Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pottyondy Imre: Prohászka Ottokár
csőit fizikummal, nem Isten gondolata. A test és a lélek között a természet és etika nem párhuzamos vonalak. Az ember ellentétes erőkből van összetéve. Egyéni belső kultúránk a harc jegyében áll. Két ellentétes sark közé van állítva az ember. A küzdelem nemzedéke vagyunk és e gondolatnál diadalittasan válaszol Strausnak, aki a kereszténységet azzal vádolta, hogy összetöri az emberi természetet: Nem mondok le a lázkereszti szikláért az esztergomi bazilikáról, nem mondok le a karrarai márványért a Laokoon szoborcsoportozatról. Törjék csak össze, legyen belőle bazilika és szobor. Törjék össze az ösztönvilágot, csak szülessen belőle lélek, világ, tökéletesebb, humánus, emberséges világ. A Soliloquiában írja (I. 298. o.): nincs gyengébb tehetség, mint az ész. Az ösztönökkel teljesen trottli, mindenre rámondja, hogy úgy van, azért nem lehet rábízni érzéseinket. Negyven éve, hogy elszállt a sas, ki oly sok embert a magasságokba ragadott, elment a próféta-ember, hogy most már az égben énekelje diadalénekét. Mi sóvárogva nézünk utána. De itthagyta testamentumát, örökségét. Kötelességünk őrizni testamentumát, őrizni eszmei hagyatékát a krisztusi világnézetet, Prohászkai fogalmazásban. Az utolsó időkben letört. Szőlőhegyre indultunk sétálni egyik őszi napon, őszi délutánokon sokszor felment a szőlőhegyi kápolnához és a kápolna falához dőlve, gyönyörködött az őszi naplementében. A palotából kilépve, az ún. püspökkút mellett bérkocsi-állomás volt. A kocsisok a járdára spriccelték a kút vizét. A víz apró erekben folyt széjjel a járda porában. Megállt és szólt: Így képzeli Bergson az életet, csak egy élet van, egy hatalmán életerő, mely mint futógyökér, a föld alatt kisebb-nagyobb erekben foly széjjel és az élet különféle formáiban hajt ki. Tagadtam az elképzelést. Vitattam, hogy a növény, állati és emberi életkategóriák nem hozhatók egy életgyökérre. Én sem tartom Bergson filozófiáját a maga egészében — mondta a püspök —, most nem a filozófia nyelvén beszélek. Ez a víz itt a porban az ibolya indájára emlékeztet; a porban elfut a víz, aztán kiszárítja a nap ... boldog az, kinek élete viszont olyan, mint az ibolya föld alatt szétfutó indája, melyből száz új élet fakad. Sik Sándor a tragikus halál éjszakáján verset írt, melyben kötelességünket így fogalmazza meg a Prohászka-hagyatékkal szemben: Bocsássuk le az ablak függönyét És oltsuk le a lármás lámpafényt, Ne világítson most szemünkbe, csak a mécs, Amit még tegnap ő gyújtott nekünk. A mécs, a mécs, az Isten küldte mécs, Amelybe mennyből lángot ő hozott! A drága mécs, mely mindenünk maradt, Amelyben Ö is, Ő is itt maradt. 18
