Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - Fila Béla: Gabriel Marcel, a keresztény egzisztencialista

kai, az emberekkel bensőséges, személyes kapcsolatban kellene lennünk. S most egyszerre rajtunk kívülálló objektív problémák és hatalmak kezdenek fojtogatni minket. Az ember kezdi mondogatni magának: birtoklom a testem, a házam, az autóm stb., birtokomban vannak ilyen és ilyen tudományos tárgyi tapasztalatok, problémák. Las- san-lassan létrejön az objektív személytelen világ, a birtoklás érdekszférája körülöttünk és bennünk, ahol már minden csak tárgy, funkció, eszköz, élvezés. A dolgok, személyek nem léteznek, nem a létben-részesednek, hanem a birtokomban vannak. Aztán a birtokló és a birtokolt tárgy kegyetlen dialektikában összekötődnek, egymásba kapaszkodnak. Megjelenik és egyre növekszik a vágyakozás s végül a birtoklás tragédiája teljesedik be. Sötét színekben festi meg Marcel ezt a reménytelen és kétségbeesett világot. A birtoklás külsőségessé teszi az embert. A vágyakozás mindent elnyelő és soha meg nem nyugvó, égető ritmusa a teljes kétségbeesésbe torkollik. Nagyon is reális helyzet a kétségbeesés, ha a fatális birtoklást következményeiben végiggondolom. Ezért a metafizika elválaszthatatlan a kétségbeesés problémáidtól. Hisz a kétségbeesés nem más, mint a létben-való-részesedés megtagadása, önmagam irigy és mohó birtoklási akaratára való zárulása. A metafizika feladata ennek a kétségbeesésnek az exorcizálása. Két lehetőségem van: a szemlélő és a szent helyzetének a megteremtése. A szemlélőt merő kíváncsiság vezeti, csupán külsőleg vesz távolságot, igazában szökik a valóságtól, mivel csak kívülről szeretne nézelődni. A szent ezzel szemben belsőleg teremt távolságot a valóság és önmaga között. Valójában részesedni akar a valóságban és azért tagadja meg magát, hogy képes legyen megnyitni önmagát a létben való részesedésre. Ez a belső távolság-vevés az alázat. Az alázatnak fontos ontológiai szerepe van, amennyiben készségessé tesz a Lét felé való megnyílásra, tulajdonképp a Létre-irányulás és készség. Föl kell ismernem azt, hogy a Léthez kell ragaszkodnom és arra elköteleznem magam. Az életem szolgálat. Saját létezésem hiteles megvalósulása forog itt kockán. Marcel meg van győződve arról, hogy ,,a szentségre vezető út rejtetten azonos azzal az úttal, amely a Lét állításának metafizikai útja” (EA).

Az emberi egzisztenciában megvalósuló meta-problematikában Marcel felfedi és erősen hangsúlyozza a birtoklás és a Lét elválasztó vonalán adódó alapvető választási lehetőséget. Az embernek ugyanis saját maga megvalósításában értelmes választási lehetősége van s így alapvető igényét be kell jelentenie (opció) saját létezésére vonatkozólag. Ezzel pedig a Lét misztériuma a tudatos-szabad személyes erőtérbe kerül. A szabad tett energikus közbelépésével kell átlendülnünk a külsőséges birtokláson és előre hatolni a személyes élet megvalósítására. Igen érdekesen nevezi el Marcel a metafizikát: „a szabadság logikája”. Szolid belső bizonyosságom a konkrét magatartás élő és aktív értelméből fakad. Szabadságomban rejlik megtestesülésem aktív értelme. De benne rejlik a „lét visszautasítása” is, a „nemlét szédülete”, létezés küzdelmes és drámai jellege.

A szabad elhatározáson, személyes meggyőződésen alapuló tett pedig a hit aktusa. A hit biztosít a szabadságnak abszolút pozíciót. Csak hittel lehet győzni a kísértések és nehézségek ellen és bízni abban, hogy konkrét személyes állásfoglalásommal részesedem a konkrét Abszolutumban. Választási lehetőségem, szabadságom konkrét feltétele tehát a hit. Hiszen a tagadás kísértése, a megsemmisülés veszélye, a lét merő fiktív jellege olyan fenyegetően közel van hozzánk. Csak a hiten alapuló személyes szabad döntésem közli az abszolút személyes jelenlétet. Egzisztenciám valóságos részesedés a létben, tevékenységemnek és szabadságomnak is ez ad konkrét értelmet. Szabad tetteimben is megmutatkozik az egzisztencia elsőbbsége. Az „én létezem” és az „én hiszek” kölcsönös szolidaritásban állnak. A hit abszolút elkötelezettség a létben való abszolút értékű részesedésem révén, konkrét és aktív jelenlétem a létben. Szabadságom és gyökeres igényem a létben való konkrét és abszolút részesedésre. „A szabadság lényege az, hogy képes az önátadásra” (EA). Szabad tet222