Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Gál Ferenc: Új utak a teológiában
Az Egyház kegyelmi jellegéből folyik, hogy a keresztény erkölcstan nem lehet egyszerűen a törvények magyarázata, hanem annak a hivatásnak a kifejtése és megvalósítása, amit az ember Krisztusban kapott. Hasonlóképpen az Egyház jogrendjét is úgy kell megalkotni, hogy az a titokzatos test közösségi életének kifejezője legyen és minden vonatkozásában az evangéliumot tükrözze. A szentségek az Egyház életének megnyilvánulásai, tehát nem is tárgyalhatjuk őket az Egyháztól függetlenül. A kegyelem sem valami el- tárgyiasított ajándék, hanem Krisztusnak, a főnek élete bennünk. Az ember nem úgy áll szembe a természetfölötti adománnyal, mint valami teljesen idegen valósággal. A természetfölöttiség csak azt mondja, hogy meghaladja a természet erőit, de nem azt, hogy idegen. Az alapvető egybecsengés a teremtésből következik. Krisztus a „láthatatlan Isten képmása”, vagyis szentségének, hatalmának, szeretetének kifejezője. De a teremtésben az ember is az Isten képe lett, s ez magában hordja a lehetőséget a felemelésre, a fogadott gyermek méltóságára. A kegyelemben az a rokonság válik elevenné, ami már a teremtésben megaiapozódott Krisztus és az emberek között. A század eleje óta az alkotó ember mélyebb megismerésére magával hozta a természet és kegyelem viszonyának életszerűbb tárgyalását. A kegyelem az értelem megvilágosítása és az akarat erősítése mellett az egész embert áthatja, testi és lelki létében. Életet, fényt, szeretetet, szellemi kibontakozást ad, s mindez az örök élet vetülete. Ezzel már utaltunk arra, hogy a másvilág tárgyalása nem nélkülözheti a krisztológiai és antropológiai vonásokat. A halál és a feltámadás oszto- zás Krisztusnak, a főnek a sorsában. Az ítélet azt jelenti, hogy végleges formát ölt a kegyelmi kapcsolat, ami az élet folyamán Krisztussal kialakult, illetőleg a kárhozottak esetében végleges formált ölt a vele való szembenállás. Viszont ha Krisztusban valóban „az elsőszülöttet látjuk a teremtmények közül”, akkor fel kell tételeznünk, hogy a vele való kapcsolat bele van foglalva a tárgyi értékrend elismerésébe, a vele való szakítás pedig az emberi értékrend elvetésébe. Az üdvösség ezért jelent teljességet, a kárhozat pedig az élet céljának meghiúsulását. Módszertani követelmények Az előadás módját meghatározza az a körülmény, hogy a teológia módszeres reflexió a hitről. A hit megvallásához pedig a Szentlélek kegyelme szükséges (1 Kor 12, 3). Ö ihlette a kinyilatkoztatás közvetítőit (2 Pét 1, 21), ő virraszt a hit igazságainak magyarázata fölött is. Az igazi hittudomány nem profán okoskodás, hanem mindig kész Isten megvallá- sára és imádására. Az Egyházban a hagyomány nemcsak a tanítás továbbadását jelenti, hanem annak a kegyelmi valóságnak is a folytonosságát, amit a kinyilatkoztatott tételek és igazságok kifejeznek. Ennek a kegyelmi valóságnak a megközelítéséhez és feltárásához is szükséges a Szentlélek kegyelme. Azt mondhatjuk, hogy ő inkább éltető princípiuma a teológiának, mintsem tárgya. A hit fénye és a kegyelmi hatás azonban nem mentesít bennünket a tudományos módszertől. A középkori teológia először Platón, majd Aristoteles bölcseletének felhasználásával igyekezett rendszert al11