Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Rónay György: Ars praedicandi
Hasonlóan történik e négy szálból sodort allegóriasor harmadik és negyedik ízének kidolgozása is, világévszakok, évszakok, napszakok és liturgikus idők állandó párhuzamával és kölcsönös szimbolikájával, míg a kitérő végén a szerző megint vissza nem ér a maga „jelenidejébe”, vagyis az ádventhoz: ezt ünnepli most az egyház, ,,adventum Domini”. A szó és fogalom, mintegy ismét fölcsendülő zenei motívumként, rövid, az előrészt lezáró distinctiót vezeti be; Isten eljövetele négyszeres: testben, ítéletre, lélekben és a halálra; ebből kettő látható, kettő láthatatlan; s mivel négyszeres, négy hétig ünnepeljük - most, a mai napon pedig, s az egész héten az elsőt. És mert ideje ezért Istenhez térni és a bűn álmából fölkelni, azért biztat erre Szent Pál apostol a fönti szavakkal (újra hozva a témát): ,,Hora est jam nos de somno surgere”. E szigorúan, korszerűen zárt, és körén belül rendkívül gazdag kompozíciói ú elő- rész befejeztével - amint a körvonal önmagába visszatér, vagyis a szónok egy asz- szociációval újra visszajut a témához - következik a tulajdonképpeni beszéd: a fölvetett szentírási szöveg magyarázata és kifejtése. A dilatatio ezúttal ,,ponendo orationem pro nomine” történik, meghatározva és kifejtve a téma két szavát, a „som- nus”-1 és a ,,surgeré"-t. E két mozzanat kifejtése adja a beszéd két részét. Mindegyik résznek megvan a maga divisiója és distinctiója. A „somnus”-hoz: hogy a témát megértsük, tudnunk kell - mondja a szónok -, hogy a szentírás ötféle álomról tud; ezek a következők: a halál álma, ez kikerülhetetlen; a nyugalom álma, ez elviselhető; a szemlélődés álma, ez kívánatos; a henyeség álma, ez útálatos; végül a bűn álma, ez kárhozatos. Következik a kifejtés: Az első álom a halál álma. A második ... A harmadik... és így tovább, hasonlatokkal, szentírási szövegekkel, példákkal. Az ötödik „álom” dilatatiójának végén azután ismét belép a főmotívum, a téma: ,,Hora est jam nos de somno surgere”, hogy lehetővé tegye az átmenetet a második részre: ideje fölkelni az álomból - de hogyan? A válasz: hétféleképpen serkenünk föl a bűn álmából, mint ahogyan a természetes álomból is hét dolog költ föl. Ezek: a világosság, a kakasszó, a tolvaj, a ránk váró nagy munka, ha lármát hallunk, ha megérintenek, ha rosszat álmodunk - illetve metaforikus-spirituális áttételben: a lelki világosság, vagyis a jó gondolatok; a prédikátor intő szava (praedicator enim gallus dicitur); az ördög; üdvösségünk elvégzendő nagy munkája; Jézus hozzánk szóló kiáltozása; Isten érintése; a bűn riasztó példái. E hétszeres dilatatióban a szónok a kifejtés különféle eszközeit alkalmazza; álljon itt példának a bűn álmából való hatodik fölserkenés (tactus sensibilitas) magyarázata. Erről a prédikátor az Apostolok Cselekedeteinek ismert részletét idézi: Péter apostol Heródes Agrippa börtönében két lánccal megkötve, két őr közt alszik; megáll oldalánál Isten angyala, fényt áraszt a cellában, meglöki az alvót és rászól: sietve távozzál! E szentírási jelenetet a szónok ,,spiritualiter” értelmezi: Heródes az ördögöt jelenti, Péter a bűnös embert, a két lánc a halálos bűnt. „Ha tehát Isten betegséggel vagy más megpróbáltatással oldalba lök vagy ostoroz: hamarosan rostáld meg lelkiismertedet, s ha megleled benne a halálos bűn láncait, törd széjjel őket a szív bánatával, a száj gyónásával és tevékeny elégtétellel, s ha így cselekszel, kétségkívül fölserkensz a bűn álmából és Isten segedelmével kijutsz az ördög börtönéből.” Ezzel vége is a beszédnek; a szónok kimerítette tárgyát. Még egyszer, variáltan, fölszólító módban fölcsendül a téma - s egy hagyományos könyörgő fordulával zárul a prédikáció. Ezek a szentbeszédek már mind az „ars praedicandi” virágkorából valók. Régebben azonban az egyházi beszéd sokkal egyszerűbb volt. Amikor például Szent Gel- lért nagyobbik legendája hősének prédikációiról beszél, egyáltalán nem kell szó31
