Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - TÁVLATOK - Krízisjelenségek az egyházban? Történelmi-társadalmi háttér

kiinduló tradíció igazolja és ajánlja, hogy pápai, püspöki és egyéb szinten ne az „izolált”, a magányos személy, ne is a hivatal, az „apparátus”, hanem valóban a hívők közössége, a közösség segítő tá­maszát élvező pápa, püspök hozzanak fontos kérdésekben döntéseket. Történészek, dogmatikusok és egyéb szakemberek külön kérdéskomplexumként tárgyalják az ún. pápai abszolutizmus problémámáját. K. O. von Aretin nyo­mán (Hochland, 1969. február) itt csak összefoglalni szeretnénk. Történeti ta­pasztalás, hogy mindenfajta abszolutisz­tikus törekvésre előbb-utóbb az ellen­hatás válasza következik. Az ellenkezés olykor kifejezetten forradalmi jelleget ölt. Ugyancsak történeti tapasztalás iga­zolja, hogy az abszólutisztikuis rendszer -ritka eseteket leszámítva - nem egy sze­mély, hanem a köréje sereglett „hivatal­nokoknak”, „apparátusnak” működése nyomán alakull ki. Az egyház esetében az ún. pápai kúria és a püspöki udvarok szerepe e vonatkozásban közismert. Az egyháznak mindmáig alkalmazott s mind több kritikát kapott gyakorlata ennek az „apparátusnak” kialakulását szinte szük­ségszerűen mozdította elő. Hisz a pápai trónra, püspöki székekre (bár ez utóbbi­nál ma egyre több örvendetes kivétel is akad), szinte kizárólag csak előrehaladott korú férfiak kerültek. Ezek az idős - egyébként mégoly kiváló - emberek alig­ha lehettek képesek áttörni atzt a „falat”, melyet közéjük és a rábízott papok, hí­vek közé az „apparátus” vont. Amíg vi­lágszerte a 60. évüket betöltött férfiakat és nőket, a jól végzett munka elismerése mellett, nyugállományba helyezik, az egyházi hivatalviselők (a statisztika tanú­sítása szerint) csak hatvanadik életévük körül kezdik elfoglalni magasabb pozíció­jukat. ötven év körüli bíborost és püspö­köt még ma is ritkaságszámba vesznek. Az anonym módon működő és az „uralkodó nevében” fellépő hivatali ap­parátus veszélye kézenfekvő. Egy-egy (már elavult) döntést a hivatal évszáza­dokra konzervál, emberek szövevényes manipulációit „isteni akaratként”, „szent tradícióként” emleget. Az élet pedig fel­tartóztathatatlanul folyik tovább ... Az ily úton-módon keletkező elmerevedés, villágidegenség veszedelméről nemcsak „forradalmi hangok”, hanem történeti té­nyek szólnak. A 16. és 18. század kuria- lizmusáról ma a leghiggadtabb történé­szek is, mint elvetendő példáról beszél­nek. S nem kisebb energiával bírálja napjainkban a tekintélyes Suenens bíbo­ros sem a kurializmusnak vadhajtásait (vö. Vigília, 1969. június és július). AZ. egyház életében jelentkező abszo­lutizmus nemcsak a múlt problémáira mutat rá s nem csupán a jelenben jelent veszélyt. Igen kérdéses - írja von Aretin -, hogy a jövő felé mind tudatosabban fordulni kívánó egyház életképes marad­hat-e ily körülmények között? Igaz ugyan, hogy az abszolutisztikus, kuriális Stílus bizonyos „fegyelmet”, rendezett sorokat képes ideig-óráig biztosítani. De az is tény, hogy előbb-utóbb mozdulat­lansághoz, elmerevedóshez - vagy nyílt lázadáshoz vezet. A tekintély problémája ma világszerte, de egyházunk életében is korunk kritikus és válsagteremtő kérdései közé sorolható. Nem véletlen, hogy Heinrich Bacht, a frankfurti fundamentálteológus így ír: Ma ezekre a szavakra: ,tekintély" és ,,engedelmesség” - az emberek igen érzé­kenyen reagálnak. Ugyanakkor arra is figydlmeztet Bacht, hogy „bár az egyház­ban a tekintély gyakorlásának stílusát meg kell változtatni, a mának számos jogos követelményét figyelembe kell ven­ni.. . mégis téves és veszedelmes lenne, ha a szükséges intézkedéseket elhamar­kodnak, s az .egyházi demokratizálódás’ jegyében végeznék azokat” (Stimmen d. Zeit, 1969. aug. 101). Bacht ismételten nyomatékozza, hogy az abszolutisztikus kuriális stílus elleni küzdelmet ne von­ják a „demokratizálás” jelszavának bűv­körébe, hiszen a szociális-politikai élet „modelljét” soha nem lehet maradékta­lanul az egyház életére alkalmazni. E jelszó ellen épp úgy küzdenünk kell, mint az egyházi „monarchia” jelszavának han­goztatása ellen. Mindkét fogalmat a tár­sadalmi-politikai életből kölcsönözték és mindkettőt csak erős fenntartásokkal le­244

Next

/
Thumbnails
Contents