Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Csanád Béla: A holland egyház reformtörekvései
fenn a vitázók: az egyházmegyei tanácsok működését úgy kell megoldani, hogy sem a püspök tekintélyét és illetékességét, sem pedig egymás illetékességét ne zavarják. Talán érdekes megemlíteni, hogy egyedül voltam, aki felszólalt az új egyházmegyei intézmények „elődjeinek”, a korábbi (talán sok évszázad előtti) hasonló intézmények tanulságainak vizsgálata érdekében. A hollandok szinte teljesen értetlenül néztek rám, ők ugyanis ezeket az intézményeket (pl. a középkori káptalani intézményt) egyáltalán nem, vagy alig ismerik. Ez a jelentéktelennek látszó kis momentum is bizonyítja, milyen nehéz az új pasztorális gyakorlatban kontinentális síkon egy nevezőre jutni. A doorni konferencia pedig nagyobb részt igen kiváló szakemberekből alakult. Jelen voltak többek közt: P. Goddijn, a Holland Pasztorális Intézet igazgatója, a tanácskozás ügyvezető elnöke, Ferdinand Klostermann, a bécsi egyetem pasztorálteológia professzora, a konferencia főreferense, Theodor Filthaut, a münsteri egyetem pasztorális professzora, a Diakonia szerkesztője, Norbert Greinacher, münsteri docens, a pasztorális zsinat referense, Alting von Geusau, Rómából, az IDOC főtitkára, H. Erharter, a bécsi Seelsorger főszerkesztője, H. Diven- dal Heemstedéből, a Pastorale Gids szerkesztője, W. Küsters Hágából, a Social Compass szerkesztője, Don Pace Rómából, az Orientamenti Pastorali szerkesztője, A. de Meijer OFM. Tournhoutból, a Sacerdos szerkesztője stb. Megjelent a tanácskozásokon az azóta hirtelen elhunyt Gerardus de Vet, Breda püspöke is, a hollandiai reformok egyik motorja, s a záró vacsorán részt vett a házigazda, Alfrink kardinális, aki a szünetben rendkívül barátságosan mindenkivel elbeszélgetett. A felsorolt problémák ellenére a doorni összejövetelt igen eredményesnek kell mondanunk. Goddijn páter és Greinacher docens beszámolói a holland pasztorális zsinatról, továbbá Klostermann professzor teológiai és gyakorlati vonatkozású előadása az új strukturális intézményekről, majd az ezt követő viták nagyon hasznosak voltak, főleg a hollandok számára, akik éppen most gyakorlatilag foglalkoznak a fölvetett problémákkal. Hasznos volt számukra legfőképpen azért, mert ezzel a konferenciával is nemzetközi távlatot tudtak adni soron következő feladataiknak: az Európai Püspöki Symposionon való szereplésüknek és a nemzeti zsinat ügyének. A nemzetközi kapcsolatokat olyan fontosnak tartják, hogy még a nemzeti zsinat vezetőségében is külön helyet biztosítottak az európai kapcsolatoknak, s ezeknek irányításával O. tér Reegen karmelita pátert, neves teológust bízták meg. S hogy az ő megbízatása nemcsak papíron lévő cím, arról személyesen is meggyőződhettem. Részt vettem vendéglátóim engedélyével a nemzeti zsinat egyik ökumenikus jellegű (a protestáns egyházak képviselői is jelen voltak), előkészítő ülésén, s ezen Wolf kanonokkal, Frings kardinális, kölni érsek kiküldöttjével találkoztam. Ott voltak Doornban világlapok (Times, Life) tudósítói is. Goddijn páter bejelentette, hogy a fontosabb előadások, javaslatok több nyelven megjelennek majd, elküldik Rómába és más országokba. Ügy gondolom, a nemzetközi (vagy talán nemzetek feletti?) kapcsolatok ápolása szerves része a holland egyház reformjának. Alfrink kardinális zsinati felszólalásaiból, különösen pedi a Kúria fölött álló püspöki testületért, a Synodusért vívott „küzdelméből”15 már világosan kielemezhető volt a holland egyház törekvése: valóban nemzetközivé kell tenni a világegyház ügyintézését, mind pasztorális, mind pedig egyházpolitikai vonatkozásban. A II. Vatikáni Zsinat befejezése óta sem tétlenek a hol
