Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Csanád Béla: A holland egyház reformtörekvései
szinte egyedülálló egyházi szervezetet tudtak kiépíteni. Aki a mai helyzetet látja, nem is gondolja, hogy egész hierarchiájuk alig több száz évesnél. A holland katolikusok vallásszabadsága 1848-as vívmány, a herarchiát pedig IX. Pius állította vissza 1853-ban, amikor ismét életre hozta az utrechti érsekséget, szuffraganeusaival együtt (’s Hertogenbosch, Breda, Haarlem, Roermond). A négy püspökség melleit 1955-ben alakult még kettő: Rotterdam és Groningen székhellyel.6 Az igazság okáért azt is meg kell említenünk, hogy a protestánsok mindvégig igen nagylelkűen viselkedtek a katolikusokkal szemben, úgyhogy a szabadság levegője szinte nélkülözhetetlen eleme lett a katolikus egyháznak. A holland helyzetről és az ökumenikus mozgalomról beszélgetve Doomban, a de Bruyn Institut falai között, O. tér Reegen, a Holland Pasztorális Intézet egyik titkára fontos szempontként emlegette ezt a tény, részbeni magyarázatául jelenlegi gondolkodásuknak és viselkedésüknek. A teljes igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a holland katolikusok között már a XVIII. században mutatkoztak protestáns hatások, ugyanott igen erős gyökeret vert a janzenizmus, sőt a janzenisták nagy része skizmatikus lett, később azután egyesültek a német ókatolikusokkal.7 Nagy hatással volt továbbá a holland katolikusokra a német kultúrharc menekültjeinek a viselkedése, legfőképpen pedig a puritán protestánsok szigorú fegyelmezettsége. Ez a sokaknak imponáló szigorúság volt a holland puritánok er ej énék egyik titka, s a katolikusok számára is alkalmasnak bizonyult hasonlóan imponáló áldozatosság és fegyelem kialakításához. Végül számításba kell venni, hogy szintén protestáns hagyományként az organizáció erősödésével-a katolikusok között is megerősödött a közéleti tevékenység, s ezzel elterjedt az egész országban a külsőséges közéleti vallásosság szelleme. Ilyen differenciálódott helyzetben érte a hollandokat a modern világszemlélet vihara. A modem technika rohamos fejlődése, a mai ember előtt álló, végtelennek látszó lehetőségek hatványozottan meggyorsították az autonóm gondolkodás és magatartás elterjedését és ezzel a tömegek aposztáziáját. Az európai kultúrválság egyik legnagyobb diagnosztája, a II. Vatikáni Zsinat szellemi előfutára, Suhard kardinális az új világ- szemlélet és magatartás jellemző vonásaként említi a régi formák leértékelését. „Az emberi társadalom, főleg nyugaton gyökerestől megváltoztatja szerkezetét, megszakítja a hagyományok folytonosságát, felborítja a régi játékszabályokat. Kétségbe vonja az eddig elismert értékeket.”8 Érthető, hogy ilyen megváltozott körülmények között a hollandok, akik számára mindig a legfontosabbak közé tartozott a szervezeti kérdés, szív- vel-lélekkel támogatták a zsinaton az egyházi szervezetek megreformálásának ügyét. Alfrink kardinálisnak valamennyi, ebben a tárgyban történt felszólalása a zsinaton eseményszámba ment.9 S ezek után magától értetődő, hogy miután a zsinat elfogadta, helyesebben előírta a Kúriától kezdve a plébániákig minden területet érintő egyházszervezeti reformokat,10 a holland püspökök nagy lelkesedéssel láttak munkának, kiváló organizáló tehetségüktől sarkallva. Melyek azok az intézmények, amelyeket ma Hollandiában különösen pártfogolnak, s szervezeti reformterveik legfontosabb pontjaiként tartanak számon? Kettő van ilyen: az egyházmegyei és regionális (össz- holland) Pasztorális Tanács (Consilium pastorale) és Papi Tanács (Senatus presbyterorum).11 Mindkettő jelenleg még csak „tárgyalási” és kísérleti 21
