Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - Kosztolányi István: Bultmann és tanítása
nése után egy csoport alakult ki körülötte és ennek a körnek adta egy kívülálló a ,,dialektikus teológia” nevet. Az irányzat visszahatás volt a liberális teológiára. A dielektikus teológia hangoztatta minden emberi elgondolással szemben az Isten természetfelettiségét, a Szentírás tekintélyét és Isten kinyilatkoztatásának szuverén- ségét Jézusban. Luther alapján tanította, hogy a bűnbeesett ember képtelen az Istent megismerni, mert az Isten és ember közt áthidalhatatlan szakadék van, amit csak az Isten hidalhat át kinyilatkoztatásával. Ennek a kinyilatkoztatásnak magát kell igazolnia, mert az ész nem teheti meg. A kinyilatkoztatás tárgya csak ellentétes (dialektikus) megállapításokból vonható le. A teremtett lény a dialektikus teológiában csak a bűnnel és Istentől való elfordulással azonosítható. Az Istennel való találkozás csak a csodában és a hit paradoxonjában lehetséges. Még a hitet is hiszi, ezért a hit tulajdonképpen remény, az örök élet várása. A vallás, az egyház és a teológia is a bűn és a halál árnyékában áll. Bultmann feltételezései Bultmann elméletének kiinduló pontja az, hogy az Újszövetség a mai ember előtt nem érthető, ezért érthetővé kell tenni, hogy meghallja Isten hívó szavát s arra igennel vagy nemmel válaszoljon. Bultmann bizonyos dolgokat feltételez, alapvétőié g fontosnak minősít, amelyeket az Újszövetség magyarázásánál tekintetbe kell venni. Az első feltétel a modern ember világképét érinti, mely lényegesen eltér a kétezer év előtti ember világképétől. Ezt így fejezi ki első írásában: „Nem lehet villanyfényt és rádiót használni, betegnél modern orvosi és klinikai eszközöket igénybe venni és ugyanakkor az Újszövetség szellem- és csodavilágában hinni” [2]. A modern természettudomány világa zárt rendszer, nem áll nyitva a természetfeletti hatalmak számára. A modem ember nem fogad el olyan világot, ahol az ember gondolkodásába, elhatározásába és cselekvésébe természetfeletti hatalmak beleszólhatnak. Bultmann a bibliai világot mitikusnak nevezi és ennek a világképnek megfelelő nyelvet mitologikusnak mondja. Ha azt akarjuk, hogy ezt a mitologikus beszédmódot a mai ember megértse és hogy hozzá is szóljon az Isten szava, mitosztalaní- tani (entmythologisieren) kell, vagyis ezt a beszédmódot a mai ember nyelvére le kell fordítani. Itt röviden rá kell mutatni, hogy mi a mítosz. A görög „mythos” eredeti jelentése ,,szó”, mégpedig határozott, végérvényes kijelentés értelmében, s mint szakkifejezés arra szolgál, hogy egy bizonyos kor emberének belső és külső világképét személyekben testet öltve kifejezze. Legtöbbnyire a kozmikus vallás „teológiáját” adják a mítoszok [3], amennyiben kozmogóniát adnak, vagyis a világ keletkezéséről szólnak. Újabban vannak, akik azt állítják, hogy a mítosz lényege a költészet s közömbös a vallással, erkölccsel s igazsággal szemben [4]. Azonban ezt a mitológiát nem találjuk meg még akkor sem a Szentírásban, ha a mítoszt szimbólumnak tartva valóságot, realitást látunk mögötte, hisz a keresztény teológust ez arra kényszerítené, hogy az események történetiségét feladja. Így a kánai mennyegző borcsodája ilyen mítoszban nem lenne más, mint a bor istenének, Dionysosnak a „csodája”. Ha a Szentírásba mítosz is kerülne - mint talán a világ teremtésének babiloni mítosza, Tiamat és Marduk küzdelme -, az már is elvesztené mítosz voltát a Szentirás monoteisztikus jellegénél fogva. Ilyen mítoszra maga Bultmann sem gondol, s ezért visszautasítja Grill magyarázatát Lázárral kapcsolatban (Jn 11, 1 skk), hogy Mária és Márta az indiai mitológia hajnal- és estpírja, Lázár a hold, Jézus pedig Szabazios-Dionysos megszemélyesítője [5], ami éppen a monoteisztikus zsidóknál Krisztus korában elképzelhetetlen. Erre s minden ilyenre áll: analógia még nem geneológia. 226
