Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - FIGYELŐ - Vöröss Ferenc: Napjaink hitoktatási reformtörekvései
A HITOKTATÁS FELADATAI. Az 1955- ben megjelent egységes német katekizmus ajánlásában még azt a hagyományos nézetet vallotta, hogy a katekizmus hasznos tankönyv, amiben megtaláljuk azt a tanítást, amelyet a katolikus Anyaszentegyház Isten megbízásából hirdet. Az 1964-ben megjelent „Directoire de pastorale catéchétique” viszont már a következőket mondja: „A hitoktatás célja kettős: egyrészt az élő hitet kell növelnie az Isten szavának ismerete által, másrészt meg az ok- tatottak szívét is disponálnia kell a Szentlélek ajándékainak befogadására”. A hitoktatásnak egyaránt kell szólnia a hivő értelemhez és az akarati-érzelmi világhoz■ Mivel az emberi értelem igyekszik minél jobban behatolni az isteni misztérium ismeretébe, a hitoktatásnak ki kell mutatnia, hogy a hit ésszerű ismeret és ugyanakkor jóhír, evangélium: Isten kapcsolatba lépett velünk, emberekkel. Tanítást és minden mást azért adott, hogy az Atya és a gyermek kapcsolata megvalósuljon bennünk Jézus Krisztus által. Ezzel párhuzamosan a hitoktatásnak el kell mondania azt is, hogy a hit feladat: azt szorgalmazza, hogy a belső átalakulás, a szívbeli megtérés és a szeretet következtében találkozásunk az Istennel teljes legyen és életünk egzisztenciálisan Istenre épüljön. Ez az élő hit a szereteten keresztül expanzív erővel hat, ezért a Krisztus-hívőnek a Krisztushoz tartozásból következően kötelessége a világ üdvözítésén dolgoznia. A hitoktatásnak elő kell segítenie azt, hogy minden hivő felfedezze a maga személyes hivatását és tennivalóit az Isten országáért. Ez az élet jelé fordulás, a hitoktatásnak ez a missziós magatartásra való beállítottsága erős hangsúlya kapott az olasz középiskolákban 1967-68. tanévben életbe léptetett új hitoktatási tantervben is, a hollandok szerint meg egyenesen ez a cél. Szerintük a hitoktatásnak elsősorban vallásos magatartásra, keresztény tanúságtételre kell nevelnie. Arra, hogy a keresztény ember felelőssége tudatában vállalja az evangélium szerinti életet. Ezért a hitoktatásnak a Krisztus-misztérium fényében meg kell világítania az emberi élet problémáit a fiatalok előtt és rá kell vezetni őket az élő hitből folyó apostoli feladatok felismerésére és sikeres teljesítésére. A HITOKTATÁS ANYAGA. A II. Vatikáni Zsinatnak az az utasítása, hogy a teológiai oktatás az üdvösség történetét vegye alapul, direktívaként szolgál a hitoktatási reform- kísérletek második nagy problémájának, a „mit tanítsunk?” kérdésének megválaszolásához is. „Az eddigi stereotíp formákban történő túlságosan intellektualista hitoktatás ugyanis nem tudta megadni a keresztényeknek a szükséges vallási táplálékot. Az annyi buzgósággal kifejtett tantételek minden logikai világosság, pontos fogalmazás és teológiai szabatosság ellenére alig éltek tovább a hívek emlékezetében, élettelen anyaggá váltak, amit nem tudtak hova tenni, megszakadt minden kapcsolatuk a gyakorlati vallásossággal, az élettel” (Giannatelli). Ezt a hiányosságot küszöbölik ki az új törekvések azzal, hogy a hitoktatás lényeges tartalmává és vezérfonalává az üdvösség történetét teszik, melynek középpontjában Jézus Krisztus áll. Krisztus húsvéti misztériuma minden üdvösség forrása. A hitoktatás során egyre gazdagabban tárul fel az a kapcsolat, amely fennáll a minden embert üdvözíteni akaró Isten és az emberek között. Az emberek a Szentírás eseményeiben, a liturgiában és az Egyház életének tapasztalati tény eiben felismerhetik Isten szándékait, a Krisztus-misztériumot, sőt saját kötelességeiket is. A régebbi hitoktatás valamiféle kicsinyített teológiai rendszert igyekezett adni. Ma azonban világos, hogy a hitoktatás sem alsó-, sem középfokon nem történhetik csupán a teológiai anyagrendszerezés szerint. Ugyanakkor azonban a mai modern hittanoktatás sem mondhat le egy bizonyos alapvető rendszerezésről. Az üdvtörténeti keret és a teológiai rendszerezés összeegyeztetésének kérdésében a következő kísérleteket figyeltük meg: Az olasz szaléziek már említett háromkötetes hittankönyvének („Isten országának megtalálása”) I. kötete („Isten üdvözít minket országában”) megrajzolja az Isten országa történetének főbb mozzanatait. Isten országát az Ószövetség készíti elő. Megvalósul Jézus Krisz tus személyében és tevékenységével, folytatódik a Szentlélek és az Egyház működésében egészen Jézus második eljöveteléig. A II. kötet („Isten életet ad nekünk országában”) Isten országának az Egyházban a hét szentségben, a szentmisében és a szentelmények- ben történő megvalósulását tárgyalja. A III. kötet („Isten munkatárásának hív minket országában”) Isten országának erkölcstanát tárgyalja az evangéliumi felszólítás értelmében: „Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírének” (Mk 1, 15). A felosztás itt még általában a hagyományos dogmatikai-erkölcstani beosztást követi, de lényegesen megváltozott hangsúllyal. A hitvallás egyes ágazatai nem vértelen formulákat tartalmaznak, hanem az üdvtörténet jelentős állomásait (teremtés, megváltás, beteljesedés) tárják elénk. A szentségek nem egyszerű segítőeszközök a parancsok megtartására, hanem Krisztus tettei, melyekben a üdvösséget közli az emberekkel. Az erkölcstan sem csupán a parancsok és tilalmak felsorolására szorítkozik, hanem bemutatja az ember válaszát Isten nagy tervére, keresztény mivoltának lehetőségeire. Amíg a korábbi hitoktatás szerint az erkölcsi cselekvés kiindulópontja az isteni parancs volt, az új felfogás értelmében mindenegyes erkölcsi követelmény Isten országának örömhíre, a meghívás jele az Isten országába. Alacsonyabb fokon, az ötosztályos elemi iskolai hitoktatásban ugyanezeket a gondolatokat találjuk, persze - a koncentrikus körök elve szerint - a kisiskolások szellemi képes183
