Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - FIGYELŐ - Paskai László: Morális a zsinat után
Franz: Das Rituale von St. Florian aus dem XII Jahrhundert, Freiburg, 1904, pp. 196—200.) A kenet szentségének kiszolgáltatása az Egyházban leggyakrabban megkenéssel vagy meghintéssel történt. Orleansi Théodulf ceremoniáléja szerint (789) a meghintés szokása a legrégibb, mert visz- szamegy egészen az apostoli időkig. Ezüstlemezünkön is ez a meghintés szerepel. (PL 105, 221. E, Testa: I. m. 92— 93). Pedig ez az apostoli időkben készült (70-től 90-ig)! A szent kenet hatásait már akkor így írta le: „a beteg megpróbáltatása megkönnyebbült” ( 12b), és a fizikai betegség enyhülése után a bűn okozta betegséget is meggyógyítja, mert bűnei megbocsátásával megvilágosul lelke és megszabadul a bűn következményétől is: az elvakultságtól is, és elengedi neki Isten (az addig ostobának) „tartozását”, amelyet vétkeivel szerzett (13. és 14. sorok). Majsay Mór Morális a zsinat után BERNARD HÄRING: Moralverkündigung nach dem Konzil. 1966. Verlag Gerhardt Kaffke, Bergen-Enkheim bei Frankfurt-M. — Francia fordítása: La Morale aprés le Concile. 1967. Desclée. A II. Vatikáni Zsinat azt kívánja, hogy a teológiai tárgyak közt „különös gondot kell fordítani a morális tökéletesítésére. Ennek tudományos kifejtése — a szentírás tanításából az eddiginél jobban táplálkozva — mutassa be a hívek Krisztusban való hivatásának a fenségét, milyen kötelességeket ró rájuk a szeretet, hogy a világ életéért gyümölcsöt hozzanak” (a papneveléseről szóló határozat, 16. p.). Miben kell a morálist tökéletesíteni? Miért szükséges a morális átdolgozása? Erre a kérdésre ad választ a római Alphonsianum neves morális tanára ebben a könyvében. A tridenti zsinatot követő időben, a XVII—XIX. században a morális főként a gyóntató feladatával foglalkozott; fő szerepe az ítélkezés és az ellenőrzés volt. Ezzel a morális a törvények és előírások rendszerévé vált, nem egyszer azzal a látszattal, hogy ezek. megtartása jelenti a keresztény erkölcsi életet. Ez a felfogás legszembetűnőbben a szentségekről szóló résznél mutatkozott meg: mint külön fejezet kapcsolódott a többi előíráshoz, vizsgálta a szentségek kiszolgáltatására és vételére vonatkozó törvényeket, holott a szentségek (a liturgia) a keresztény erkölcsi élet igazi forrása. A II. Vatikáni Zsinat szellemét a Jézus Krisztusban való élet hirdetése jellemzi. Ezért szükséges, hogy a keresztény morális a Szentírás teljes és helyes magyarázatából induljon ki. Mivel Krisztus és a Krisztusban való hit a keresztény élet középpontja, ezért Krisztus és az Egyház misztériumából kell táplálkoznia; ennek nemcsak doktrinális jelentősége van, hanem lényeges következménye van a keresztény élet gyakorlására vonatkozóan is. A krisztusi életet és a szeretet elsőbbségét állítja az Egyház öntudatának a középpontjába. Mivel pedig a keresztény morális „Krisztus törvényé”-n épül fel, nem merülhet ki csupán a törvények passzív megtartásában, hanem megvan a maga dinamikus oldala is: magában hordja a fejlődés törvényét és követelményét. Ennek megfelelően alakul az aszketika is, amely előzőleg mintegy a morálistól szétválasztva tárgyalta a keresztény életszentséget. Így a morális szisztematikus egységgé olvad bele az egész teológiába, amint a szentatyák idejében és a középkorban volt. A papnevelő intézetekben a morális tanítása nem merülhet ki csupán a jövendő gyóntató felkészítésében. Szükséges, hogy a morális előterjesztése olyan legyen, hogy a jövendő lelkipásztor Isten népét vezesse a krisztusi nagykorúságra. Nyomatékosan ki kell emelni az önállóságot és a felelősségtudatot Krisztusban és Krisztussal, a húsvéti öröm hirdetését, a kegyelem hatékonyságát, a Krisztusban való üdvösséget a mai világban élő ember számára. Továbbá nem elég, hogy csak a pap alakítsa ki magában az apostolkodás lelkületét, hanem kell, hogy a hívekben is felébressze és fenntartsa az apostolkodás szellemét. A szerző ebben a művében nem ad új morális rendszert. A szempontokat emeli ki egyszerű megfogalmazásban és meggyőző erővel, amelyeket a Zsinat a morális tanításától megkíván. Céljának megfelelően elsősorban a morális tanítására, mint szisztematikus előterjesztésre vonatkozik. Paskai László 126
