Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Gál Ferenc: Örök megváltó-várás
A vallási fogai odn és uz élet Max Scheler szerint „a keresztény vallás abból indul ki, hogy az ember megváltásra szorul s valóban olyan világban mondja magát vallásnak, amely minden mozdulásában megváltás után sóhajt” [i]. A teológia az eredeti bűn tanára támaszkodva magától értetődőnek vette ezt a módszert. Más kérdés azonban, hogy teljes képet adott-e arról, hogy a konkrét emberiség miért szorul megváltásra. A kinyilatkoztatás fogalma túl elméleti maradt: az Isten tanítást ad s az ember hitével igaznak tartja azt. Alig esett szó arról, hogy a hit existenoiális magatartás, vagyis belülről átformálja az embert. A bűnnel kapcsolatban is inkább csak azt emlegették, hogy az ember elvesztette a kegyelmi rendet. Ismételték ugyan a tételt, hogy „a bűn az ember természetét is megsebezte”, de ennek a sebnek a mértékéről nem adtak egységes magyarázatot. Ügy látszott, mintha a természet nem is szorulna igazi gyógyításra. Az erkölcstan is inkább csak úgy nézte a bűnt, mint egyes tettet, nem úgy, mint elesett természetünk botladozását. Nem csodálkozhatunk tehát, ha még egy olyan rendszerező elme is, mint Teilhard de Chardin, a bűnt és a megváltást egyszerűen kihagyja filozófiai és teológiai világképéből. Az igehirdetésben egyre jobban tapasztaljuk, hogy a megváltás is olyan vallási „fogalom”, ami nem váltfa ki a tőlünk feltételezett visszhangot az emberekben. Korunk életfelfogását az önbizalom jellemzi, nem az elesettség tudata. A világ szervezhető, az erők alakíthatók, irányíthatók, összefogással a lehetetlennek látszó célt is elérhetjük. Ez az optimizmus fölöslegesnek tartja az isteni beavatkozást és nem is hagy neki helyet. Az a látszat, hogy hitből nyert létbiztosságot más eszközökkel is el lehet érni. A tudomány és a technika bámulatos eredményei minden reményre feljogosítanak. Még a belső lelki ürességet sem kell okvetlenül a hit tanításával és vigasztalásával kitölteni: az irodalom, művészet, bölcselet vagy a szórakozás lelki táplálékot is nyújt. Ami még megoldatlan probléma, az legföljebb csak a fejlődés alacsonyabb foka. A valláslélektan sok művelője tartja, hogy a megváltás várása ott alakult ki, ahol a népek elnyomatásban éltek [2]. A lélekelemzés és a mélylélektan igyekszik megszabadítani az embert nyomasztó érzéseitől. Tudományos módszereket dolgoznak ki arra, hogyan kell levetkőzni a bűntudatot, hogyan kell megtalálni önmagunkat, hogyan tehetünk szert belső integrációra, egyéni teljességre [3]. Kétségtelen, hogy ilyen környezetben a régi szavak emlegetése nem elegendő. Amikor a figyelem az ember nagyságára terelődött, a Megváltó müvét csak akkor fogják értékelni, ha meglátják benne az emberi élet igazi megoldását. Történeti tapasztalás Az élet jobb lehetőségeiről szóló kijelentések nem tüntetik el a bajt, szenvedést és elégtelenséget, amit minden kor átél, mint eleven valóságot. Jellemző, hogy az egyes nemzedékek saját korukat hajlandók rossznak, dekadensnek tekinteni a dicső múlttal vagy a boldogabbnak ígérkező jövővel szemben [4]. Az ember a vallástól függetlenül is rájön, hogy élete zaklatott, tele van kötöttséggel, szenvedéssel és menetel a halál felé. Belülről érzi, hogy ösztöneit, vágyait nem képes alárendelni személyes elhatározásainak, kívülről pedig környékezi a természet ridegsége, ártalom, gyűlölet, igazságtalanság. Mindez lehetne másként is. Miért van így és lehet-e tőle szabadulni? Erre már csak a vallási tudat próbált felelni. A legtávolabb eső hagyományokban is megtalálható egy közös vonás: az emberiség életébe betört valami ártalom, valami ősi bűn, ez hozta ránk az átkot, a szolgaságot, az istenség haragját. De számunkra az ok megállapításánál is többet mond a védekezés módja. Ahol a szenvedést és halált végzetnek tekintették, már ebben a magatartásban is benne volt bizonyos val209
