Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Rónay György: Ars praedicandi
— 12. Békefi Rémig: A pécsi egyetem, 1909, 66—67. Nyolcadik fejezetében közli valamennyi szentbeszéd „jeligéjét” (témáját), és a magyar szentekről tartott tizenkét beszéd szövegét. — 13. „Ez a nagyon gyakran alkalmazott módszer (ti. a konkordanciák szerint való okoskodás) ebben áll: összekapcsolni bizonyos szentírási szövegeket, föltéve, hogy legyen bennük egy közös eszme, vagy esetleg csak egy közös szó, s úgy kapcsolni össze őket, hogy ezáltal kibontakozzék belőlük az az igazság, amit a szónok bizonyítani akar” (Gilson: De quelques raisonnements scripturaires usités au moyen-áge, az említett Les idées et les lettres kötetben, 154—169). — 14. Sermones Dominicales, I—II. 1910, kiadta Szilády Aron; bevezetés. Az elemzett szentbeszéd: I. 14—18. — 15. SRH. II. 487—88. — 16. A prédikálás régi módja, „quod observabant antiqui sancti, sicut Augustinus et Bernardus et multi alii, quorum sermones in ecclesia recitantur, in quibus non proponitur aliquod thema, quod sit materia praedicandi, nec solent divisiones vel distinctiones fieri, quae postmodum concordentur, sed quasi narrative procedunt... Fuerunt quasi fundatores Ecclesiae... omnem curiositatem evitarunt de thematum distinctionibus et membrorum subdivisionibus et utriusque concordantiis”. A firenzei kéziratból idézi S. Bonaventurae O. O. i. h. bev. az Ars concionandihoz. — VÖ. Szent Chrodegang kanonoki reguláinak a prédikálásról való, részben Nagy Szent Gergelyen alapuló rendelkezéseit, Migne: P. L. 89, 1076, 1094—95, a Regula Canonicorum 44. és 83. szakaszát. — 17. Madzsar Imre bevezetése Szent Gellért legendáihoz, SRH. II, 463. — 18. Vita Sancti Godehardi, auctore Wolfherio, 1065 körül; Gombos Albin: Catalogus, III., 2435. — 19. Szent Tamás: „Imo nihil aliud ars esse videtur, quam certa ordinatio rationis, quomodo per determinata media ad determinatam finem actus humani perveniant”. L. minderre: Maritain: Art et scholas- tique, 1920. — 20. Serm. Dom. I. 3—4. — 21. Horváth Cyrill: Temesvári Pelbárt és beszédei, 1889, 40—43. — 22. Ómolv. 64—72, egymás mellett a latin és a magyar szöveg. — 23. Nyvltár, IV. Érdy Kódex latin prológusa, és a beszéd: 2—9. Mi a dialógus? „A dialógus tulajdonképpen nem tudományos tárgyalás, nem nyilvános vita, sem pedig intim beszélgetés. Igazi dialógusról csak akkor beszélhetünk, ha törekszünk a másik fél gondolat- és érzelemvilágába belépni azért, hogy megértsük őt. A dialógus abból a vágyból születik, hogy az egyik ember a másikat hallgassa és egymást gazdagítsák. A dialógus tehát kettős dimenziót foglal magában: a hallgatást és a szót. A süketek beszélgetnek úgy, hogy nem hallgatják egymást, ez a monológ akkumulációja. Igaz, hogy könnyebb is és kellemesebb is beszélni, mint hallgatni. A hallgatás ugyanis jelenti annak az elfogadását, hogy még sok minden van, amit meg kell tanulnunk, törekednünk kell a tanulásra, ki kell lépnünk önmagunkból és engednünk, hogy a másik oda belépjen. Szakítanunk kell a narcizmussal, amely jelen van mindegyikünkben és arra ösztönöz, hogy önmagunkba zárkózzunk az önelégültség rossz tudatával. Ez a rossz tudat ürességet takar. Ha hiányzik a hallgatás, az emberi szó megfakul és többé nincs már jelentése. Sajnos, sokan képtelenek a hallgatásra, s ez rendszerint azért van, mert kevés a mondanivalójuk. Ha egy bizonyos kereszténységnek nincs hitele a modern világban, ez nem azért van, mert keveset beszélt, hanem sokkal inkább, mert keveset hallgatott.” Albert Dondeyne: La fői écoute le monde. (Paris, Ed. Universitaires, 1964. 13 p.) 36
