Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)

1967 / 1. szám - Szigeti Kilián: A zenére vonatkozó utasítások a szent liturgia keretében

Instructio —, ha énekesen végzik, ha a különböző segédkezük a maguk feladatát végzik, a nép pedig bekapcsolódik. Ebben a formában szívhez szólóbban fejeződik ki az imádság, jobban megnyilvánul a szent liturgia titka, annak hierarchikus jellege és nyilvánvalóbbá lesznek a közösség sajátos tulajdonságai. A szívek egysége a szavak egységén keresztül mélyebben valósul meg, a lelkek a szent dolgok ragyogásában könnyebben emelkednek a magasba és az egész szertartás világosabban előképezi azt, ami (a mennyei) Jeruzsálem szent városában történik” (5. pont).

Ez az elv hármat foglal magában, ami egyébként az egész Instruction végighúzódik: 1. Az énekes forma mindig előnyben részesítendő a recitált formával szemben; 2. a liturgiában minden részt vevő a maga szerepét végezze és csak a magáét és 3. a nép tevékenyen kapcsolódjék be.

Ugyanakkor az Instructio óv a másik véglettől is és így figyelmeztet: „Szem előtt kell tartani, hogy a liturgikus cselekmény ünnepi volta nem annyira az ének díszesebb formájától, sem a szertartások tündöklőbb pompájától függ, mint inkább a méltó és istenfélő végzéstől, amely mindig tekintettel van a liturgikus cselekmények teljességére, vagyis minden résznek a maga természete szerint való végzésére” (11. p.).

Hogy minden részt „a maga természete szerint” végezhessünk, vizsgálat tárgyává kell tennünk a liturgikus énekek különböző csoportjait. Ezek a következők:

1. A papság és hívek egymásközti köszöntése. (Dominus vobiscum stb.)

2. Acclamatiók, felkiáltások. (Az evangélium bevezető szavai, és a liturgikus reform folyamán még bevezetendő más hasonló felkiáltások.)

3. Cantillatiók. (Ilyen néven foglaljuk össze a liturgikus olvasmányok; lectio, epistola, evangélium éneklési módját.)

4. Credo éneklése. (Ez külön műfajt képvisel és lehetőleg az egész közösség éneke.)

5. A szorosan vett énekek két csoportja:

a) az Ordinarium énekei (Kyrie, Gloria, Sanctus, Agnus Dei);

b) a Proprium, vagyis a mise változó énekrészei (Introitus, Graduale, Alleluja, Tractus, Sequentia, Offerorium, Communio).

Az Instructio világosan kifejti, hogy a minden részében énekelt eszményi mise-formától a mindvégig recitáltig sok fokozat lehetséges és szabad is élni a közbeeső fokokkal. Mégis a tökéletes megvalósítás helyes sorrendje érdekében három fokozatot állít fel. Ezek csupán irányelvek, amelyek szerint a hívek bekapcsolódó részvételét megvalósítani tanácsos.

Az első fokozat szerint éneklendők: a pap köszöntése és a hívek válasza, a könyörgés,

az evangéliummal kapcsolatos acclamatiók, az áldozati adományok feletti imádság, a prefáció a bevezető párbeszéddel és a Sanctussal, a kánon vége, a Per ipsum ... a Miatyánk a bevezetéssel és könyörgéssel, a Pax Domini, az áldozás utáni imádság, az elbocsátási formula.

Vagyis összefoglalóan az éneklés első fokozatába tartoznak a pap összes hangosan végzendő szövegei, kivéve a Szentlecke, amit ilyenkor is olvashat.

33