Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - Fila Béla: Gabriel Marcel, a keresztény egzisztencialista

teimben önmagam pozitíve teremtem. Az emberi szabadság nem szabad okság, hanem feltétlen elkötelezettség, feleletikészség, .jelenlét a felszólításban. „Fölszavadító jelleget” ad a szabadakaratnak az a tudat, hogy nem csupán önmagámé vagyok, hanem az életem ajándék. Ebben rejlik igazán a teremtő erő, a fölszabadító tudat és lendület, a „teremtő nagylelkűség”. „Bármilyen teremtés csak valamiféle befogadás alapján lehetséges, amely maga is lényegében aktív és így bizonyos módon előformálja magát a teremtést. S ha ez így van .akkor a szabadság mint teremtő erő önmagánál fogva és önmagáért, nem képzelhető el másként csak mint oly létező, amely önmaga alapjáig lehatol és önmagának úgy tűnik már föl mint lényegében ajándék” (DL).

A hűség visszavonhatatlan elkötelezettség. Itt a metaprobléma az, hogyan ígérhetem el magam, hogyan köthetem le a jövőm feltétlenül? Az elkötelezettség vállalásában az abszolút alap, a transzcendencia titka tapintható ki. Emberi hűségünk „létben való részesedésünk egzisztenciális példája”. Ebben rejtőzik az „abszolút Te” titka, amelyhez most még csak hűségesek vagyunk, mivel létezünk és létezésünknek lét-jellege van. Sajátos nehézséget jelent az ember belső bizonytalansága, pillanatnyi öntudatunk határozatlansága. Az abszolút elkötelezettség pedig feltétlenség és változatlanság követelményével áll elénk. Hűségemben fedezem fel és valósítom meg önmagam időfelettiségét és állandóságát. Hűségesnek kell lennem önmagamhoz, a másik emberhez és az Istenhez. A hűséges jelenlét pedig az együttlét. Konkrét együtt-létet élem át a találkozásban, a tekintetben, a mosolyban, a hangsúlyban, a kézszorításban (Rí). Az együttlét teremtő erőt sugároz s ez a teremtő hűség, amely átalakít, önmagámból kilépni késztet, önátadásra késztet. Elkötelezett hűségünk az erkölcsi magatartás forrása és éltetője. Marcel arra hivatkozik, hogy emberi tapasztalatunk annál kevésbé igazolható racionálisan, minél személyesebb. A hűségnél a Te valósága pedig a személyes tapasztalat korrelátuma, annak belső igénye és szükséglete. Ugyanez az alapja az abszolút Te jelenlétének is. Személyes életkapcso'lat lényegi elemeiről van szó a hűség igazodásánál és nem pedig tudományos-racionális tárgyról. Végső bizonyosságunk ez: „A hűség a Lét tartózkodási helye”. Konkrét és állandó létrészesedés és valósítás mostani „vándorállapotunkban” az, ami garantálja a hűséget.

A hűség keresi szüntelen a maga konkrét személyes igazolását és támaszát és ezt találja meg a reményben, amely még konkrétebben erősít meg a léthez való ragaszkodásban. „A remény emberi vándorállapotunk és helyzetünk sajátos megtapasztalása” (HV). „Az ,én remélek’ lényege nem más, mint tájékozódás az üdvösség felé. Szó van arról, hogy kilépjek abból a sötétségből, amelybe beleestem, amely lehet betegség, számkivetés, elválasztottság, rabság sötétsége... A remény a megpróbáltatás szerepébe helyez, amelynek nem csupán megfelelője, hanem konstruktív, igaz és saját választ ad a létezésre” (HV). Megpróbáltatás, elsötétülés, de másrészt bizakodó várakozás, a teljes üdvösség reménye, a legvégső helyreállítottság minden túllépő bizakodása van meg a reményben. Az „én reménykedem” legbelső rugója az abszolút érvény és transzcendencia megélése, ami az abszolút remény. A teljes kétségbeesés, a lét visszautasítása feletti győzelem tudata remény. Nem illúzió, szublimáció vagy mágia a belső erőforrása a reménynek, hanem az egzisztenciális vándorállapottal konkréten számot vető ember alázata és realizmusa.

A hűség az elkötelezettség elfogadása, a remény a kitartás a megpróbáltatásokban, de az igazi végső gyökér a szeretet. Szeretetben oldódik föl a hűség és a remény minden kérdése és szorongása. Az én a szeretetben nyílik ki igazán a másik felé. Szeretetben találkozik titokzatosan az én és a te. Létezésünk közvetlen és valóságos, problémamentes kapcsolata a szeretet légkörében valósulhat meg. A transzcendencia megtapasztalásának is végső bizonysága a szeretetben átélt abszolút Te jelenléte. Sajátos teljesség van a szeretetben, amely a kívülállók számára felfoghatatlan. Sőt