Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pfeifer János: VI. Pál pápa körlevele a népek fejlődéséről
saját használatukra fordítsanak nem törődve azzal a jogtalansággal, melyet saját hazájuknak okoznak (24 art.). A gazdasági életben szükség van az iparosításra, mert ez a fejlődésnek a kiinduló pontja és forrása. Az embernek az anyagi javakból mindig több hasznot kell húznia, ezt pedig csak az indusztrializálással érheti el legjobban. A pápa nagyon súlyos ítéletet mond a liberalista kapitalizmusról. Szerencsétlenségünkre ezzel az új életformával összefonódott egy rendszer, amely a nyereséget tartja a gazdasági haladás motorjának, a szabadversenyt a gazdaság legfőbb törvényének, a termelőeszközök tulajdonjogát abszolút jognak, korlátlannak, amelynek semmiféle kötelezettsége sincs a társadalommal szemben. Ez a zabolátlan verseny vezetett ahhoz a diktatúrához, melyet XI. Pius joggal bélyegzett meg a „nemzetközi nagytőke kapitalizmusának”. Ezt a rendszert nem lehet elég erősen elítélni. Figyelmeztet a pápa arra, hogy a gazdaságnak az ember szolgálatában kell állnia. Igaz, hogy a kapitalizmus bizonyos formái sok rossznak, igazságtalanságoknak és testvérgyilkos háborúknak a forrása, amelynek következményeit még manapság is érezzük, mégis jogtalanság volna minden rosszat az indusztrializmusra, mint ilyenre kenni. Pótolhatatlan teljesítmény, amit az indusztrializmus a haladáshoz adott (25—26 art.). A munka Isten akarata és áldása. Az Isten képére teremtett embernek „együtt kell dolgoznia a Teremtővel, hogy a teremtést tökéletesítse, a világra saját szellemiségének bélyegét rányomja, melyet Istentől kapott”. Isten, aki az embernek érteimet, képzelőképességet és érzéket adott, megadta azokat az eszközöket is, melyekkel az Ö művét teljesítheti. Legyen az művész, kézműves, vállalkozó, munkás vagy paraszt, munkájával teremtő tevékenységet végez. Mikor az ember az ellenálló anyagon dolgozik, arra rányomja saját szellemiségének bélyegét, szívósságra, éleslátásra, feltaláló képességre tesz szert. A reménykedésben, fáradozásban, törekvésben és örömben végzett közös munka egyesíti az akaratokat, összekovácsolja a szellemeket és összeköti a szíveket: a közös alkotó munkában az emberek mint testvérek egymásra találnak (27). A munka pénzt, megélhetést, hatalmat ígér. Az egyiket egozimusra, a másikat lázadásra csábítja. De a munka fejleszti a hivatás-ethost, a kötelességtudatot és a felebaráti szeretetet is. Minél tudományosabban és jobban van organizálva, annál inkább embertelenné tehet és rabszolgasorsba dönthet. A munka csak akkor emberi, ha az értelemnek és szabadságnak helyet enged. János pápa figyelmeztet arra a sürgős feladatra, hogy a munkásnak meg kell adni a méltóságát, hogy valóban részt vehessen a közös munkában: „Arra kell törekedni, hogy a vállalatok a személyek közösségévé legyenek, amely az egész személyzet kölcsönös ügyeit, egymáshoz való viszonyát és az üzemi munkát is irányítja” (MM). Az emberi fáradozásnak a keresztény embernél még egy másik értelme is van, hogy együtt dolgozzon a természetfeletti világ elnyerésén. A feladat sürgőssége Sok nyomorult ember van, akiken segíteni kell. Sürgősen! A segítő munkát össze kell hangolni és egyensúlyba állítani. A meggondolatlan földreform célt téveszthet. Az elsietett indusztrializálás szétzúzhatja a meglévő kereteket és nyomorúságot idézhet elő. Káros következményei 44
