Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - FIGYELŐ - Uhrin György - Magyar Ferenc: A laikus világkongresszus tanulságai
dapesti előadásaiban is összefoglalta főbb gondolatait.) Főként Klostermann professzor előadása nagy lépést jelentett előre a kongresszus néha-néha bizonytalanságban akadozó munkájában. A példás szervezés folytán a vita-csoportok minden kérdést átbeszéltek, s miután együttes üléseken is megtárgyalták a nehézségeket, tisztáztak egyes homályos fogalmakat, megszületett a rezolúció, a kongresszus vélemény-összegezése, sokszor nem is egyhangúan, hanem többségi alapon. A rezolúció a fentieket összefoglalva kimondja, hogy a papi hivatás lényegében „hivatásszolgálat”. Szolgálat egyrészt Jézus Krisztus iránt, aki a közösség egyetlen Ura, másrészt szolgálat a közösség iránt, s mint ilyen egy a sokféle egyházi szolgálat közül. A ielkipász- tori hivatás nem valami benső világ- és életsegítésben merül ki, sokkal inkább Krisztus közösségének az építésében, hogy az egyház a világ üdvösségének hitelt érdemlő szentsége legyen. Ennek megvalósítására szükség van a jövőben hangsúlyozottan a közösségi életstílus és munkastílus sokszínű megvalósítására, a személyes képességek kimunkálására, nagyobb mozgékonyságra stb., ahogy ezeket a fentiekben részleteztük. A nevelés, a továbbképzés és a lelkiség kialakításának a kérdései a következő kongresszusra maradtak. csanAd béla A LAIKUS VILÁGKONGRESSZUS TANULSÁGAI Az elmúlt év október 11—18-ig volt Rómában a Laikus Apostolság III. Világkongresszusa. Ezen laikusok vettek részt az egész világról, papok és püspökök mint megfigyelők voltak jelen. A zsinat után ez az első ilyen laikus világkongresszus, a katolikus világsajtó UHRIN GYÖRGY Kilenc éve központi beosztásban szolgálom anyaszentegyházunkat. Külön kegyelemnek tekintem, hogy ezen a kongresszuson részt vehettem, mint megfigyelő. Mikor az elmúlt évben Rómában ösz- szegyülekezett ez a kongresszus, a világon élő valamennyi katolikusból kereken háromezer résztvevő volt. Szám- szerint kissé több, mint ahány zsinati atya vett részt a II. Vatikáni Zsinaton, ahol is — mondhatjuk — megjelenőit az egyház hierarchikus arca. A kongresszuson viszont az egyház laikus-arcvonásait lehetett megismerni. Ez a kongresszus a laikátus részére 1951 óta már a harmadik világkongresz- szus, első a Zsinat óta. Nem csekély várakozásomat, amellyel a kongresszuson való részvételre készültem, kissé lelo- hasztotta egy pillanatra a Commissio de Laicis pápai dicasterium bíboroselnökének, Maurice Roy quebec-i érseknek a megnyitás napján este mondott beszéde, amelyet a Columbus szállóban fogadásra összehívott mintegy harminc püspöknek mondott. „Nagy megtiszteltetés a kongresszus részére — mondotta —, hogy ennyi püspök is eljött. Ez a tény azonmindenütt beszámolt róla. Stereosko- pikus képet szeretnénk róla adni, ezért két beszámolót közlünk: egy megfigyelő fiatal papét, aki aulista szolgálatot teljesít Magyarországon, és egy közepeskorú, ismert katolikus, laikus újságíróét. Szerk. ban nem változtathatja meg a kongresz- szus jellegét és célját, mely nem más, mint: közvetlen és konkrét dialógus a laikusok között. Ezt a szempontot a püspököknek tudomására kellett hozni a jelenlevő papoknak és szerzeteseknek. Ezzel tehát udvariasan, de határozottan „megálljt” parancsoltak a klérushoz tartozó személyeknek. A kongresszusnak ugyanis szándéka volt, hogy a részt vevő laikusok zavartalanul megtárgyalják a kitűzött témákkal kapcsolatos mondanivalóikat. Ha a klérus ezeken a tárgyalásokon jelen volna és szokott tekintélyével szólna hozzá, akkor ezzel meghiúsítaná a kitűzött célt. Tehát intézményesen biztosítva volt a kongresszuson a laikusok — és csak laikusok! — szóhozjutása. Nem látszik túlzásnak, ha ebben elindítva látjuk az egyház jövő struktúrájának kialakulását. Azt ugyanis, hogy az egyház jövő képéhez is hozzátartozik, hogy sorsának és életének kialakításában szava legyen, a klérushoz ugyan nem tartozó, de az egyházhoz éppúgy hű, és alkotó építőkövének, a laikátusnak is. 55
