Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Szigeti Kilián: A zenére vonatkozó utasítások a szent liturgia keretében
Az eszményi szentmise második fokozatában ezekhez hozzáveszi az Ordinarium énekeit és a hívek könyörgését, míg a harmadik fokozatban még a Propriumot, vagyis a mise változó énekrészeit és az olvasmányokat kapcsolja hozzá. Ha az így felsorolt éneklendő anyagot szorosan a klasszikus forma szerint kellene értenünk, akkor a II. vatikáni zsinat reformja is megtorpanna a megvalósíthatatlanság problémája előtt. De éppen a jelen Instructio ad olyan törvényerejű megoldásokat, amelyek az elv teljes megvalósítását lehetővé teszik. & 32. pontban ui. így nyilatkozik: „Az egyes helyeken virágzó törvényes gyakorlat — helyenként engedéllyel is jóváhagyva —, amely szerint a Graduale-könyvben található introitus, offertorium és communio énekeit más énekekkel helyettesítik, az illetékes területi egyházi hatóság döntése szerint megtartható, csak az ilyen énekek feleljenek meg a szentmise részeinek, az ünnepnek vagy a liturgikus időnek. Ezeknek az énekeknek szövegét ugyanazon területi hatóságnak kell jóváhagynia.” Ezek alapján a mi „Szent vagy, Uram” énekeink teljes mértékben, jogosan és a liturgia törvényeinek megfelelően helyettesítik a misekönyvben, ill. Graduale-könyvben lévő megfelelő énekeket. Azokat tehát a misézőnek nem kell elmondania, hanem a hívekkel együtt énekelheti népénekeinket. (Ilyen jellegű engedélyt Kovács Sándor püspök úr már az elmúlt évben szerzett énekeink egy kisebb csoportjára vonatkozóan.) Az Instrukciónak ez az engedélye vonatkozik az introitusra, offertorium- ra és communiora. Az Ordinarium énekeivel kapcsolatban az 55. pontban találunk némi utalást. „Az illetékes helyi egyházi hatóságnak kell eldöntenie, hogy a régebbi századokból származó megzenésített népnyelvű szövegek használhatók-e, bár nem egyeznek mindenben a törvényesen jóváhagyott liturgikus szövegekkel.” — Az Instructio említett kommentárja ezzel kapcsolatban pozitív álláspontot foglal el, és nem találná bölcs dolognak, ha némi szövegkülönbség miatt az ilyennel rendelkező népek elejtenék a százados gyakorlatot. — Nálunk a régebbi énekeskönyvek énekei eléggé szorosan követték az Ordináriumot. A Zsasskovszky—Tárkányi énekeskönyv miseénekei már szabadabban kezelték a Gloria, Sanctus stb. szövegét. Mindenesetre a magyar püspöki karnak joga eldönteni, hogy ezek helyettesíthetik-e a pap számára az Ordinárium liturgikus szövegét. Külön kell szólnunk a szentlecke utáni graduale-énekről. Ez a fentebbi felsorolásban nem szerepelt. A mise gradualeja a .liturgia verbi”, vagyis az „igeszolgálatnak” szerves része. Míg az introitus, offertorium és communio valamilyen cselekményt, vonulást kísér addig a graduale öncélú ének. Ezalatt mindenki énekel vagy hallgatja az éneket. A liturgia cselekménye ezalatt nem megy előbbre, illetve maga az ének a liturgia. — Itt tehát felmerülhetne az a gondolat, hogy alkalmazkodnunk kell a mise-, ill. Graduale-könyvben található megfelelő szöveghez. Szerencsére segítségünkre jön az ún. „Graduale simplex”, amely még nem jelent meg ugyan, de már készen várja a nyomdát. Ebből tudjuk, hogy a hivatalosnak szánt Graduale simplexben nem lesz minden misének külön gradualéja, mint ma a misekönyvben van, hanem egyes időszakoknak, misecsoportoknak lesz egy-egy közös gradualeéneke. Ezeknek szövege nem fogja követni a misekönyv gazdagabb énekszöveg mennyiségét. (Ez év őszén a római püspöki szinodus elé terjesztendő tervezet 34
