Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Rosta Ferenc: Keresztények egysége
divat az ökumenizmus: hömpölygő, nagy világmozgalommá lett. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy nem légüres térbe épült. A lélektani tényezőkön kívül fontosnak kell tartanunk azt a - bármily keskeny - teológiai alapot is, melyre fentiekben bátorkodtam felhívni a figyelmet. Az Ökumenikus Mozgalom alapja az a meglátás, hogy Isten adományát, a láthatatlan Egyház láthatatlan egységét, mely már megvan, emberi igyekezettel láthatóvá kell tenni. „Hisszük - mondja az EVT Üj-Delbiben 1961-ben tartott közgyűlésének egyik nyilatkozata -, hogy az egység, mely Isten akarata és egyszersmind az ő adománya is Egyházának, úgy lesz láthatóvá, ha mindazokat, akik megkeresztelkedtek Jézus Krisztusban és őt Uruknak és Üdvözítőjüknek vallják, a Szentlélek által olyan kötelező erejű közösségbe vezettetnek, mely közösség ugyanazon egy apostoli hitet vallja, ugyanazon egy evangéliumot hirdeti, ugyanazon egy kenyeret szegi, közös imádságban egyesül, közös életet él, mely bizonyságtételével és szolgálatával mindenkihez fordul” [6]. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni, milyen mély felelősségérzettel kutatják az egység felé vezető utat elszakadt testvéreink. Lássunk még egy nyilatkozatot. Az 1952-ben tartott lundi ,,111. Világkonferencia a Hitről és az Egyházszervezetről” (Faith and Order) jelentése hivatkozik az edinburghi 11. hasonló világkonferencia (1937) megállapítására, mely szerint „az Ürvacsora-közösséget úgy tekintjük, mint az egyházak egységének szükséges részét”, aztán így folytatja: „Az edinburghi konferencia óta eltelt évek folyamán egyre növekvő mértékben tudatára ébredtünk, milyen alapvetőek és bonyolultak a hitnek és az egyházszervezetnek kérdései, melyekkel szembe kell néznünk, ha nagyobb egységre akarunk jutni az Ür asztalánál. Nemcsak emberi gőgről és szűkkeblűségről van itt szó, bár beismerjük, hogy ezek is dolgoznak bennünk, mindnyájunkban. A nehézségek mélyrenyúló, különböző meggyőződéseinkből származnak az Egyház mibenléte és a szentségek körül. Ezek a nehézségek súlyos teherként nehezednek ránk és mélységes tanácstalanságunk forrásai” [7]. Nem tudjuk, mennyire van igaza az EVT egykori főtitkárának, W. Visser’t Hooft- nak, ki az EVT Központi Bizottsága elé terjesztett utolsó jelentésében azt állítja, hogy „az Ökuménikus Mozgalom léte volt a Zsinat magatartásának egyik oka” [8]. Tény azonban, hogy az ökumenikus Mozgalomnak sokszor megható, őszinte egységkeresését tartja szem előtt a Zsinat, mikor az Ökumenikus Határozat bevezetőjében a Szentlélek műveként üdvözli az Ökumenikus Mozgalmat: „Az évszázadok Ura - hangzik a zsinati szöveg - bőségesebben, mint valaha, árasztani kezdte napjainkban az egymástól különvált keresztényekre az önbírálat és az egységbevágyódás kegyelmét ... A Szentlélek kegyelmének ihletésére. . . különvált testvéreink között is mozgalom kezdődött az összes keresztények egységének helyreállítására. Ezt az egység- mozgalmat hívják ökumenikus mozgalomnak” [9]. A Zsinat és az ökumenikus mozgalom A Zsinat nemcsak általánosságban az egységre való törekvésről állítja, hogy az a Szentlélek műve, hanem a nevén nevezett „ökumenikus mozgalmat” tulajdonítja a Szentlélek ihletésének. Hogy semmi félreértés ne lehessen, azt is megmondja a Zsinat, kik a nevezett ökumenikus mozgalom tagjai: akik „a Szentháromság egy Istent imádják és Jézust vallják Urunknak és Megváltónknak” [10]. Ez az a két hittétel, mely, mint ismeretes, az EVT tagegyházainak hitbéli közös alapját - hivatalos „bázisát” - alkotja. Semmi kétség tehát: a Zsinat az EVT-re és a benne tetőző ökumenikus mozgalomra gondol, mikor azt mondja, hogy az egységbevágyódás mozgalma a Szentlélek müve. 137
