Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pottyondy Imre: Prohászka Ottokár
dikálta, de úgy prédikálta, hogy Credoja mindig meleg volt; Szónok volt, akit az együttérzés közel vitt hallgatóihoz, mint emberekhez; megérezte hallgatói problémáit. Nem ismételte a régi gondolatokat, mert maga is együtt szenvedte a problémáit. A szív embere a gyóntatószékben. Bátoriné maga írja naplójában. Mikor gyónásra készült, az a kényszerképzet gyötörte, hogy ki játszotta Párizsban Moliére darabjában a tudós nőt, mikor ő látta. Most meg az kínoz, mondja a püspöknek, honnan szedték e darabba a Filoména nevet. Mit ér az ilyen gyónás? Hogyan nézhet most rá/m az Isten? Prohászka válaszolja: Mosolyog, mert ötül a gyónó gyer- mekdedségének. Még inkább a szív embere volt a felebaráti szeretet szolgálatában. A gyermek könnye, az öreg sóhaja visszhangot talál lelkében. Az érzelem tette szociális pappá. A szociális nagy XIII. Leo közelében töltötte ifjúságát, amikor Róma a szociális kérdésektől visszhangzott. De nem e körülmény tette szociális pappá. Nem is annyira az értelem belátása, hanem sokkal inkább a szíve. Benne a szeretet pátosszá erősödött. Ezért volt először a Szent Vince Egyesület munkása, az esztergomi szegények apostola és csak azután szociális apostol. A pátosszá nőtt emberszeretet és részvét vitte arra rá, hogy alázata dacára, mely minden feltűnést került, oly cselekedeteket vitt végbe, mint az esztergomi híd jelenete. A hídnál rongyokba takart lábakkal állt egy koldus a fagyos hidegben. Prohászka a helyszínen levetette cipőjét, harisnyában ment haza, ez volt a jobbik cipője. Otthoni cipőjének talpa rossz volt, házi cipőben járt otthon, míg a talpalást elvégezték. A pátosszá nőtt emberszeretete ragadta el akkor is, mikor sétáján egy öreg asszonnyal találkozott, ki rozsét gyűjtött és a hátán cipelte, elvette tőle a faköteget, vállára vette és úgy vitte végig Esztergom utcáin az öregasszonytól kísérve, és csak az asszony háza előtt tette le. Sokszor hallott mondása volt Szent Vince figyelmeztetése: Ha találkozol egy pappal, aki teljesen szegény lett és ha azt látod, hogy szegénnyé őt az irgalmas szeretet tette, ne sajnáld őt, mert a szeretet hősi útját járja. Prohászka egyéniségének színei A világnézet Prohászka szerint belső világunkat átható örök hűséges gondolat, mely magyarázatot ad az élet nagy kérdéseire, harmóniába hozza az ember ellentétes erőit és vágyait — szellemet és testiséget, birtokvágyat és szegénységszeretetet — rendezi embertársainkhoz való viszonyunkat és a földi lények használatára vonatkozóan oly elvet ad, mely szerint élve szebb lesz az egyéniség és boldogabb a földi élet. Prohászka költői lelkének színeivel ajánlja a vallásos világnézetet, mondván: ha ideális a világnézet, akkor életünk égboltja olyan, mint a kristályos olasz ég, mely Catania felett ragyog. 1907. és 1908. évi konferencia-beszédeiben foglalkozik a kérdéssel, bírálva Herbert, Spencer, Nietzsche és Tolsztoj világnézetét. Ezeknek a géniuszoknak kiáltja oda: ti filozófok, kacagok rajtatok! Mentegetőzve írja Soliloquiájában, hogy neki igénye a szép, úgy a természetben, mint a művészetben és az emberi testben. Nem elégszik meg az erkölcsi szépben. Szerinte a szép test is Isten teremtése; a szép lélek — mondotta — nagy dicséret, de a szép lélek elcsigázott testben, szétron17
