Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - TÁVLATOK - Új tájékozódás a keresztény magatartásban
TÁVLATOK E rovatunkban a i. vatikáni zsinatot megelőző és a zsinat eredményeit bemutató teológiának, továbbá napjaink teológiai törekvéseinek jobb témáit kívánjuk ismertetni. Válogatásunkban oly anyagot igyekszünk olvasóink elé tárni, mely nem a szakemberek elvont vitáit, hanem napjaink hitéletének mozgató, serkentő problémáit mutatja be. Napjaink egyházi tudományosságának és életének legfontosabb témáit korunk jelentősebb teológusainak írásaiból vett szemelvényekkel kívánjuk majd ismertetni. Szerkesztőség Űj tájékozódás a keresztény magatartásban Rovatunk bevezető helyén Edward Schillebeechc-nek, a nijmegeni egyetem dogmatika tanárának egyik írását kívánjuk főbb gondolataiban ismertetni. A szerző nagynevű teológus, aki a vatikáni zsinatot előkészítő és a zsinat utáni teológusok között is jelentős szerepet játszik. Az itt következő gondolatok kellőképpen érzékeltetik, mily „légkörben” erett meg az idő, hogy XXIII. János pápa a zsinatot összehívhassa. (Forrás: Tijdschrift voor geestelijk leven, 1958. 4. es Supplément de la Vie spirituelle, 1959. 5-9·) Aki napjaink vallási életét kellőképp meg akarja ismerni és mindenek előtt meg is kívánja érteni, előbb kissé visz- sza kell pillantania az elmúlt néhány évszázadra. Korunk hitélete és „modern” vallásossága kétségtelenül bizonyos ellenhatásnak eredménye. Ez a reakció előbb ösztönösen, majd mind tudatosabban kezdett az individualista, „jámbor- kodó”, moralizáló és polgári vallásosság ellen fordulni. A 18. és 19. század körülményeinek kényszerítő hatása alatt az egyház a hittartalomnak mindinkább azon vonatkozásai felé fordult, melyekről a reformáció másképp tanított, melyeket másképpen látott. így például a protestáns állítással szemben, mely az egyháznak üdvösségrendi „intézmény-jellegét” tagadta, az egyházi tanítóhivatal mindjobban a hierarchikus vonatkozásokat, tartalmat emelte ki. Ennek nyomán - érthetően - hamarosan elhalványult, majd egészen háttérbe szorult az egyház lényegét jelentő kegyelmi-közösségnek, a Krisztus- közösségnek hangsúlyozása. Ugyanígy hamarosan homály fedte a világi hívők fontos szerepét és helyét az egyház életében. A protestáns tanítás nagy súlyt helyezett a szubjektív vallási élményre. Ellenhatásképp az egyház mindjobban hangoztatta a szentségi életnek objektív értékét és jellegét. E túlzó hangsúly nyomán a hivő nép a szentségekben már nem annyira a Krisztussal való személyes találkozást kereste s a szentségeknek lassan szinte fizikai automatizmus-jelleget tulajdonított. Mindjobban lazult a vallásos kelettel való kapcsolat. Az ökumenikus tudat kezdett mindinkább elhalni az egyházban. Az egyház „tipikusan” nyugati egyházzá vált. Az individualizmus és a polgári szemlélet az utolsó két évszázad egyházi életért mindjobban rányomta bélyegét. A vallás a „jobb polgári körök” illedelmes magatartásává vált. Érthető, hogy ilyen atmoszférában sem az ökumenikus, sem a liturgikus törekvé37
