Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Rosta Ferenc: Keresztények egysége
ROSTA FERENC KERESZTÉNYEK EGYSÉGE Botrányos a helyzet - mondja a II. Vatikáni Zsinat a keresztény egység-törekvésekről hozott Ökumenikus Határozatnak (ÖH) mindjárt a bevezetőjében: „Krisztus Urunk csak egyetlen egy egyházat alapított ugyan, mégis több keresztény közösség kínálja magát az embereknek Jézus Krisztus igaz hagyatéka gyanánt. Valamennyien az Ür tanítványainak vallják magukat, de különbözőképpen vélekednek és külön utakon járnak, mintha csak maga Krisztus oszlott volna meg. Ez a megoszlás bizony nyíltan ellenemond Krisztus akaratának. Egyszersmind botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden teremtménynek”. Hogy a botrány megszűnjék, „az egység helyreállításának szorgalmazása az összes keresztények között az egyik fő célja a II. vatikáni egyetemes és szent zsinatnak”. Még pár évtizeddel ezelőtt is szinte lehetetlennek látszott az egységkeresés útján való elindulás, mert két megmerevedett felfogás állt egymással szemben, melyeket élesen kisarkítva így lehetne megfogalmazni: nem kell keresni az egységet, mert már megvan Krisztus láthatatlan Egyházában (konzervatív protestáns álláspont) — és: nem kell keresni az egységet, mert már megvan Krisztus látható, jól szervezett katolikus Egyházában, melybe csak vissza kell térni és kész az egység, megszűnik a botrány (konzervatív katolikus álláspont). Arról szeretnék néhány gondolatot az olvasó elé tárni, hogy az álláspontok merevsége hogyan oldódott fel és hogyan váltotta fel a keresztények évszázados néma egymás mellett élését a testvéri párbeszéd, melynek uralkodó témája az Egyház és a keresztények egysége. Kell keresztény egység - mondja a protestáns felfogás -, mert hiszen ez Krisztus Urunk kifejezett akarata. De a krisztusakarta egység nem emberek műve, hanem Isten láthatatlan ajándéka az ő ugyancsak láthatatlan Egyházának. A látható egyházak csak különféle emberi tömörülések, összefogások azzal a céllal, hogy Istennek ezt a láthatatlan Egyházát többé-kevésbé megvalósítsák. Teszik is ezt változó sikerrel. De az ő egymásközti nézeteltéréseik legkevésbé sem osztják meg Isten láthatatlan Egyházát, mely az emberek vélekedéseitől függetlenül, oszthatatlan egységben él a különféle felekezetek igaz keresztényeiben. A láthatatlan Egyház láthatatlan egységének mereven felfogott dogmatikus elve alapján eleve értelmetlennek tűnik minden egységkereső, ökumenikus párbeszéd az egymástól elszakadt keresztény közösségek között [i]. Nem is ezen elv alapján indult meg a dialógus. Az ökumenikus világmozgalom nem katolikus egyházainak csúcsszerve, az Egyházak Világtanácsa (EVT) Központi Bizottsága torontói ülésén (1950) kijelenti, hogy az ökumenikus mozgalom tagegyházaitól nem követeli meg a konzervatív protestáns egyházelmélet ezen alaptételének sem elfogadását, sem elvetését: „Hogy valamely egyház tagja az ökumenikus Tanácsnak (=EVT), ez nem jelenti, hogy ezzel elfogad valamely meghatározott tant az egyház egységének mibenlétéről. Az ökumenikus Tanács tagjának lenni különösképpen nem jelenti azt, hogy az ember elfogadja vagy elveti azt a tant, mely szerint az egyházak egysége a láthatatlan Egyház egységében áll” [2]. Az EVT Központi Bizottságának ez az állásfoglalása nem úgy értendő, hogy az EVT-ben tömörült egyházak feladták a láthatatlan egyházról és annak láthatatlan 135
