Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)

1967 / 2. szám - FIGYELŐ - Kósa Ferenc: Egyházi muzsikusok képzésének problémája

Egyházi muzsikusok képzésének problémája A nép nyelvű liturgia korszerű és köz­ponti kérdés az Egyház kegyelmi életé­ben. Az Egyház meggyőződése, hogy li­turgiája olyan értékeket rejt, miket nyu­godtan hasonlíthatunk a példabeszéd­ben említett drágakincshez, amit ha va­laki megtalál, eladja mindenét, csakhogy megszerezze magának azt. Csaknem két­ezer év szentlelkes ihletése dolgozta be­le liturgiánkba azokat a gondolatokat, melyeket az evangéliumok és az egész kinyilatkoztatás a megváltás után vá­gyakozó emberiség elé tárnak. A litur­gia cselekménye át van szőve a hittani tanítás anyagával, Krisztus szavaival, a kinyilatkoztatás többi mondanivalóját tartalmazó ószövetségi és újszövetségi mondatokkal. A szent cselekmények alatt ezek hatnak a gondolkozó ember­re, aki keresi az Istent és akar Neki szolgálni. Az Istenhez való tartozás té­nyét, tartalmát világosija meg az el­hangzott szöveg s a hozzá fűzött magya­rázat, de egyben kifejezi és erősíti is! Aki gyakorolja vallását, tudatos lélek­kel vesz részt a vallásosság megjelenü- lésein, az gondozza hitét, és a jó Isten­hez fűző kegyelmi kapcsolatait. A megváltásban való személyes része­sedés fontos ténye függ attól, hogy litur­giánk ad-e indítást, ébreszt-e gondola­tot, vágyat, mely abba a világba emel, melyet az Isten szeretetből nyitott meg előtünk és ígért örökös részül azoknak, akik Öt szeretik. Az istentisztelet külön­böző szertartásainak levezetése messze túlnő annak problémáján, hogy az szép legyen, hogy az megfeleljen az emberek természetes igényességének, tempera­mentumának stb. A liturgiára valóban alkalmaznunk kell Szent Pál szavait: „Jaj nekem, ha nem hirdetem Krisz­tust!” Evvel az a tétel is igazolva van, hogy a liturgia nem öncélú tevékenyke­dés. Mindennek meg kell lennie benne és úgy kell meglennie, ahogy azt a li­turgia kialakítására és levezetésére egyedül illetékes Egyház meghatározza. Minden korszakban, ezért így is mondhatjuk, az Egyház kétezeréves éle­tének egész folyama alatt az egyházi zene hangzik, színezi a liturgiát. Vele egy. Nincs liturgia, melyben csak szöve­ges imák hangzanának el anélkül, hogy közbe ne szőnének dallamokat akár szó­ló, akár kari, akár közösségi előadásban. A gyülekezés, a körmenetek alatt, elbo­csátáskor egyaránt felhangzanak a zsol­tárok és egyéb dallamok. Amikor álta­lában liturgiáról beszélünk, e kifejezés­ben benne van a musica sacra is, mint a liturgia szolgálója, melyet nem nélkü­löz soha! A nép nyelvű liturgia is számít a ze­ne értelmező, hangulat keltő erejére. Külön kívánatosnak tartja az egyházi zeneművészet fejlesztését, ami egészen új és sajátos fejlődés előtt áll. Részben őrzi a sok százados zenei hagyományt a latin liturgiában. A gregorián, klasszikus polifon és újkori többszólamúság ápolá­sa mellett azonban a nép nyelvű szöve­gek zenei kifejezését is meg kell keres­nie. A feladat világos, természetes is, a kérdés inkább azon fordul meg, hogy egyrészt kik teremtik meg e zenei nyel­vet, másrészt pedig, hogy kik tolmá­csolják? E kérdést két részre kell bontanunk. Az egyik érinti az alkotó zeneművésze­tet, a másik az előadó gárdát. Mindkét terület igen fontos és hazánk­ban lassan akut probléma lesz. Okvetle­nül szükséges egy magasabb fokú egy­házzenei képzés, amit a Hittudományi Akadémia liturgikus tanszakának kibő­vítésével kellene megoldani, mert oda tartozik. Világviszonylatban az a meg­látás alakul ki, hogy az újkori liturgikus feladatokat a liturgikus és zenei bizott­ságoknak közös munkája oldhatja csak meg. Nem lehet jó liturgikus, aki az egyházi zene területén járatlan. Leg­alább azzal kell tisztában lennie, mi­lyen feladatokat hivatott megoldani az egyházi zene, milyen effektusokat kell rábízni, melyek a muzsikának természe­tével járó törvényszerűségei? A részlet- megoldást már elvégzi a zenei szakkép­zettséggel bíró egyházi muzsikus. Neki viszont a zene kifejező erejét teljes mértékben a liturgia szellemének szol­gálatába kell hajlítania. Nem lehet ter­jengős ott, ahol a cselekményen van a hangsúly, viszont meg kell találnia a szent szövegeket értelmező és magyará­zó zenei nyelvezetet, ami mélyebb meg­értéshez segíti a hívőt és komoly vallási élményhez. Az alkotó zeneművészek kiképzése mellett nagyon jelentős az előadó mű­vészgárda, vagy szerényebb kifejezéssel élve, az egyházi zenével hivatásszerűen foglalkozó muzsikusok kiképzése. Az országban több helyen történik ez irányban próbálkozás, nemes erőfeszítés. Hosszabb, rövidebb idő alatt egyházzenei képzést nyújtanak az egyházmegyei és a Budapesten működő Országos Kántor­képző Tanfolyamok. A tapasztalat azt mutatja, hogy átmeneti megoldásnak igen megfelelnek ezek a tanfolyamok. Sokfelé nyújtanak értékes segítséget. A tehetségesebb növendékek a kántori ok­127

Next

/
Thumbnails
Contents