Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A régi és az új Maurice Blondel gondolkozásában
idea ön-elégségessége megszűnt: a teljes valóság felé nem a fogalmi megismerés, hanem a totális tapasztalás útja vezet.13 Az igazi bölcsesség magában foglalja önmaga felülmúlását, alkotás és ajándék egyszerre: az vagyok, amivé teszem magam — s csak azzá lehetek, amit ajándékként kapok.14 Az immanencia módszerét teljes hűséggel alkalmazva láthatom át az immanentizmus képtelenségét és jutok el a transcendens állításához. Bármennyire szokatlannak tűnik is eddigi ismertetésünk alapján a bölcselet helyzetének, feladatának, módszerének ez a megfogalmazása — transcendenda és természetfeletti látszólagos azonosítása —, ítéletünk megformálása előtt vizsgáljuk meg a blondeli program tényleges kivitelezését. Blondel műve Működésének három szakaszát lehet megkülönböztetni: az első „Aetion”, az 1896-ban megjelent cikksorozat15 és az 1904-ben kiadott „His- toire et dogme” képviselik az első periódust. Ellentmondások kísérik az Egyetem oldaláról és katolikus részről egyaránt. Brunschvicg jelzi egy cikkében,16 hogy „az Ész jogainak védelmezői között csakis udvarias, de határozott ellenfelekre találhat”. Katolikus teológusok pedig helyenként a keresztény vallás racionalizálásával vádolják meg.17 A második periódus bizonyos visszavonulást képvisel: számos, a korül- mények-szülte tanulmány keletkezik tollából, de inkább eredeti nagy művének belső értékelése folyik. Harmadik periódusa (1934-től 1949-ben bekövetkezett haláláig) első műveit megkoronázó, kiegészítő és talán bizonyos mértékben korrigáló „trilógiájának” megalkotása: „La Pensée”, „L’Etre et les étres”, a másik „Action”. Teljes életművéhez hozzátartozik „La philosophie et l’esprit chrétien” két kötete és a halála után kiadott „Exigences philosophiques du christianisme”. A továbbiakban megpróbáljuk gondolatának egy összefüggő és jellegzetes vonalát megrajzolni.18 Meg sem kíséreljük, hogy kimerítő, hiánytalan képet adjunk, de amit vázolunk, az — meggyőződésünk szerint — a blondeli módszer jellemző illusztrációja. „Van-e értelme az emberi életnek? Van-e az embernek rendeltetése? Igen vagy nem? Cselekszem, anélkül, hogy tudnám, mi a cselekvés, anélkül, hogy kívántam volna élni, anélkül, hogy tudnám: ki vagyok, vagy egyáltalán: vagyok-e? Ez a látszat-lét, amely nyugtalankodik bennem, egy árnynak tünékeny és könnyed mozdulásai, mégis örök felelősség súlyával nehezednek rám: soha, még vérem árán sem vásárolhatom vissza a semmit — számomra a semmi nincs többé: életre vagyok ítélve — vagy halálra, s az ítélet az örökkévalóságra szól! Hogyan? Mi jogon történt? Ha nem tudtam, nem akartam? — Tisztázni fogom .. Az „Aetion” e bevezető mondatai élesen állítják elénk a tényt: élnünk és cselekednünk kell! — Valóban nincs kitérő? A döntő kérdés elől kitér: a műkedvelő — a „semmi”-t választja a pesszimista — a jelenségek világára korlátozza magát: a scientizmus. A műkedvelő, a dilettáns, az, aki mindenre kész, de semminek át nem adja magát. „Jouir et jouer”: élvezni és játszani, semmihez le nem kötni, 76
