vágya ez, meglátni az istenséget. Az egyiptomi Saisban fátyol földte el az isteni arcot és halál várt arra, aki megtekintette volna. A Krisztus születése körüli misztérium-vallások ennek a vágyódásnak próbáltak eleget tenni: megtapasztalni az Istent, együtt lenni az Istennel. Az ősi vágynak eleget is tettek úgy, hogy az istenséget mintegy lehúzták magukhoz; ilyenek voltak az antropomorf hellén istenek, egészen az állat alakú egyiptomi istenszobrokig, végső elfajulásukban a meteorkövet imádó fetisizmusig. Az Istent látni, az istenit ériinteni, vele egyesülni, ez volt a vágyuk, de az ember nem parancsolhat az Istennek, nem húzhatja le földi mélységeibe. Isten száll le az emberhez. Ezt onnan tudjuk, mert az emberiség történelme folyamán megtörtént: időszámításunkat ettől a történelmi dátumtál kezdjük. Nagy dátum ez. Addig csak lényének nyomait hagyta hátra, de a világ tele van Isten nyomaival. Emberi értelem kutat, nyomoz, amint nyomokból állapítja meg a primitív ember a dzsungelben egy roppant állat jelenlétét, az ember is így állapítja meg az élő Isten hatalmát, aki alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami benne van [2]. A Zsoltárok primitív világképét egyre jobban tágította az ember. Az égitestek vizsgálata sokkál továbbra vitte Platánt, meggyőzte őt arról, hogy kell lennie egy meny- nyei mérnöknek, öt és Arisztotelészt a kutató értelem a Legfelsőbb Lényhez vitte. Pedig a világ a végtelen hatalomnak csak képe. Megismerjük belőle az Istent, következtetünk mérhetetlenségére, de mindez csak emlékeztet reá. Mint ahogyan elhunyt barátom hatalmas kéziratkötege emlékeztet engem eszére, nagy tehetségére. Nekünk több kell ennél, azt szeretnők, ha közvetlenül érintkezhetnénk vele. Isten elénk jött és követek által szólt az emberiséghez: a pátriárkák, az emberiség ősatyái, azután a választott nép nagy emberei, Mózes és a próféták által. Kedves és finom dolog volt, hogy nem hagyta magára Isten az embert kutató sóvárságában. Kimondhatatlanul többet adott: Isten mintegy levelezett az emberiséggel. Az ószövetségi és újszövetségi Szentírás 72 könyve egytől egyig Isten levele az emberiséghez [3]. Ám ez sem elég az embernek, végeredményben ez is emlék, hozzá régen, évezredek előtt keletkezett emlék a Biblia ás. Az ember látni, tapasztalni szeretne. Isten meghallgatta a kérést és teljesítette: „Sok rendben és sokféle módon szólott hajdan az Isten az atyákhoz a próféták által. Legutóbb, ezekben a napokban: Fia által szólott hozzánk, kit mindenek örökösévé rendelt, ki által a világokat is teremtette” [4]. - A testté vált Isten konkrét körülmények között, időben és térben meghatározott helyen született. A római birodalom kezdő fénykorában, Augustus császár idejében, a birodalom egy lenézett tartományában, Júdeábán, emberi ősöktől, Juda királyainak régóta trónfosztott, szegény sorban élő utódaitól, egy szűztől, kinek neve Mária volt. A közelebbi körülményeket elmondja Lukács, az antiochiai orvos, a harmadik evangélium írója [3]. 249
