Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Csanád Béla: A holland egyház reformtörekvései
valósításában, sőt helyenként közömbösség és tartózkodás mutatkozik a reformokkal szemben. Vannak azután más területek, ahol gyorsan, néha túlságosan is gyorsan, azaz elsietve igyekeznek a célkitűzéseket megvalósítani. A legfrissebb, a legmozgékonyabb országok közé tartozik Hollandia, amelynek hírét a tájékoztatási központok az egész világon elterjesztették, a róla szóló értesüléseket és tényeket felnagyították, s így hovatovább az egész világ érdeklődésének középpontjába került a holland egyház, élén Utrecht érsekével, Alfrink kardinálissal, és néhány nagynevű, merész teológussal. Kétségtelen, hogy akár a sajtót és az irodalmi visszhangot tekintjük, akár a helyszínen próbálunk tapasztalatokat szerezni, mint e sorok írója, az első világosan szembetűnő jelenség Hollandiában: a pezsgő, lendületes, még ellentmondásaival is figyelmet keltő vallási élet. A vallási élet eseményei mögött pedig a II. Vatikáni Zsinat vitán felül álló tekintélye áll. A holland püspöki kar egy pillanatig sem habozott, hogy megkezdje a zsinat irány- és alapelveinek gyakorlati kidolgozását és megvalósítását. A világ többi egyháza ezért nagy figyelemmel kíséri munkájukat, mert az ő úttörő vállalkozásuk egyben próba is: eredményeik bizonyítják a zsinat erejét, eredménytelenségeik és visszásságaik figyelmeztetnek a hiányosságokra, a reformtervezetek gyengébb pontjaira. Maguk a hollandok, legalábbis a vezetők tisztában vannak felelősségük nagyságával, ezt több alkalommal kifejezték a nyilvánosság előtt, mint legutóbb, ez év húsvétja előtt Gerardus de Vet, bredai püspök a belgiumi Antwerpenben tartott előadásában.4 Az egyház strukturális reformja A holland pasztorális törekvések homlokterében az egyház strukturális átalakítása áll. Mit jelent ez? A II. Vatikáni Zsinat nemcsak lehetőséget adott, hanem rendelkezéseket is hozott az egyház szervezeti reformjáról. Ezeknek a határozatoknak a létrejöttében nagy szerepük volt a holland püspököknek, kiváltképpen Alfrink kardinálisnak.5 A hollandok a vallási élet kibontakozása legfőbb akadályának látják azt a tényt, hogy az egyház rendelkező és végrehajtó szervei, ezeknek módszerei, külső formái és megnyilatkozásai (ügyintézés, munkaerő felhasználás, ellenőrzés és propaganda stb., stb.) elavultak, túlságosan magukon viselik régi korok jégyeit. Ezektől a (nagyrészt külső) akadályoktól az egyházat radikális reformokkal kell megszabadítani, hogy az egészséges vérkeringés helyreálljon az egyház szervezetében. Az egyházat meg kell szabadítani a túlzott juridizmustól és általában azoktól a keretektől, amelyek ma már csak lélektelen, tartalom nélküli formák. Ez a munka csak nagyon átfogó és mélyrehatóié átszervezéssel mehet végbe. Hogy reálisan ítéljük meg a hollandok egyházszervezeti reformtörekvéseit, tudnunk kell, hogy a hollandoknak nagyon fejlett a gyakorlati érzékük. Talán a tengerrel való küzdelemben, a testet-lelket elcsigázó, nehéz munka során fejlődött ez ki bennük, amikor gátakkal és mocsár- lecsapolásokkal hatalmas területeket hódítottak el a víztől. Tudnunk kell továbbá, hogy kiváló szervező tehetséggel is rendelkeznek. Ennek az organizáló tehetségnek köszönhetik nagyrészt, hogy száz év alatt Európában 20
