Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tomka Ferenc: Az egyház mindig elkésett?
E magatartásával a katolicizmus kétségtelenül a kapitalista fejlődés gátja volt, viszont épp itt tűnik ki, hogy az ítéletalkotásban több szempontot is figyelembe keli venni. Már Max Weber szemére vetette a katolicizmusnak, hogy az bűnnek tartja a korlátlan nyereségvágyat, pedig ez a fejlődés rugója; - hogy kamattilalmával és általános szemléletével gátat vet a kapitalizmus fejlődésének [8]. Kimutatja - vádként! —, hogy a katolikus területeken a liberális kapitalizmus nem tudott tért hódítani. W. Sombart ugyanerről beszél [9]. - Ugyanakkor a katolikus területeken - ha lassabb is, de az egyén számára kedvezőbb, lényegesen arányosabb volt a fejlődés. Egy protestáns tudós, Müller-Armack, is megállapítja, hogy a katolikus-lakta területeken „jóval nagyobb gonddal tartották meg a kereskedelem és gazdaság hagyományos formáit”;- ez képesítette őket „életképes, és - a szabadverseny fellobbanásához viszonyított- minden gazdasági gyengesége ellenére is összességében imponáló kulturális teljesítményre’ [10]. Vagyis a vádat részben megfordíthatjuk: Bár igaz, hogy a katolikus tanok akadályozták a „minél gyorsabb” fejlődést, de tarthatjuk-e ideálnak a liberális kapitalizmust, még ha nagy teljesítményekre is képes? Gazdaságtörténetileg elfogadottnak mondható megállapítás, hogy az individualizmus a katolikus világ- és emberszemlélet válságából (reformáció, felvilágosodás) született me"; - a liberális kapitalizmus viszont az individualizmus gyermeke [11]. A Rerum Novarum elkésett? Az iparosodást elutasító magatartás nem tarthatott soká. A híres mainzi püspök, W. E. v. Ketteler ismeri fel a helyzetet és állapítja meg, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Ugyanakkor a keresztények felelőssége is óriási, mert, mint Ketteler már 1848-ban belekiáltja a keresztények fülébe, a kapitalizmus okozta mai társadalmi helyzet tömegeket tart embertelen sorsban, s a munkások részére „erkölcsileg lehetetlenné teszi keresztény kötelességeik teljesítését” [12]. Segíteni kell tehát. Nemegyszer halljuk, hogy a Rerum Novarum elkésett, hiszen a Kommunista Kiáltvány 1848-ban jelent meg, Marx Tőkéjének első kötete 1867-ben; a Rerum Novarum- ban a pápa pedig csak 1891-ben mert állást foglalni a kérdésben. E megállapítás igaz, de az Egyház és a munkáskérdés viszonyáról alkotott kép csak akkor helyes, ha tudjuk, hogy a Rerum Novarum lényegében nem újat hozott, csupán összegezte azt, ami már ki volt dolgozva, sőt aminek megvalósítását több helyen ki is próbálták. XIII. Leó ilyen összefüggésben nevezi Kettelert „nagy elődjének” [13]. Az Egyház és munkáskérdés kapcsolata tehát jóval korábbi időkbe nyúlik vissza, mint a Rerum Novarum megjelenése. Talán elsősorban Ketteler hatására ébredt fel a helyes szemlélet és a társadalmi felelősség a keresztények körében, bár mellette és előtte is voltak jelentős személyiségek, akik ugyanilyen elveket hirdettek. Bizonyos büszkeséggel állapítja meg Messner, hogy „a proletársors lényegét, mint a bérmunkásnak a liberális szabadversenyből következő létbizonytalanságát és társadalmi függését, a katolikusok között ismerték fel először” [14]. A. Müller (t 1920) a bérmunkás sorsát a rabszolgáéhoz hasonlítja, aki egész létében a gyárostól függ. Még világosabb Fr. v. Baader (t 1841), aki a szabadversenyt, mint „a kapitalista gazdaság alapszabályát (princípium formaléját)” teszi felelőssé a „proletár-sorsért”; felismeri a társadalom osztályokra való bomlását, s utal a megoldásra, ti. hogy a munkások szervezkedjenek a tőke hatalma ellen [15]. Ugyancsak egy neves katolikus tudós és politikus, ]. Buss az első, aki a munkáskérdést egy német parlament elé vitte 1837-ben. - Rouen érseke 1838-ban tiltakozik, és elítéli a gyermekeknek egészségükre káros dolgoztatását, sőt egy német (München19
