Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - Bálint Sándor: A Háromkirályok a régi hazai hagyományban
BÁLINT SÁNDOR A HÄROMKIRÄLYOK A RÉGI HAZAI HAGYOMÁNYBAN Vízkereszt (jan. 6), ősi egyházi nevén Epiphania, a Teleki-kódex fordítása szerint Ür kijelentése, ismét másként Háromkirályok: Gáspár, Menyhárt, Boldizsár napja, az Egyháznak egyik legrégibb ünnepe. Eredetileg ekkor ülte meg Jézus születésének, vagyis az emberi világban való megjelenésének napját. Most emlékezett meg a napkeleti bölcsek imádásáról, Krisztusnak a Jordán vizében való megkeresztelkedéséről, sőt régebben az Egyiptomba menekülésről, a kánai mennyegzőn történt csodáról, a kenyérszaporításról, még Lázár föltámasztásáról is. Ez utóbbiak a középkori helyi liturgiákban még szerepeltek, az újkoriból azonban már kimaradtak. Az ünnep kultikus pogány előzményei az ó-egyiptomi Osiris-kultuszban gyökereznek. Ez a nap Alexandriában a téli napforduló, egyúttal a fény ünnepe volt, amelyre virrasztással készültek, majd a Nílusból ünnepélyes szertartással vizet merítettek. Az a hiedelem is járta, hogy egyes szent helyeken, így Andros szigetén a forrás vize borrá változik ezen a napon. Urának nyomában az Egyház nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt, bölcs opportunizmussal tehát ebbe az archaikus hagyományba építette Vízkereszt ünnepi változatait. Ebből sarjadt a bizánci liturgia kimagasló ünnepe, a nagy vízszentelés (hagiasmos megás): a legszentebb Jézusszimbólumnak, a keresztnek folyóvízbe merítése nagy körmenet keretében. Kétségtelen, hogy a magyar vízkereszt éppen a keleti egyház liturgikus hatását tükrözi. Már a Hartvik győri püspök számára írt Agenda pontificalis tartalmazza: ut mos est Graecorum, vagyis amint a keleti egyházban szokásos. Ezt a formát a rítusok kongregációja később eltiltotta, illetőleg jellegtelen szöveggel helyettesítette, amelyben már csak a Háromkirályokról van szó. Az ünnepi vízszentelés egyébként a középkor utolsó századaiban a nyugati egyházban is elterjedt. A víz mellett ezen a napon szentelték régen a tömjént is. E kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a Háromkirályok nevében az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadán. Némelyek szerint a tömjénezés is a görög egyház hatása. E szentelések formulái már a mi középkori szertartáskönyveinkben is előfordulnak. Vegyük először szemügyre a vízkereszt-dedikáció hazai sorsát. A kultusz hajdani virágzását az ikonográfiái emlékek nagy száma is tanúsítja, a régi Magyarország területén azonban mégis igen kevés az Epiphania-, illetőleg a Háromkirályok-patrocinium. Okát részben az ünnepek karácsonyi torlódásában, részben pedig a téli időszakban kereshetjük. A szakkutatás előtt ismeretes a német bányászoknak a középkor végén felbukkanó Háromkirály-tisztelete. Aligha kérdéses, hogy a Breznóbánya (Bries, Brezno) melletti, hajdan Zólyomlipcse várához tartozó Garampéteri (Predajná) XV. századbeli filiális templomának dedikációja, továbbá Vihnye (Eisenbach, Vyhne) bányászfalunak egyik, Háromkirályok nevét viselő tárnája ennek a kultusznak emléke. Lehetséges, hogy a közeli Osztroluka (Ostrá Luka) patrociniumát is a foglalkozás magyarázza. Az sem lehet vitás, hogy Körmöcbánya egykori német bányászfaluinak: Jánosbegy (Jahannisberg, Piargy), Kékellő (Blaufuss), továbbá Dobsina, Késmárk, Nyitrabánya (Kriegerhai) Háromkirályok-, illetőleg Heródes-játéka az ünnepre való 199
