Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Boda László: A teremtés magjai
belső képesség nemcsak megelőzni látszik a külső életkörülményeket, hanem azokkal meglepő harmóniát mutat, a természet egységét, összetartozását, egyes létformáinak egymásrautaltságát állítja elénk. Ebben az összetartozásban - úgy tűnik — még a leg- különcebb élő formának is megvan a maga szerepe. Jellemző, hogy a tengerek veszedelmes ragadozóit, a cápákat, nem volna ajánlatos kiirtani, hiszen hasznos feladatot is teljesítenek azzal, hogy a bomlásnak induló szerves anyagokat felfalják. Fontos szerepe van a természet életében a baktériumok sokféleségének és óriási számának is, pedig sokan ezeket a parányi életformákat haszontalannak és károsnak gondolják. Minthogy a fejlődés fájának ágai nem mutatnak töretlen folyamatosságot, a biológia a mutációkban ismeri föl a hirtelen átmenetet ktényezőit. A véletlenszerűen fellépő mutációk azonban aligha képesek megmagyarázni az élőlények fájának kibontakozását. A lovak patái pl. az egymástól elkülönített földrészeken is egyformán alakultak az eocén kortól, ujjas lábú elődeik nyomában. Véletlen mutációk felléphetnek akkor, ha pl. egy erősebb kozmikus sugárzápor zúdul a Földre. Ennek azonban tapasztalatilag csak romboló, korcsosító hatását észleljük, legfeljebb akcidentális elváltozásokkal vegyesen. Gondoljunk az atombomba katasztrofális „kísérletére” (Hirosima, Nagaszaki). Sugárhatásai elérték az embrionális állapotban lévő élőlényeket (születendő gyermekeket is), de nem építő, magasabb életformákat kibontakoztató, hanem torzító nyomokat hagytak maguk után, félelmetes figyelmeztetőül. A fejlődés célirányos értelmezése azonban nem mentes a nehézségektől sem. Az évmilliós időkategóriák első pillantásra megtévesztőleg hatnak. Ügy tűnik, hogy csupán kellően tágas időkeret szükséges, és az élet - variációs képessége következtében - a legkülönbözőbb formákat létrehozhatja. Vigyáznunk kell azonban az idő szerepének bölcseleti értékelésénél. Az idő ugyanis nem pozitív valóság. Oksági hatásra is képtelen. Nem „teremtő” hanem „kibontó” kategória. Semmit sem képes ugyanis létrehozni, de lehetőséget biztosít a fejlődő valóknak a természetük szerinti kibontakozásra (vö. a kilenc hónap az emberi embrió kifejlődésénél). Lehetőséget ad persze az élő formák variálódására is, de ez nem történik azok belső természetétől és képességeitől függetlenül. Tehát a „belső adottság” a variálódásnak is alapja és föltétele. Azt sem lehet tagadni, hogy a fejlődés nem a várt határozottsággal, s nem valami klasszikusan tiszta, esztétikailag hibátlan formák közvetítésével halad előre. Nem mutatkoznak-e torzalakok és célszerűtlennek tűnő jelenségek, sőt a természeti katasztrófákhoz hasonlóan biológiai katasztrófák is (pl. a ragályok)? - Bizonyos, hogy a világ nem mentes a problémáktól biológiai alakulásában sem. Észre kell azonban vennünk azt is, hogy ami fejlődésben van, az eleve nem lehet tökéletes. A közvetett teremtép szemlélete a „másodlagos okok” szerepével sok mindent megmagyaráz. A természeti körülmények pedig nem mindig avatott asszisztensei a teológiának. Az élet fejlődési fája tehát kibontotta lombozatát, oldalágakat növesztett, a főág azonban tovább növekedett, egészen az emberig. Az emberi nem fája Az ember megjelenése nyomán a természet még hosszú időn keresztül zavartalan marad. Kezdetben nem mutat forradalmi elváltozást. A mai technika káprázatos eredményeihez képest jelentéktelennek tűnik mindaz, ami az ősember nyomában megmaradt: pattintott kőeszközök, a legyőzött állatok csontjai, tűznyomok és saját testének csontmaradványai. Az emberi kultúra nyomai azonban a fejlődés során fokozatosan kiszélesednek. A ma embere pedig technikai kultúrájával már az „atomkorszak” küszöbén áll. 235
