Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - Gál Ferenc: Örök megváltó-várás

már így alakul a jövő vágya: megszabadulva ellenségeinktől, szentségben és igazságban szolgálni Istennek (Lk i, 74).

IZajás látomásában a Messiás a vakok, bénák, leprások gyógyítója és a szabadulás örömhírének közvetítője (35, 5). A Szentirás nem választja szét egymástól a testi betegséget és a lelki elesettséget. Végeredményben mindkettő az ősi bűn folyománya. Még Krisztus is alkalmazkodik ehhez a szóhasználathoz, amikor a nyomorék asz- szonyról úgy nyilatkozik, hogy „a sátán immár tizennyolc éve megkötözve tartja” (Lk 13, 16). Megváltásra nemcsak a test esékenysége miatt szorulunk rá, hanem az Istennel fennálló kapcsolatunk megromlása miatt is. Ennek a gyógyításához pedig nem elegendő akármilyen orvos. Olyanra van szükség, aki megföllebbezbetetlen tekintéllyel nyilatkozik az Isten nevében, mint ahogy Jézus meg is teszi, amikor a testi gyógyítást és a bűnök megbocsátását összekapcsolja (Mt 9, 6). Izajás rámutat a megváltás lényeges jegyére is. A Messiás az áldozati bárány szerepét vállalja, magára veszi az emberek bűneit: ,,ő hordozza betegségeinket, ő viseli fájdalmunkat... bűneinkért hordozza a sebeket és békességünkért van rajta a fenyíték” (53, 4-6). A hangsúly nem azon van, hogy valaki vállalta az engesztelő szenvedést, hanem azon, hogy ez a vallaki „Jáhve szolgája”, aki nem cselekedett gonoszságot és „álnokság nem volt a szájában” (uo. 9). Az Istenbe vetett bizalom csak akkor állhat helyre, ha meggyőződünk, hogy ő nem tehetetlen a bűnnel és szenvedéssel szemben. A küzdelmes élet, a szenvedés nemesítő hatásáról is csak úgy győződhetünk meg, ha olyan valaki járja előttünk ezt az utat, aki valóban önként vállalja, mert osztozni akar sorsunkban és maga mellé akar emelni.

A próféták már azt is látják, hogy a földi élet a mai alakjában nem hordozhatja a megváltottság állapotát. Szent Pál úgy fejezi ki ezt a gondolatot, hogy „a test és a vér nem örökölheti az Isten országát” (1 Kor 15, 50). Amíg az ösztön hozzátapad a földi értékekhez, amíg anyagiakon osztozunk, amíg a természettel szemben sebezhetők vagyunk s amíg csak jelképekből olvassuk ki az igazságot, addig érdekeink összeütköznek és szüntelenül érezzük létünk veszélyeit. A béke és a boldogság állapota csak valami egészen új lehet. A megváltáshoz nem elég a régi ruha foltozása. Izajás 60-66 már utal erre az új állapotra, ahol béke kormányozza a népet és igazság lesz az elöljárója, a nap és a hold fényére nem lesz szükség, mert az Űr vilá- goskodik népének. Az emberek a kardból ekevasat csinálnak s a vad természet meghódol előttük. Az ilyen ígéreteket csak olyan valaki válthatta valóra, aki abszolút ura a természetnek. Csodákat az ószövetségi próféták is műveltek, de kicsinyek voltak ahhoz, hogy a hitet állandósítsák. A Zsid 12, 2 az ember leikéből szól, amikor azt írja, hogy a hit szerzőjének és bevégzőjéndk csak olyan szabadítót tekinthetünk, aki miután elszenvedte a keresztet, Isten trónjának jobbján ül.

Bővebben fejti ki ezt a gondolatot a Gál 4, 3-7: „Amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában állottunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született és alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából és Isten fiaivá lehessünk. Tehát már nem szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is”. Itt ilyen ellentét-párok szerepelnek: kiskorúság-nagykorúság, szolgaság-fiúság, törvény-szabadság, világ elemeinek szolgálata-Isten szolgálata, nincstelenség-örökség. A világ elemeit fel lehet használni varázslásra, vagy pedig úgy, mint a technika elemeit. Ha hiányzik a kellő lelkűiét, mindkét esetben a szolgaság eszközeivé válhatnak. A törvény zsákutcája abban nyilatkozott meg, hogy előírta a kötelességeket és az embert ráébresztette erkölcsi gyengeségére. Azonkívül a vezetőknek alkalmat adott arra, hogy „elviselhetetlen terhet rakjanak az alattvalók vállára” (Mt 23, 4). Amíg bennünk van az a kettősség és ellentétmondás, amiről a Róm 7, 5-21 beszél, addig semmiféle törvény és szankció nem küszöböli ki az életből a bűnt. Ameddig pedig a Kozmosz is alá van vetve a „hiábavalóságnak”, ahogy azt a Róm 8, 18-25 elénk tárja, addig nem vár212