Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Boda László: A teremtés magjai
elenyészően csekély hányada váltódott át élő formává. Ez pedig azt mutatja, hogy az élet megjelenésében aligha láthatunk „egyetemes törvényszerűséget”. Egy hozzávetőleges matematikai hasonlattal ugyanis azt mondhatnánk, hogy i milliárd alkalmas feltételből csak 10 váltódott élő formává. Sőt egyesek szerint egyetlen életmag (egysejtű) elég volt, hogy az élővilágra jellemző gyors szaporodással elterjessze az életet a Földön. - Mindez nyilván a továbbiakban rejtélyessé teszi az élet megjelenését, és bölcseletileg valami speciális energiára enged következtetni, amely az őstengerek megszámlálhatatlan feltételei közül csak egy csekély töredéket alakított élő formává. Ez a jelenség a fejlődés magasabb fokain is rendszeresen megismétlődik. A következő kritikus pont: hogyan lettek a kezdeti primitív formák (egysejtűek) halakká, madarakká, emlősökké? Hogyan növekedett föl évmilliók során az „Élet Fája”? A folyamat hasonló az előbbihez. Az őstengereket benépesítő primitív életformák alkalmas feltételei az élet magasabb formáinak. Minthogy azonban itt is az egysejtűek milliárdjainak csak igen csekély töredéke veszi át a fejlődés stafétabotját, „egyetemes törvényszerűségről” aligha beszélhetünk. Az élőlények evolúciós fája egyébként leginkább talán a fenyőfához hasonlítható. A fejlődés során mellékágak alakulnak ki, elhajolva a főágtól. Ezek szaporítják és variálják a típusokat. Egyes ágak idővel el is száradnak. A főág azonban halad tovább, hogy iaz állatvilág (fauna) formáinak emelkedőin eljusson a csúcsig, amely az ember. - A jelenségsor világosan áll előttünk. De van-e, ami konkrétabban utal a fejlődés célirányosságára? Mindenekelőtt megemlíthetjük, hogy Haeckel biogenetikus alaptörvényét ma másként ítéljük meg, mint kezdetben. Ha az ontogenezis (az egyedfejlődés) megismétli a filogenezist (fajok kifejlődése), akkor ebből nem az következik, amit Haeckel következtetett. Az egyedfejlődés ugyanis ellenőrizhetően, tapasztalatilag állítja elénk a folyamatot, amely során a magból kibontakozik az egyed. A mag mintegy virtuálisan (bennfoglaltan) magában hordja azt az élő formát (állatot), amely az embrionális kifejlődés során megjelenik. Ha tehát a párhuzam a lényeget tekintve fennáll, úgy a filogenetikus fejlődésnek is valamiképpen benn kell rejlenie abban az ősi életmagban (vagy magokban), amelyekből a fejlődés elindult. Érdemes volna részletesebben megvizsgálni a homogén életterek problémáját is, amely arra mutat, hogy*-aránytalanság van a fajok differenciáltsága és a körülmények differenciáltsága között. Ha eltekintünk a fejlődés célirányosságától, aligha értjük meg, hogyan lehet az, hogy a minimálisan variált élettérben aránytalanul dúsan variált élő formákkal találkozunk. Ez a tény ugyanis arra enged következtetni, hogy az élő fajok sokfélesége nem magyarázható meg a környezethatásból, sem a körülményekhez való alkalmazkodásból. Vegyük pl. a legideálisabb homogén életteret, az ős- tengereket, amelyek vizében az élő formák nagy gazdagságban jelennek meg a legkülönbözőbb fajokban. A tenger élettérbeli variáltsága minimális. Ide sorolható a víz különböző mélysége, hőfoka. Mindez azonban aligha oldja meg a tengeri élőlények hihetetlenül gazdag variáltságát. Azt is megemlíthetjük ezzel kapcsolatban, hogy az azonos élettér még az ún. akcidentális tulajdonságokat sem határozza meg egyértelműen, pedig bizonyított tény, hogy ilyen akcidentális hatásokat (szín, méret) el lehet érni a körülmények puszta megváltoztatásával. De ha a jegesmedve a körülmények (hó, jég) hatására vette föl fehér színét, mi a magyarázata annak, hogy ugyanezen élettérben a pingvinek színe félig fekete, félig fehér? Teilhard refrénszerűen rámutat a fajok kialakulásának „belső oldalára”, arra, amiről a szaktudós könnyen megfeledkezik [6], Az említett jelenségeket csak akkor tudjuk megérteni, ha az élő formákban fölvesszük az alkalmazkodás belső képességét, és elvszerűen kimondjuk: alkalmazkodni akkor tud az élőlény, ha alkalmazkodó képessége van. Így az élőlény természetébe rejtett, belső tulajdonság megelőzi a külső körülményeket, ami ellene mond a fejlődő kibontakozás véletlenszerűségének. Sőt a 234
