Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - FIGYELŐ - Csanád Béla: Hozzászólások az új Proprium Hungariaehoz
szikusnak tekinthető négy (jambikus, trocheikus, saphói és asklepiadesi) strófaszerkezettel szemben.5 A Szent István-zsolozsma költői és tartalmi szépségei mellett nagy elismerést érdemel a Magyarok Nagyasszonya (Magna Domina Hungarorum) ünnepének officiuma. Ebben több az egyéni, válogató munka, mint az előzőben. Szerencsésen egyesíti a középkori Mária-tisz- telet emlékeitől kezdve a Kisdi Cantus Catholici-ig, vagyis a barokk áhítatig a magyar századok Mária-tiszteleté- nek sokféle színét és gazdagságát. A szerkesztők legfőbb érdeme pedig az, hogy szakítottak azzal a kissé érthetetlen, késői (XVIII—XIX. századi) szemlélettel, amely ezt az ünnepet az Immaculata Conceptio misztériumához kapcsolta. Az új összeállítás visszahozta az ünnep eredeti „dies Dominae” jellegét azzal, hogy az Assumptio misztériumát jelölte meg az ünnep forrásaként. A „dies Dominae” ünnepe így felel meg igazán a történelmi hagyományokra visszavezethető koncepciónak, Szent István király végakaratának. Harmadik nagy nyeresége az új magyar Propriumnak a Csanádi egyházmegye számára előírt Szent Gellért-zsolozs- ma. Ez a verses officium még Dankó híres könyvében, a Vetus Hymnarium Ecclesiasticum Hungáriáé c. szövegkritikai gyűjteményben sem található meg. Ma már biztosra vehető, hogy ez is XIII.—XIV. századi magyarországi alkotás, hitelességéért Dreves kritikai szövegkiadása kezeskedik.6 Verses antifonái szépen illeszkednek a korabeli latin költészet remekei közé. Ugyancsak teljes saját officiummal szerepel Szombathely Szent Márton ünnepe, ez azonban nem új szöveg, hanem a római Brevárium- ból való átvétel. Antifonái prózai alkotások, a kortárs Sulpicius Severus Szent Márton életrajzából7 vett részletek, tartalmi gazdagságukkal sikeresen szolgálják Szent Márton tiszteletének fejlődését. Ezeket a művészi és tartalmi szépségekkel teli saját officiumokat ismerve, csak sajnálkoznunk lehet, hogy a többi remekbeszabott magyarországi zsolozsmáink nem kerültek nagyobb arányban ismét a liturgikus használatba. Gondolunk itt elsősorban Szent Imre verses officiumára, amelyet olyan magas költői- ség jellemez, hogy még Kosztolányi Dezső műfordítói tehetsége sem tudott belőle egyenlő rangú magyar fordítást készíteni. Szent Imre régi szép himnuszai viszont Szent László ünnepének verseze- teivel együtt megtalálhatók az új propriumban. Nyelvi megértésüket nagyban előmozdítják az eléggé szép számban található művészi fordítások.6 Ügy gondoljuk, hogy Szent Erzsébet és Szent Margit ünnepei is a megérdemeltnél kevesebb figyelemben részesültek. Két közkedvelt szentünket jó lenne nagyobb fénnyel és saját officiumokkal ünnepelni legalább azokban az egyházmegyékben, amelyek életükben szerepet játszottak. Szent Erzsébet „Gaude felix Hungária” kezdetű himnuszát ugyan megtaláljuk, de más, a mostaninál kifejezettebben magyar vonatkozású himnuszt is lehetett volna találni: a „Pangue lingua gloriosae viduae preconium” kezdetű gyönyörű verses imádságot .6 Szent Margit nagyon szép verses officiumából pedig úgyszólván semmi sem került be officiumos könyveinkbe. Senki sem mondhatja lokálpatriotizmusnak, ha a kassai egyházmegye magyarországi része Szent Erzsébet születési helye (Sárospatak) és eddigi hagyományai szerint a világegyházban legismertebb és legtiszteltebb szentünk nagyobb arányú tiszteletét vállalja és szorgalmazza. (Csak mellesleg: idegenforgalmi szempontból sem jelentéktelen feladat!) Ezzel szemben kimaradt az egyházmegye szentjeinek névsorából — talán félreértés folytán? — Boldog Gertrud, Szent Erzsébet leánya. Szent Margit tiszteletének kiváltságos kötelessége elsősorban a veszprémi és az esztergomi egyházmegyéket illeti, hiszen ezeknek a területén élt és halt meg szentünk. Indokolt volna, ha mindkét egyházmegyében másodosztályú ünnepként ülnék meg Szent Margit halálának napját, január 18-át. Ilyen jellegű kérdés előterjesztésére ritka alkalmul szolgál Árpádházi Szent Margit halálának közelgő 700. évfordulója, az 1971. év, amikor az egész világon meg fognak emlékezni róla tisztelői. Itt kell megjegyeznünk: Szent Margit ünnepének olvasmánya a halál évének megjelölésében félreértésre adhat okot, amikor azt mondja, hogy „... anno Incarnationis 1270” hunyt el Szent Margit. Kevesen tudják, hogy az annus Incarnationis márc. 25-én kezdődött, s eszerint januárban még 1270-et írtak, amikor Margit meghalt, ez a dátum azonban a mi időszámításunk szerint (anno Dó- mini) 1271-nek számít. Az olvasmány készítője sem tudta ezt, mert 28 évesnek mondja Szent Margitot halálakor, holott 29 éves volt. Eddig jobbára a Breviárium szövegeivel foglalkoztunk méltatásunkban s keveset szóltunk a miseszövegekröl. E tekintetben azonban jelentős változás 121 8
