Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Rosta Ferenc: Keresztények egysége
létrejött emberi közösség (communio), melynek révén a megváltás kegyelmeiben részesednek. Az egység igazi lételve nem a külső, hivatali tekintély (auctoritas publica), hanem a láthatatlanul, a lelkek mélyén munkálkodó Szentlélek. A külső tekintély csak az ö eszköze. S ha a következőkben a Zsinat kitér az apostolok és utódaik tisztségére és arra a szerepre, mely az egység megőrzésében rájuk hárul, nem mulasztja el megjegyezni, hogy „mindezt a Szentlélek működése által” tudják csak elvégezni [19]. A kegyelmi közösség fogalma Az Egyháznak és az Egyház egységének ez á megfogalmazása ökumenikus szempontból két fontos mozzanatot tartalmaz. Az első az, amire már céloztam, hogy az Egyházat elsősorban nem mint társadalmi szervezetet, hanem mint kegyelmi közösséget fogja föl, mint az Újszövetségnek a hit, remény és szeretet egységébe a Szentlélek által összehívott népét. Ugyanez figyelhető meg az egység fogalmánál is: az egység lételve (princípiuma) a Szentlélek. Csak miután megállapította a Zsinat, hogy a Szentlélek „teremti meg a csodálatos közösségi kapcsolatot a hívek között”, említi meg a hierarchikus vezetést, mint az egység fenntartásának krisztusrendelte és szentlélekvezette tényezőjét. Hangsúlyt kapott tehát az az eddig is tudott és vallott, de a 16. század hitvitáiból itt rekedt apologetikus szemléletmód miatt gyakran nem eléggé kidomborított katolikus meggyőződés, hogy a Szentlélek több és fontosabb az Egyház életében, mint a hierarchia; a kegyelmi közösség előbbrevaló, mint a társadalmi. Messzemenő egyezést látunk saját fölfogásunk és az EVT Üj-Delbiben megfogalmazott elképzelése között, mely szerint: „Az Egyház a Szentlélek ereje által létezik térben és időben, ki minden, az egységéhez, tanúságtételéhez és szolgálatához tartozó életelemét létrehozza. Az Atya ajándéka Ö a Fiú nevében, hogy felépítse az Egyházat és szabadságra, közösségre vezesse... A most láthatónál teljesebb egység felé vivő minden lépésünkhöz egészen a Szentlélek jelenlétére és vezetésére vagyunk utalva” [20]. Amikor az ÖH tudatosan kerüli a „societas” szót és helyette előszeretettel a „communio” szóval jelöli meg a keresztények közösségét, elárulja szándékát, hogy az Egyháznak olyan fogalmát akarja nyújtani, melyben inkább szóhoz juthat minden közösségalkotó külső és belső elem, mint a „societas” fogalmában, mely hangsúlyozottan a külső szervezeti elemekre irányítja a figyelmet. A communio széle- sebbkörü egységet jelölő fogalom, mely lehetővé teszi, hogy a communióhoz (az Egyházhoz) tartozónak tekintsünk olyan embereket is, kikben nem él minden közösségalkotó elem, csak néhány, de e néhány elem máris valódi kapcsolatba hozza őket a közösséggel: többé-kevésbé hozzátartoznak a közösséghez. Éppen az a „többé- kevésbé” utal arra, hogy vele összefoglaljuk az élet ezernyi színárnyalatát. Ezek szerint tehát elképzelhető, hogy Krisztus Egyháza, amit a Zsinat előszeretettel communiónak nevez, szélesebbkörű, mint societas (perfecta) fogalmával oly sokszor jelölt katolikus Egyház? Aki így mondja, a Zsinat szellemében gondolkodik. Amikor ugyanis a Zsinat azt állítja, hogy a katolikus Egyház Krisztus Egyháza, nem azt akarja mondani, hogy ez a két fogalom teljesen fedi egymást, hanem csak azt, hogy Krisztus Egyházának minden látható és láthatatlan alkotóeleme megvan a katolikus Egyházban, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Krisztus Egyházának egyes alkotóelemei más, nem katolikus közösségekben is élnek. Helyes tehát azt mondani, hogy a katolikus Egyház Krisztus Egyháza, de éppúgy helyes azt mondani, Krisztus Egyháza többé-kevésbé jelen van a nem katolikus egyházi közösségekben is, kinek-kinek mértéke szerint, ti. aszerint, hogy a krisztusrendelte egyházalkotó elemek közül mennyi valósul meg bennük. 141
