Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Hajdók Zsolt: Teilhard de Chardin hüperfizikájának értéke
Hajdók Zsolt TEILHARD DE CHARDIN HÜPERFIZIKÁJÁNAK ÉRTÉKE Sokan és sokat emlegetik ma Teilhard de Chardin nevét. Természettudósok, filozófusok, teológusok és egyszerű emberek is. Egyesek magasztalják, mások elmarasztalják azt a nagyszabású víziót, amelyet munkáiban felvázolt. De mind értékelői, mind bírálói elismerik Henri de Lubac megállapítását: „...Maga a katolikus Egyház, ez a mindig termékeny édesanya örömmel ismerheti fel, hogy Teilhard de Chardinnel olyan gyermeket szült a világra, akire szüksége volt századunknak: Jézus Krisztus igazi tanúját" [i]. Valóban Teilhard maga is ebben látta élete és munkássága fő célját: tanúságot tenni Jézus Krisztusról, de speciális módon, vagyis úgy, ahogy csak ő tehette, mint világra szóló eredményekről híres paleontológus, pap, jezsuita szerzetes egyszemély- ben. így ír erről: „...egészen egyszerűen fel akarom tárni életem tanúságát, s ezt annál kevésbé hallgathatom el, mert egyike vagyok azon keveseknek, akik megadhatják ezt a tanúságtételt... Csak kiáltó szó ez, semmi más: annak szava, aki hiszi, hogy lát” [2]. Teilhard célja A Teilhard-t pozitívan vagy negatívan bírálók szokszor elkeseredetten vitatják Teilhard de Chardin célját. Akart-e valamiféle egységes tant, doktrínát adni, vagy sem; tehát szándékában volt-e megalkotni azt az egységes - ha részleteiben sokszínű is - teológiai rendszert, amelyet egy széles új irányzat, a „teilbardizmus” képvisel? Étienne Gilson a kérdésre tagadólag válaszol: „Teilhard gondolatvilága sosem érte el azt a minimális szilárdsági fokot, amely egy rendszer megalkotásához szükséges” [3]. Emiatt az Egyháznak nem is szabad élítélnie Teilhard-t, mert ezzel egy olyan „tant ítélne el, amely nem létezik”. Jacques Maritain viszont ellenkező véleményen van: bár elvileg felmenti Teilhard-t a „teilhardizmus” új gnózisának gyanúja alól, de gyakorlatilag mégis felelősnek tartja e „grande fable” létrejöttében. „Ami magát a doktrínát illeti - írja -, bizony a Nagy Mese (vagyis a gnózis) területén vagyunk; lehetetlen kitalálnom más szót, mely kevésbé sértené az érzékeny füleket; meg aztán ez a szó a legtalálóbb is” [4]. Teilhard sokkal szerényebb célt tűzött maga elé. „Sokkal inkább szellemet szeretnék terjeszteni, mintsem egyes gondolatokat” [5] - vallja be. Az igazság ugyanis az, hogy sosem volt elég ideje és valószínűleg az ehhez szükséges türelme sem, hogy gondolatait végleges, önmagát és másokat is kielégítő pontossággal és szabatossággal „irodalmilag” summázza. Inkább abban bízott, hogy a „jóindulatú” utókor megfejti és kifejti intutitív meglátásait és azokat helyükre teszi. Egyik levelében így apellál az utókorra: „Az az abszolút bizalom higgaszt le, hogy - ha van .evangéliumomban’ valami fénysugár - hát ilyen vagy olyan formában ragyogni fog. A legrosszabb esetben - meg vagyok győződve - egy más szívben újjá születik, gazdagabban” [6], A Teilhard-t elfogulatlanul értékelők legszívesebben ,,Teilhard víziójáról” beszélnek. Jogosan, hiszen erre az knpülziv erejű hatalmas műre altig akad megfelelőbb kifejezés. Teilhard maga is leggyakrabban a „Weltanschauung” német szót alkalmazza, amikor sajátos látásának és láttatási igényének megnevezésével küszködik. Legggazdagabb gondolaté és irodalmilag viszonylag legigényesebb munkáját, az 225
