Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Nyíri Tamás: Hogyan beszéljünk Istenről?
kiterjesztése és általánosítása ellen is. Ezek a törvények azt mondják, hogy zárt fizikai rendszerekben az energia, tömeg, impulzus stb. mennyisége állandó marad az energia, tömeg, impulzus stb. átalakulása közben. Tehát anyag nem keletkezik és nem vész el. Ha a megmaradási törvények kiterjeszthetők a világegyetemre, akkor egyfelől e törvények alapján az anyag teremthetetlenségére és megsemmisíthetetlen- ségére, tehát örökkévalóságra kellene következtetünk. Másfelől azonban e törvények kiterjeszthetőségének éppen az lenne a föltétele, amit e kiterjesztés cáfol, hogy ti. a világegyetem zárt és ennélfogva véges fizikai rendszer. Ezekből a törvényekből nem következik tehát logikai szükségszerűséggel az anyagi világ örökkévalósága és te- remthetetlensége. Nézetünk szerint egyáltalában nem az dönti el a kérdést, hogy a világegyetem nyitott vagy zárt rendszer-e. A zárt rendszer olyan fizikai modell, mely minőségi változások esetében felmondja a szolgálatot. Igen sok ok szól amellett, hogy ésszerű kiterjeszteni a fejlődés modelljét az egész világmindenségre. Ésszerűnek tűnik feltételezni a világ „kozmikus fejlődését”, szabatosabban kifejezve: az emelkedő valószínűség szerint történő megvalósulását [14]. A fölfejlődésben vagy minőségi változásban mindig valami igazán új, valódi többlet jelenik meg a világban, ami nem vezethető vissza maradéktalanul a megelőző állapotra; máskülönben nem beszélhetnénk fölfejlődésről vagy minőségi változásról. Márpedig, ha igaz az a skolasztikus alapelv, hogy senki sem adhatja, amije nincs, akkor a minőségi változás lehetőségének világfeletti, transzcendens föltétele van, ami lehetővé teszi ezt a változást. Ezek szerint a világ transzcendentális értelemben véve nyílt rendszer volna, ami nemhogy kizárná, hanem feltételezi a teremtést. Egyébként már a felvilágosodás korának első fázisában is sokan kísérleteztek ilyen fiziko-teológiai próbálkozásokkal, amelyeknek az lett volna a céljuk, hogy „kézzel foghatóan” bizonyítsák Isten létét. Volt aki petino-teológiát (madár-teológiát) írt, a másik rana-teológiát (béka-teológiát). Egész könyvet szenteltek az ichthyo-, chorto-, hydro-, astro-, chino-, £rofl/o-teológiának (hal-, fű-, víz-, csillag-, hó- és vihar-teológiának). A „természet csodáiból” indultak ki, s Isten nagyságához, jóságához, bölcsességéhez jutottak el [15]. Isten azonban a természet csodáival éppúgy nem hozható funkcionális kapcsolatba, mint a perturbációkkal. Nem a részletek, hanem a világ egésze utalja Istenre a gondolkodó elmét. Sokkal többre megyünk, ha a lét alapvető érthetőségére támaszkodva a világ létének végső érthetőségét keressük. A világ érthetőségének föltétele, ami lehetővé teszi a világ létét és érthetőségét, a magától értetődő abszolút Érthetőség lehet csak, aki azonban nekünk a legnagyobb Titok, mert nem mástól, hanem kizárólag önmagától értetődik [16]. Az Istenről való beszéd föltételei Ezzel még nem értünk célhoz. Az igazi kérdés ugyanis az, hogy ebben a világi világban mi közvetíti számunkra az isteni Istent? Ha a modern gondolkodók közül sokan oly élesen támadják a „metafizikai” Isten-fogalmat, akkor ennek egyik oka abban rejlik, hogy ez az Isten-fogalom nem eléggé isteni. Isten és világ között nem ontikus különbség van: Isten nem úgy különbözik a világtól, mint a legfőbb dolog a többi dologtól. Isten nem egy a többi dolog közül, nem az „ens realissimum”, hanem Aquinói Szt. Tamás szerint „ipsum esse”, maga a lét. Tehát nem gondolhatjuk el úgy, mint a dolgok legdologabbikát, aki ugyan közvetlenül nem érzékelhető, de egyebekben éppúgy ismerhető meg, mint mondjuk az elektromos áram, amit közvetlenül szintén nem látunk, de hatásaiból kikövetkeztethetjük. Az a kérdés, hogy a transzcendens Istennel hol találkozhatunk? Istennel azokban 158
