Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Rosta Ferenc: Keresztények egysége
egységéről szóló elképzelést. Az EVT nem is jogosult a tagegyházak nevében döntést hozni ebben a nagy horderejű kérdésben, de egyéb hasonló vitás kérdésekben sem. Súlyt helyez arra, hogy „az Egyházak Ökumenikus Tanácsa nem egyházak fölötti Egyház és nem is szabad soha azzá válnia ... Az EVT nem a világegyház. Nem is az Una Sancta, melyről a hitvallásban van szó. Ez a félreértés minduntalan felmerül, jóllehet a Tanács hivatalos nyilatkozataiban a lehető legvilágosabban elutasította” [3]. Ezt a torontói határozatot mégis nagy horderejű döntésnek kell tekintenünk, melynek ökumenikus távlatai szinte beláthatatlanok. E határozat feloldotta ugyanis az egységtörekvésekkel szemben elfoglalt, a négy évszázad alatt szinte kővé meredt, elutasító protestáns magatartásnak axiomaszerű vitatbatatlanságát. Maga az EVT léte is azt jelenti, hogy erről a kérdésről is lehet, érdemes, sőt talán mindenek előtt erről kell gondolkodni, egymásközt eszmecserét folytatni. Maguk a reformátorok is tanították, hogy a láthatatlan Egyházat nem hagyta Isten a teljes megismerhetetlenségig elrejtve. Halljuk magát Kálvint: ,,. . . az egyházról kétféleképpen beszél a Szentírás. Néha midőn az anyaszentegyházat említi, csakis azt érti alatta, amely Isten előtt valóban az, amelybe csakis azok foglaltatnak, akik az örökbe fogadtatás kegyelménél fogva Istennek fiai s a Szentlélek megszentelésénél fogva Krisztusnak az igazi tagjai. . . Gyakran pedig egyház névvel jelzi a Szentírás a földön szétszórt összes embereknek azt a sokaságát, mely az egy Istennek és Krisztusnak a tiszteletét vallja, mely a keresztség által avattatik fel a bennük való hitre, mely az úrvacsorában való részesedés által az igaz tudományban és sze- retetben való egységről tesz bizonyságot, mely egyértelmű az Ür igéjében és amely ennek az igének a hirdetésére a Krisztus által alapított szolgálatot tiszteletben tartja .. . Amint tehát az előttünk láthatatlan és csak Isten szemei által látható egyházban hinnünk kell, azonképpen kötelesek vagyunk figyelni a másikra... és a vele való egységet ápolni” [4]. „Ahol tehát tisztelettel hallgatják az evangélium hirdetését, s ahol nem hanyagolják el a szentségeket sem, ott abban az időben az egyháznak igazi és kétségtelen képe látható (kiemelés tőlünk), melynek a tekintélyét megvetni, intelmeit visszautasítani, tanácsainak ellenszegülni, feddéseit kigúnyolni senkinek sem szabad büntetlenül; annál kevésbé szabad attól elpártolni, s annak egységét megbontani” [5]. Lényegesnek tartom Kálvinnak azt a megállapítását, hogy elképzelhető olyan látható egyház, mely Isten láthatatlan Egyházának „igazi és kétségtelen képe”. Ez a felfogás már lényegesen feloldja a láthatatlan Egyházról vallott tan első pillanatra annyira megközelíthetetlennek, ökumenikus szempontból holtpontnak tűnő merevségét. A látható Egyházról szóló eme tan soha nem tűnt el a protestáns teológiából, de nem is nyert soha érdemleges méltánylást. Csíra állapotban vándorolt tankönyvről tankönyvre. Nem tűnt el, de nem is helyeztek rá súlyt. Elhanyagolható mennyiségként kezelték. Az ökumenikus Mozgalom Talán tudatosan, talán öntudatlanul, mindenesetre ezzel a tanítással összhangban indult el a protestáns világban több, mint száz évvel ezelőtt egy mozgalom, melytől ma hangos a világ, mely rég nem látott pezsgést vitt az elálmosodott teológiai irodalomba is: az ökumenikus Mozgalom, mely a keresztények látható egységének megvalósítását írta zászlajára. Ez a mozgalom és vele az egész teológiai kutatás korfordulóhoz érkezett, amikor Amsterdamban 1948-ban megalakult az Egyházak Világtanácsa. Benne összegeződ- tek, rendeződtek azok az egységtörekvések, melyek a protestáns egyházakban - főleg az első világháború óta - egyre erősebben hallatták szavukat. Ma már valósággal 136
